Ősagárdi hit 2007. December

image
image
image


Ősagárdi Hit:


Ősagárdi Hit 2007. December

Tisztelt látogatók! Örömmel értesítjük önöket hogy 2007. Decemberétől folyamatosan közöljük az Ősagárdi Hit című folyóiratunk internetes változatát. Íme az Decemberi szám.


ŐSAGÁRDI HIT

 

Örvendj nagyon Sion lánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül, szamárcsikó hátán.

(Zakariás 9,9.)

                     2007. December. I. évfolyam  5. szám
Tartalom: Tisztelt olvasó! A tartalomban szereplő írások aláhúzott címe, egyben hivatkozás is. Rákattinva az oldal a kiválasztott íráshoz ugrik.

Köszöntő Létünk célja
Imatémáink A rettenetes döntés
A mai világ és a karácsony Végre fellélegezhetünk
Gyermek született nekünk A messiás uralkodása
Visszatekintés Szemelvény
A fiú hazatér Részlet John Wesley Prédikációk II c könyvéből
E havi férfikörről Őrzöd, cselekszed az igét?
E havi asszonykörről Felhívás
Az imádság meghallgatása  

A jászol előtt

 

Aranyam: a szeretet,

-Tűzben megpróbált arany -

Mirhám a Te kegyelmed,

Érdemem helyett ez van.

Tömjénem a szenvedés,

Fájó parázson égett,

De füstje felfelé szállt

És megkeresett Téged.

 

Ennyim van csak, s egy szívem.

Ez az én összes kincsem,

Arany, tömjén és mirhám

Nem királyi, s hamis tán…

Mégis…legjobbját hoztam!

S megálljak az ajtóban?

 

Jászolod fényköréből,

Ragyogó két szemedből

Biztatás csillog felém,

S újra éled a remény.

Könnyes szemmel Rád nézek:

Én Jézusom! Jöhetek…?

Oláh Lajosné verse

 

 

 

 


Köszöntő

 

Kedves Testvéreim az Úrban!

 

Áldott Karácsonyi ünnepet, hó-tisztát, szeretet illatút, ragyogót, csodavárót mindnyájunknak! Milyen jó lenne így ünnepelni! Emlékeztek még gyermekkorunk igaz, szépséges Karácsonyaira? Hittük, hogy a SZENTSÉGES ÉJJEL MÁS, MINT A TÖBBI! Tele voltunk gyermeki bizalommal, mert vártuk, hogy az Úr cselekedjen! Más volt a világ? Igen. Azóta minden szürkébb, hamisabb és idegenebb. De Krisztus, a karácsonyi Gyermek, a véresen szenvedő Szolga, a feltámadt, dicsőséges Király, ma is ugyanaz! Hatalma van arra, hogy újra megajándékozzon az ÉLET ÜNNEPÉVEL! A Karácsony az élet ünnepe és a félelem vége. A félelem korszaka azon az éjjelen lezárult, amikor az IGE TESTTÉ LETT! Azóta bátorságos, üdvözült, örömteli szívvel kellene élnünk! Gyertek, menjünk el egészen Betlehemig újra! Ott a lángos csillag, csak követnünk kellene. Hiszitek-e még a jászolt? Hogy a Megtartó, aki az Úr Krisztus, megszületett a Dávid városában? Hol a gyermeki hitünk? Elhagytuk gyermekkorunk szép világában? Kinőttük, mint a gyermekcipőt? Miért lett bennünk gyáva az öröm? Miért mondunk le az Isten ajándékairól bontatlanul? Most újra meghirdettetik: érted született meg! Gyújtsd meg azt a gyertyát, hadd lobogjon a hitnek lángja a gyermekkorból átnyúló faágon! Hozd a bűneidet, hozd ami fáj, a félelmet, a betegséget, a kételyt és add át a SZÍVED KIRÁLYÁNAK! Nem kér mást. Neki úgy kellesz, ahogyan vagy! Gyere és kezed, szíved, életed roskadásig megtölti ajándékaival!

Szőkéné Bakay Beatrix

Evangélikus lelkésznő

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Imatémáink

Egyéni

Közösségi

1.hét: December 23-29. Lélekben megélt Karácsonyért Köség vezetőiért
2.hét: December 30- Január 5. A veszélyeztetett fiatalokért a faluban Óvodáért
3.hét: Január 6-12. Példamutató életért Boltért
4.hét: Január 13-19. Szentlélekben való öröm megéléséért A falu sportéletéért

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


A mai világ és a Karácsony

 

Sokat hallok az emberek között az ünnepre való készülődésről. Az ajándékok, a külső díszek, csillogások jelentik általában a Karácsonyi ünnepeket.

Jézusról, mint Jézuskáról beszélnek, aki a karácsonyfát, az ajándékokat hozza. Talán sokan már nem is tudják, vagy nem akarják tudni, hogy miért született meg Jézus Krisztus.

Jézus útja, a születése pillanatától egyenesen a Gologota felé vezetett. Ő azért született erre a világra, vagy azért lett Istenemberré, hogy az én, ami bűneinkért szenvedjen, hogy kiengesztelje az Atyát, hogy nekünk ne kelljen meghalni miattuk. Ha ez nem történt volna meg, Isten rajtunk kérné számon bűneinket. De hála Jézus Krisztusnak, aki ezt helyettünk felvállalta! Micsoda szeretet ez Istentől az ember felé. Neki az Ő Egyszülött Fiát kellett feláldoznia ahhoz, hogy nekünk üdvösségünk, örök életünk legyen.

Kérem az olvasókat, hogy vegyék ezt nagyon komolyan! Jézus vérének kellett folynia ahhoz, hogy nekünk megváltásunk lehessen Őáltala. Fogadjuk el ezt a megváltást! Nekünk nincs is más dolgunk, mint hogy elfogadjuk a bűneinkért való helyettes áldozatot. Ezért a Karácsony üzenete nem a csillogó fények, amik már nálunk is annyira divatba jöttek, hanem amiért Jézus Krisztus megszületett!

Egy Karácsonyi áldással kívánok minden olvasónak Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Békés Új Esztendőt!

 

 

Az Úr áldjon meg és tartson meg téged

Az Ő orcája ragyogjon terád, és adjon békességet tenéked.

Ahogy a Betlehemben született gyermekre emlékszel,

Hajolj meg a tulajdon szívedben élő gyermek előtt,

És kövesd álmaid csillagának fényét,

S tudd, Isten veled van, bárhova mész is.

Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa,

Az Úr egy kisgyermeken át is képes megváltani a világot.

Kívánom, hogy a karácsony szelleme

Egész évben melengesse lelkünk!

Béke és kegyelem kísérjen utunkon

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében,

Ahogyan az kezdetben volt, és mindörökké lészen,

A világ végezetéig.

Ámen.

(Ismeretlen szerző)

Beküldő: R.L.ZS.

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Gyermek született nekünk

 

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az Ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” /Ézsaiás 9,5/

 

 

Csodálatos

Ez a szó megfoghatatlan elleplezése és egyúttal kifejezése is az Úr Jézus nevének. Valóban „csodálatos” nemcsak abban, amit mond vagy tesz, hanem saját személyének kikutathatatlan titkaiban is, mert „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya”/Mt 11,27/. Senki nem tudja Őt tanulmányok által megismerni, és amikor majd eljön a mennyből, az emberek meglátják, hogy lesz „ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül” /Jel.19, 12/. Nagyon sokan próbálták meg kikutatni ezt a nevet, de be kellett ismerniük alázattal, hogy nem sikerült. Minden szó, amit kimondott, minden cselekedete úgy mutatja be Őt, mint a csodálatost. Az, hogy Ő egyrészt bűntelen, másrészt a bűnösök barátja, végtelenül csodálatos; és mégis éppen ezt fejezi ki az Ő Jézus neve.

Tanácsos

Ő mindenkinek a tanácsosa volt, maga azonban soha nem kért másoktól tanácsot. Az apostol így teszi fel a kérdést: „Ugyan ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az Ő tanácsadójává?”/Rm.11,34/ Hányszor megpróbálták az emberek – a Sátán ravasz szándékának engedve –  kényszerhelyzetbe hozni úgy, hogy – bármit is felelt volna – el kellett volna ítélnie önmagát, vagy ellent kellett volna mondania saját magának! Fordult ilyen helyzetben bárkihez is tanácsért? Sohasem! Ha látjuk ezeket az álnok támadásokat, szellemünkben lábai elé borulunk és ezt kiáltjuk: „Határtalan bölcsességedben jogosan viseled a Tanácsos nevet!”

Erős Isten

A racionalisták minden fáradozása, hogy ezt a központi nevet Hős Isten névvel fordítsák, meghiúsul, hiszen ugyanezt a nevet találjuk az Ézsaiás 10, 21-ben:”A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez.” Ezzel a névvel a Messiás az istenség legmagasabb fokára tart igényt olyan egyszerűen, tisztán és félreérthetetlenül, hogy ezt az emberi nyelv másképpen nem fejezheti ki. Ki mondhatná az erős Istenen kívül – anélkül, hogy azonnal ne tiltakoznának -:”Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom”/Lk 14,26/

Ezt csak a testté lett Szeretet mondhatta, aki egy másfajta szeretettel ajándékozta meg az embert, amivel összehasonlítva a legbensőbb földi kapcsolat is csak halvány mása ennek. Vagy ki mondhatta:”…mielőtt Ábrahám lett volna:én vagyok” /Jn 8,58/ ? Ki beszélhetett volna így anélkül, hogy az emberek ne tartsák a legelvetemültebb istenkáromlónak, vagy ne nézzék őrültnek? Mi csak homályosan ismerjük Őt, az Erős Istent.

Örökkévaló Atya

A dolgok jelenvaló állása így maradhat-e örökké? Talán a Sátán örökre bitorolhatja jogtalanul az igaz Király trónját ezen a földön? Ez lehetetlen! Az abszolút Jó nem fogja örökké tűrni a Gonoszt, és a mi Urunk, Krisztus a körülményeknek is az ura, amelyek majd soha többé nem fognak megváltozni.

Békesség Fejedelme

Ahogyan Ő az örökkévaló Atya, úgy Ő a Békesség Fejedelme is. Olyan körülményeket fog teremteni, amelyeknek örökké tartó, végtelen békesség lesz a következménye. Az Ő országa mindig növekedni fog: a béke, ami ezt az országot jellemzi, egyre jobban ki fog terjedni. A Dávid trónjánál kezdődik, amely a Nílus és az Eufrátesz közti birodalmat jelenti. De az ország növekedni fog, és a 2. zsoltárban leírt uralom kiterjed a 8. zsoltárban leírt uralomig, ahol a Földön minden az Emberfiának lábai alá vettetik.  De még ez az uralom is tovább növekszik, mert „uralma növekedésének nem lesz vége”. Az Isten Fia országának hatásköre határtalan. Végül – az Ezeréves Királyság után – az egész univerzum mindenfajta határok nélkül annak az Úrnak a szüntelen növekvő birodalma lesz, aki értünk meghalt a kereszten.

 

„Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretet viszi véghez ezt!”/Ézs.9,6/

 

         Szerző:F. C.  Jennings

         Beküldő:mpe

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Visszatekintés

 

A 2007. évi útmutató vezérigéje az Ézsaiás 43,19a volt: „Újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok.”

Milyen buzdító, hogy Isten ezzel az Igével szólított meg minket ez év elején! De nézzük csak meg, mi újat cselekedett az Úr személyes életünkben, vagy a gyülekezetünkben? Így, év végén, ezekben a napokban milyen jó sorra venni a sok áldást, Isten személyes kijelentéseit, a bizonyságokat, a Vele együtt töltött időt: imádságot, dicsőítést, igehirdetést! De vajon mi volt az az ÚJ, amit – ígérete szerint – cselekedett az életünkben?

Új. Kinéztem a szinonima szótárból milyen szavakkal fejezhető még ki ez a szó: friss, vadonatúj, újkeletű, legfrissebb. Tehát, ami még nem volt, eltér a megszokottól. „Mostantól fogva új dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. Most teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk: nem mondhatod, hogy tudtál róluk. Nem hallottad, nem is tudtad, sohasem volt nyitva a füled.”  (Ézs.48,6a-8a.)

A Szentírásból tudhatjuk, hogy bármikor, ha Isten újat cselekedett, az mindig arra irányult, hogy népét még közelebb vonja magához, hogy megismerjék Őt, hogy megtérjenek – de immár teljes szívből, teljes lélekből. Isten soha nem nyugodott bele, ha népe elfordult tőle, vagy csak fél szívvel követte Őt: ”Ők minden nap keresnek engem, szeretnék megismerni útjaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.”  (Ézs.58,2.), de közben meghatározzák, hogy mit fogadnak el Istentől és mit nem: „de nem akarnak hallgatni az Úr tanítására. Azt mondják a látóknak: Ne lássatok! – a látnokoknak pedig: Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat”  (Ézs. 30,10.) A Mindenható, Teremtó Úr erre csak ennyit mond: „Hagyjátok abba ezt a módszert, változtassatok ezen az eljáráson!”  (Ézs.30,11a)

 

Milyen szomorú, hogy sokunknak még erre is az a válasza, - mert vakok, és süketek vagyunk, - hogy mi jobban tudjuk, mi a helyes út: „Mi már csak a magunk gondolata után megyünk és megátalkodott szívünk szerint élünk!”  (Jer.18,12.)

Sokszor elgondolkozom, mennyivel könnyebb lenne valóban engedelmeskedni, szeretni, imádni Istent, ha látható lenne! Ha, mint egy király, vagy főember elé lehetne állni. Akkor valóban rettegnénk az Ő nevét! Akkor valóban meghajtanánk előtte magunkat, és nem latolgatnánk a lehetőségét sem, hogy ne az Ő tanácsa, utasítása – azaz Igéje – szerint éljünk! Csak gondoljunk bele, hogy már a főnökünk (vagy nálunk tekintélyesebb ember) jelenlétében hogy megváltozik viselkedésünk!

Ne hagyjuk, hogy a Sátán elhomályosítsa személyes felelősségünk fontosságát Istennel való kapcsolatunkban! Ő már megtette az első – és csak Ő tudja azóta is hány – lépést feléd! Most te jössz!

Isten úgy szeret minket, hogy ha egy úton nem tudta elérni a szívünket, akkor más, ÚJ lehetőséget kínál nekünk, hogy végre ne azt lássa: „Ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat.”  (Ézs.29,13.) A következő vers viszont figyelmeztet minket: „azért én úgy bánok ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.”  (Ézs.29,14.)

Vigyázzunk! Nehogy korlátozzuk Isten munkáját a mi emberi, földhöz-ragadt gondolkozásunkkal, ne képzeljük, hogy megérthetjük Isten mit és hogyan cselekszik, - ehhez külön kegyelem kell. ”Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útjaitok nem az én útjaim, mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs.55,8-9.) Ne emberi hagyományokhoz, megszokott dolgokhoz ragaszkodjunk, hanem Istenhez! A Ő célja, hogy növekedjünk Krisztusban egészen a tökéletességig (Máté 5,48). Mindig tud újat mondani, mutatni az Úr nekünk. Te nem vagy

kíváncsi rá? Inkább a megszokott körforgásban maradsz, mert nem mered magadat rábízni a Szentlélekre? Isten, mikor kézen fog, és továbbvezérel a növekedés útján, cselekszik újat, számunkra ismeretlent! Mikor a gyerekek egyik osztályból a másikba lépnek, ők sem ugyanazt tanulják az évek során. Csak a mi bizalmunk az, ami eldönti, hagyjuk-e, hogy Isten számunkra még ismeretlen, de a hitben magasabb „osztályba” vezessen, vagy maradunk ott, abban, ahol vagyunk. Számodra elég az, ami most van neked Krisztustól; ami most vagy Krisztusban? Elégedett vagy a Vele való közösségeddel? Nem adhat már ennél többet, jobbat az Úr neked? Ne higgy a Sugdosónak, bízz az Atyánkban! Krisztus az ajtód előtt van. Fogadd örömmel, hálát adva, hogy hitről-hitre, dicsőségről-dicsőségre szeretne vezetni (2Kor 3,18)!!!!!!

 

„Tudok cselekedetedről hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így, mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. Mivel ezt mondod: gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes meztelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az Ő trónusán. Akinek van füle, hallja meg, mit monda Lélek a gyülekezeteknek!”  (Jel.3,15-22.)

 

Beküldő: D.O.

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


A fiú hazatér

 

Lukács 15,11-32.

 

Jézus egyszer egy olyan emberrel kezdett mesélni a népnek, akinek két fia volt. Egy napon a kisebbik fiú odament az apjához, és ezt mondta Apám, add oda most nekem azt a pénzt, amit halálod után örökölnék! Az apa ugyan nem tartotta jó ötletnek a fiú kérését, de végül beleegyezett. A kisebbik fiú elment otthonról, egy távoli országban az összes pénzét elkótyavetyélte: ivott, és bulizott naphosszat. Egy idő múlva már arra sem maradt pénze, hogy ennivalót vegyen. Koldulni kezdett. Végül egy farmon kapott munkát, ahol a disznókat etette. Annyira éhes volt, hogy legszívesebben a disznóknak szánt moslékot is megette volna. Aztán egyszer csak eszébe jutott: Az édesapám szolgáinak mindig van mit ennie! Én meg itt vagyok, és olyan éhes vagyok, hogy már alig élek! Haza kell mennem és bocsánatot kell kérnem édesapámtól! Így hát a fiú otthagyta a disznókat és elindult hazafelé. Jézus azért mesélt arról a fiúról, aki elment otthonról, mert valami fontosat szeretett volna megtanítani az embereknek. Mégpedig azt, hogy Isten bárkinek megbocsát, ha az emberek megbánják, amit tettek, és hajlandók tiszta lappal elölről kezdeni mindent. Nézzük csak, mi történt, miután a fiú hazaindult. Jézus így folytatta: „A fiú nem tudta, hogy amióta elment otthonról, az édesapja minden nap az ajtóban állt és várta, mikor jön haza. Bárcsak ma hazajönne!< imádkozta az édesapja, miközben az utat kémlelte. És lám, egyszer tényleg elérkezett az a nagyon különleges nap, amikor a fiú hazatért! Még messze járt, amikor az édesapja meglátta őt az ajtóból. Ott van! Ő az! Hazajött a fiam! kiáltotta. Eléje rohant az úton, és megölelte a fiút. De a fiú lesütötte a szemét. Apám, olyan rossz voltam. Nem érdemlem meg, hogy a fiadnak szólíts. Minden pénzem elszórtam, és…. De az apa nem engedte, hogy befejezze a mondatot. Gyorsan hozzátok ide a legszebb palástot, és adjátok rá! parancsolta a szolgáinak. Húzzatok gyűrűt az ujjára, és kerítsetek neki cipőt! Vágjátok le a borjút, amit egy nagy lakomára tartogattunk! Nagy ünnepséget rendezünk! A fiam halott volt, de most már él! Elveszett, de megkerült! A kisebbik fiú örömében sírva fakadt, amikor látta, mennyire szereti őt az apja. Annyira megkönnyebbült! Kisvártatva óriási lakomát csaptak, ahová meghívták az édesapja összes barátját és szolgáját. Az idősebb fiú azonban nem tudott ennyire örülni, amikor hazatért a mezőről. Hallotta a zenét, és az emberek nevetését, ezért megkérdezte az egyik szolgát, miért rendeztek ekkora lakomát. Amikor elmesélték neki a történteket, nagyon dühös lett. Az édesapja hiába próbált mindent megmagyarázni, a nagyobbik fiú elfordult tőle. Ez így egyszerűen nem igazság! Annyi éven át a lehető legtökéletesebb fiad voltam. Keményen dolgoztam, de te még egy hízott kecskét sem adtál nekem, hogy lakomát rendezhessek a barátaimnak. Erre a másik fiad elherdálja a pénzedet, te meg megadsz neki mindent! De hát te is a fiam vagy! felelte az édesapja. Mindenem a tiéd, hát nem érted? A fivéred halott volt, most már él. Elveszett, de megkerült!

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


A férfikörről

 

Rick Warren Céltudatos élet c. könyve alapján beszélgetünk ezeken az alkalmakon. Ebből készítettem egy rövid kivonatot az eddigiekről, remélem sokaknak meghozza a kedvét, hogy csatlakozzanak az alkalmainkhoz.

Az élet értelmének kutatása évezredek óta fejtörést okoz az embereknek, mégpedig azért, mert többnyire helytelen kiindulópontot választ: önmagát. Ha önmagunkra összepontosítunk, akkor soha nem derülhet fény életünk értelmére. Istennél, a Teremtőnknél kell kezdenünk, hiszen létünk egyedül annak köszönhető, hogy ő azt akarta, létezzünk. Ő hozott létre, és önmaga számára alkotott meg minket – amíg ezt nem fogjuk fel, az életünk nem nyer értelmet.

Isten gondolataiban jóval korábban megfogantunk, mint édesanyánk méhében. Az Ő ötlete volt az egész; nem a sorsnak, a véletlennek vagy a szerencsének köszönhető. Isten meg akart teremteni minket! Ő soha semmit nem tesz véletlenül, és soha nem követ el hibát. Minden alkotása mögött meghúzódik egy szándék.

Vajon miért volt érdemes annyi energiát belefektetnie a világegyetem megteremtésébe? Azért, mert Ő a szeretet Istene. Felfogni szinte lehetetlen ezt a fajta szeretetet, viszont semmi sem megbízhatóbb ennél a szeretetnél. Mi lehetünk ennek a szeretetnek a tárgyai, hiszen pontosan ebből a célból teremtettünk – s erre az igazságra kell építenünk az életünket!

Mindannyiunk életét mozgatja valami.

1.         Vannak, akiket a bűntudat vezérel. Egész életüket azzal töltik, hogy szégyenüket leplezni igyekezve menekülnek rég megbánt tetteik elől. Múltunk valóban formál minket, ám nem kell, hogy fogságban tartson. Isten szándékait semmiképpen nem korlátozhatja: egy Mózes nevű gyilkost népvezérré formált, a gyáva Gedeont pedig bátor hőssé. Isten tiszta lapot és új esélyt ad az embernek.

2.         Vannak, akiket a sértődöttség és harag vezérel. Ragaszkodnak sérelmeikhez. Ahelyett, hogy megbocsátanának, gondolatban újra meg újra visszajátsszák az eseményeket. Vannak, akik elnyomják haragjukat, és hagyják felgyűlni., vagy épp kiadják magukból és másokra zúdítják. Mindkét reakció egészségtelen és értelmetlen.

  3.    Vannak, akiket a félelem vezérel. A félelmek fakadhatnak egy elszenvedett traumából, irreális elvárásokból, túlságosan korlátozó neveltetésből, genetikai hajlamból. Sok jó lehetőségtől megfosztják magukat a félelmeik által irányított emberek, mert nem merészkednek ismeretlen terepre. Inkább kerülnek minden kockázatot, és igyekeznek fenntartani a rendet. A félelem, magunkra kényszerített börtön – ha bezárjuk magunkat, nem leszünk képesek megvalósítani Isten szándékait az életünkben. Feltétlen szembe kell szegülnünk vele a hit és a szeretet fegyverével (1Ján.4,18).

4.             Vannak, akiket anyagi szempontok vezérelnek. A fő életcéljuk az anyagi gyarapodás. Az, hogy mindig többre vágynak, azon téves felfogáson alapul, hogy ezáltal boldogabbak, fontosabbak lehetnek, és nagyobb biztonságban élhetnek – de mindhárom gondolat hamis. Az anyagi javak csak ideiglenesen képesek boldoggá tenni az embert. Mindig újabbra, nagyobbra vágyunk.

5.             Vannak, akiket a megfelelési kényszer vezérel. Ők azok, akik engedik, hogy szüleik, házastársuk, gyermekeik, tanáraik vagy barátaik elvárásai irányítsák az életüket. Elismerést szeretnének kivívni. Másokat a többiek véleményétől való félelem hajt. Ha mindig csak mások véleménye irányít, akkor jó úton haladunk afelé, hogy éppen csak Isten tervéről maradjunk le. Jézus szerint: „Senki sem szolgálhat két úrnak.”

Miért jó nekünk, ha megtaláljuk életcélunkat?

1.         Az életcél értelmet ad az életünknek. Aki megtalálta élete értelmét, az szinte mindent elvisel, aki nem, az alig bír el bármit is.

2.        Az életcél leegyszerűsíti életünket. Körülírja mivel kell, és mivel nem kell foglakoznunk, meghatározza, mely tennivalók lényegesek és melyek nem. „Hozzásegíthet-e ahhoz, hogy betöltsem Istentől kapott céljaim valamelyikét?”

3.        Az életcél segít összpontosítani. Így az igazán fontos dolgokra fordíthatjuk erőnket, időnket. Kiváló példa a fény: a szórt fénynek alig van hatása, de ha egy pontra fókuszáljuk, máris nagyobb az ereje.

4.        Az életcélból motivációt meríthetünk. A célok mindig fellobbantják a lelkesedést bennünk, semmiből sem meríthetünk nagyobb erőt.

5.        Az életcél ismerete felkészít az örökkévalóságra. Egy napon majd oda kell állnunk Isten elé, s Ő számba fogja venni életünket(Róma 14,10.12) „Mihez kezdtél fiammal, Krisztussal?” Sem a vallási hátterünkre, sem a teológiai nézeteinkre nem fog rákérdezni; csakis arra lesz kíváncsi, elfogadtuk-e, amit Jézus tett értünk, és megtanultunk-e bízni benne és szeretni Őt(János 14,6). A 2.kérdés: „Mihez kezdtél azzal, amit rád bíztam?” Hogyan élted az életedet, hogyan használtad a képességeidet, a lehetőségeket, a kapcsolatokat, melyekkel magajándékoztalak?

A földi élet nem minden. A halál túloldalán, az örökkévalóságban jóval több időt töltünk, mint itt. A föld az előkészítő, az örökkévalóságot megelőző próbaidő. Az itteni élet készít fel az ottanira. A Biblia azt írja, hogy „Isten elültette az örökkévalóságot az emberi szívbe”(Préd3,11). Belső ösztönünk azt súgja, hogy jó lenne halhatatlannak lenni, ez is annak köszönhető, hogy Isten – saját képére formálván minket – örök életet szán nekünk. Hiába vagyunk tisztában, hogy előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia, a halált természetellenesnek és igazságtalannak érezzük.

C.S.Lewis szerint „Kétféle ember van: akik azt mondják Istennek, Legyen meg a te akaratod, és akiknek Isten mondja azt, hogy Jól van, legyen, ahogy te akaratod. Szomorú, hogy sokaknak Isten nélkül kell majd elviselniük az örökkévalóságot, mert földi életüket nélküle látták jónak leélni. Az örökkévalóság fényében átalakul az ember értékrendje” Az élet több, mint az itt és most realitása.

Ha Jézuson keresztül kapcsolatunk van Istennel, akkor nem kell félnünk a haláltól: az csak az ajtó, amely az örökkévalóságra nyílik. A földön ránk szabott idő utolsó óráját jelenti majd, de nem a véget. Ahelyett, hogy életünk vége lenne, inkább örökkévaló életünk születésnapja lesz (Zsidó 13,4).

Van, aki arra buzdítja az embereket, hogy minden napot „hátralévő életük első napjaként” éljenek meg, pedig talán okosabb lenne hátralévő életünk utolsó napjaként megélni. Ahogy Matthew Henry mondta:”Mindennapos feladatunk kellene, hogy legyen, hogy készülünk az utolsó napra.”

Életünk aszerint alakul, hogy milyen képünk van róla. Életünk folyását nagyban befolyásolja az életről alkotott definíciónk. Ez a szemléletmód kihat arra, ahogy az időnkkel és a pénzünkkel bánunk, ahogy a képességeinket kamatoztatjuk, és a kapcsolatainkat megéljük. Meglehet, hogy hibás metaforára alapozzuk az életünket. Ahhoz, hogy betöltsük a tervet, amelyre Isten teremtett, meg kell kérdőjeleznünk az emberi gondolkozás konvencióit, és bibliai metaforával kell helyettesítenünk őket. A Biblia azt mondja, hogy „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

A Biblia három képet tár elénk, amelyekből kiderül, hogyan tekint Isten az ember életére: Az élet próbatétel, letét, illetve ideiglenes állomáshely. A célok által vezérelt életnek ez a három gondolat az alapja.

1.A földi élet egy próbatétel. Isten újra, meg újra próbára teszi az ember jellemét, hitét, engedelmességét, szeretetét, becsületességét és hűségét. Ez a kép az egész Biblián végigvonul. A jellem mindig a próbatételek során fejlődik, illetve mutatkozik meg, s egész életünk próbatételek sorozata. Folyamatosan próba alatt vagyunk: Isten figyeli, hogyan reagálunk a különböző emberekre, nehézségekre, sikerekre, konfliktusokra, betegségekre, csalódásokra, sőt, még az időjárásra is! Ha ezt megértjük, rájövünk, hogy semmi sem jelentéktelen, még a legapróbb mozzanatnak is lehet jelentősége jellemünk fejlődésében. A jó az egészben az, hogy Isten azt szeretné, ha kiállnánk életünk össze próbatételét, és ezért nem engedi, hogy a próbatételek nagyobbak legyenek a kegyelemnél, melyet elviselésükhöz rendelkezésünkre bocsát(1Kor10,13.;Jakab1,12)

2.A földi élet egy letét – ez a 2. bibliai metaforánk. A földön eltöltendő időnk, erőnk, intelligenciánk, lehetőségeink, kapcsolataink és erőforrásaink mind-mind Istentől kapott ajándékok, melyeket gondjainkra bízott. Sáfárai vagyunk mindannak, amit kapunk tőle. Bármi legyen is az, amit élvezhetünk, letétnek kell tekintenünk, melyet Isten helyezett a kezünkbe(1.Kor4,7b)

A legtöbben észre sem veszik, hogy például a pénz egyszerre próbatétel és letét Istentől. Isten szerint közvetlen összefüggés van pénzkezelési szokásaink és lelki életünk minősége között. Az, ahogy a pénzünkkel (a hamis mamonnal) bánunk, meghatározza, mennyi lelki áldást (az igazit) bízhat ránk(Luk16,10-11)

3.A földi élet ideiglenes állomáshely.  Isten azt mondja, hogy gyermekeinek máshogy kell tekinteniük az életre, mint a nem hívőknek (Fil3,19-20b). Az a felismerés, hogy földi életünk pusztán ideiglenes állomáshely, radikálisan át kell, hogy alakítsa értékrendünket. Döntéseinket örökkévaló, nem pedig ideiglenes értékekre kell alapoznunk. „Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok örökkévalók”(2Kor4,18)

Isten szemében nem azok a legnagyobb hithősök, akik jólétre, sikerekre és hatalomra tesznek szert ebben az életben, hanem azok, akik hűségesen teljesítik szolgálatukat, az örökkévalóságban remélik megkapni megígért jutalmukat.(Zsidó 11,13.16) Tehát a földön eltöltött idő még nem adja meg teljes élettörténetünket. Hit kell ahhoz, hogy jövevényként tudjunk élni a földön.

Még 2 másodperc sem telik el a mennyországba érkezésünk után, amikor felkiáltunk: Miért is fektettem olyan nagy hangsúlyt arra a sok múlandó dologra?! Miért fecséreltem el annyi időt, erőt és gondolatot olyasmire, ami nem maradandó?! Mikor az élet bekeményít és elbizonytalanodunk, vajon megéri-e Krisztusért élni, jusson eszünkbe, hogy még nem értünk haza.

Beküldő: Draskózcy Gábor

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


E havi asszonykörről

 

Tanulmányunk arról szólt, hogy kik vagyunk Krisztusban, az Istennel való szövetségi kapcsolatunk előnyeiről és arról, hogy megtanuljunk abban a szabadságban élni, amely megadatott nekünk. Koncentráltunk egy kicsit a Sátán mesterkedéseire, mert ő nagyon is érdekelt a generációs bűnökben és béklyókban, melyek megakadályozzák, hogy valóban Krisztus szabadságában éljünk. A Jelenések 12,9. azt mondja Sátánról, hogy megtéveszt, színleg a helyes utat mutatja. Mindent megtesz annak érdekében, hogy félrevezessen bennünket! Kipróbálja, hogy ami a szülők életében működött, működik-e a gyerekek életében (generációs bűnök, pl. jellemző családi vonások: hirtelen harag, türelmetlenség, makacsság, depresszió, aggodalmaskodás, kevélység, stb.). Minél észrevehetetlenebb Sátán munkája, annál kevésbé állunk ellene.

A generációs béklyókkal az a baj, hogy olyan jól beleolvadnak az életünkbe, személyiségünkbe, családunkba: „Én már csak ilyen vagyok! Ilyen volt anyám, nagyapám is…”

Nem kell úgy döntenünk, hogy együtt élünk ezekkel a bűnökkel, úgy, hogy akár büszkék is vagyunk közben rá! Hogy a szabadság valóság lehessen, meg kell szabadulnunk rossztetteinktől, még akkor is, ha a családban ezt senki nem követi, és nem szabad haragudni rájuk.

Olvassuk el az Ezékiel 18. fejezetét!

Ennek a fejezetnek a vázlata:

- mindenkit a maga tettei alapján ítél az Úr

- megtérés, megigazulás fontossága

- személyes felelősség.

Az Úr központi üzenete: újuljatok meg, hagyjatok fel vétkeitekkel, térjetek meg és változzatok meg, tanulva őseitek hibáiból, bűneiből!

Az Ez.33,10-ben a nép azt mondja: „Ránk nehezednek bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk.” Ma is sokszor előfordul, hogy a bűn „terhére” kenjük azt, hogy újra és újra elbukunk. „Túl nehéz…túl sok…túl régóta…túl nagy…”- ezek a tipikus kifejezések  a mi halogatásunkra hívják fel a figyelmünket. Ez rossz válasz Isten megújulásra hívó szavára!

Az Ezékiel 18-ban 4 fontos lépés van, melyet a fiú megtett annak érdekében, hogy megtörje azt a körforgást, melyet az apa hozott létre vagy tartott fent:

- látta a bűnöket

- keményen elhatározta, hogy nem követi azokat

- megszabadult saját hibáitól

- és új szellemet és szívet követett.

A Filippi 4,6-7. alapján hálaadással kérjük Istent, hogy mutassa meg és szabadítson meg őseinktől örökölt bűneinktől, hibáinktól. Ha a generációs bűnök láncait nem lehetne letörni, akkor Isten sosem vonna felelősségre minket szüleink bűneinek megismétlése miatt!

„Felépítik az ősi romokat, helyreállítják a régi omladékokat, újjáépítik a lerombolt városokat, amelyek nemzedékeken át romokban hevertek.”  (Ézsaiás 61,4.) Isten téged is hív, hogy építsd újjá ősi romjaidat! Ehhez bátorság, bizalommal tejes hit és Istennek való teljes önátadás szükséges!

Mi, akik megtértünk, új teremtések vagyunk: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régi elmúlt, és ímé: újjá lett minden!”  (2Kor.5,17.) Ha ezt megértjük és elfogadjuk, sokkal könnyebb lesz elhagyni bűneinket, mert meglátjuk magunkban Krisztust, és nem a saját erőnkre támaszkodva küszködünk bűneinkkel, hanem azt mondhatjuk: „Az én erőtlenségem által végeztetik el a Te erőd!”  (2Kor.12,9.) és  „Nagyobb az, aki bennem van, mint aki a világban van!”

           ( 1.Ján.4,4)  Beküldő:D.O.

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Az imádság meghallgatása

 

Lassan közeledik az év vége. Visszatekintünk az elmúlt esztendőre, vagy esztendőkre. Így jut eszembe pár évvel ezelőtti szilveszteri imádságom. Miután hálát adtam Istennek mindenért, ami abban az évben történt velem és családommal, megköszöntem neki a következő év ajándékait. Legyenek azok jók vagy rosszak rám nézve.” Azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van.” Rm.8.28. Hittel tekintettem a következő esztendőre, ismerve Mennyei Atyámat, hogy semmi sem történik az Ő tudta nélkül. Mindent, mindent előre megköszöntem Neki. Talán nem is gondoltam bele, hogy Ő hamarosan válaszol imádságomra és számon kéri rajtam a hála, a köszönet szavait.

Még csak január első hetében jártunk, amikor nővérem fia súlyosan megbetegedett. Éjjel, amikor ott ültem a kórház aulájában és kétségbeesve zokogva imádkoztam, egyszer csak tisztán visszhangzottak szilveszteri imádságom szavai: ”mindent megköszönök Neked Atyám, legyen az jó, vagy rossz a következő évben, mert tudom, hogy minden a javamat szolgálja.” Talán meg is ijedtem egy pillanatra, hogy mit is mondtam én egy héttel ezelőtt. Megpróbáltam alkudozni Istennel, hogy ezt nem kérheti tőlem ebben a helyzetben. Viszont tudtam, hogy engedelmeskednem kell Istennek, és bármilyen nehéz is volt kimondanom, hogy köszönöm ezt a nem kívánatos helyzetet, tudtam, hogy meghallgat, mert engedelmeskedtem. Valójában az, hogy minden körülményünkben tudjuk az Urat dicsérni, magasztalni és hálát adni az egy engedelmességi lépés feléje. Kitudod-e engedni az adott problémát a kezedből, vagy úgy gondolod, hogy egyedül te vagy a probléma megoldója. Amikor Istent tudjuk dicsérni, azért AKI Ő valójában, amikor tudunk Benne gyönyörködni, elmerülünk az Ő teljességébe, amit sajnos csak töredékesen ismerünk, akkor „tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz… pajzs és páncél hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól.” 91.Zsoltár 4-6. Köszönöm Istennek, hogy abban a kilátástalannak tűnő helyzetben megpróbált engem. Azóta is megélt igék közé tartozik 2.Timóteus 1.7. ”Mert nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” A félelem helyett bízni és hinni kell a Teremtő Istenben, hogy Ő nem hagyja el az övéit. Szemünk előtt tartva azt a tényt, hogy Jézus Krisztus emberré lett, a keresztfán megfeszítetett, de feltámadott a halálból és ott ül a mennyei Atya jobbján. Nekünk feltámadott Krisztusunk van, aki legyőzte a betegségeket és a halálon is győzelmet aratott.

Csodálatos, amikor megtapasztalhatom az ima meghallgattatás ajándékát. Tudom azt is, hogy nem mindig azonos elképzelésünk van az Atyával a végkifejlettel kapcsolatban. De Ő jobban tudja, hogy mire van szükségem. Isten a Teremtő mi pedig a teremtményei.  Szuverén joga, hogy miként felel imádságainkra. De MINDIG válaszol, azért, mert nem a mi elképzelésünk szerint teszi, az nem azt jelenti, hogy Ő süket lenne. Halláskárosodásban mi szenvedünk, mert nem akarjuk meghallani csak azt, ami nekünk kedvező.

„Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit”

Köszönöm Atyám, hogy ima-meghallgató Isten vagy. Ámen.

 

Beküldő:mpe

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Létünk célja

             

   „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők; aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjetek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”  (János 15,1-8.)

Ez a példázat arra is rávilágít, hogy Jézus és az övéi együtt töltik be szolgálatukat ezen a földön. A vessző nem lehet szőlőtő nélkül, a szőlőtő is csak vesszők által terem gyümölcsöt. Jézus a világban most általunk termi gyümölcseit. A mi szívünkre, fejünkre, kezünkre, lábunkra – testünkre, lelkünkre, szellemünkre – van szüksége. A különbség az, hogy ha egy vessző nem terem gyümölcsöt, azt lemetszik, megszárad és elégetik, de a szőlőtő új hajtást hoz. Vagyis ha valaki méltatlan lesz, az Úr mást állít munkába helyette! Mi azonban nála nélkül semmit sem tehetünk – más szőlőtő rajta kívül nincs!

Életünk olyan, mint a szőlővessző. Az Úr nem Libanon cédrusaihoz hasonlítja, csak egy törékeny, gyenge venyigéhez, ami önmagában semmire sem jó. Semmiféle eszközt nem csinálnak belőle, mint más fából.

Létének egyetlen célja van: a gyümölcstermés! Ugyanilyen a hívők élete is.

„Mert nézzétek csak a ti elhívásotokat testvéreim, - mondja Pál apostol – nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan vagytok hatalmasok, nem sokan vagytok nemesek, sőt a világ szerint bolondokat választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ szerint erőtleneket választotta Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. Az alacsonyrendűeket, a lenézetteket, a semmiket, hogy megsemmisítse a valamiket.”   (1.Kor.1,26-28.)

Kedves Testvérek, igyekezzünk Isten akaratát keresni ránk nézve, hogy életünk kiteljesedjen Őbenne!

           Beküldő: N.T.Zs.

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


A rettenetes döntés

 

Messze volt még a pirkadat. Jézus térdre borulva gyötrődött, ahogy Atyjával beszélt. Homlokát nagy, véres veríték cseppek borították, amelyek lecsöppentek a földre. Kemény volt a tusa. Kikérte a Sátán. Döntenie kellett: az ostorcsapások, a köpdösés, a megaláztatás, a számkivetettség, a húsba vágó szögek és a szörnyű halál a Kereszten, vagy a könnyű út sikere, a csodálat, zsíros állás, szemfényvesztés, öncélú gyógyítások –egy elismert élet – között.

Angyal jelent meg neki és erősített Őt a Mennyből.

A küldetés: megváltani a bűnös világot. Megjárni a fájdalom, a halál, a pokol útját, az ellenségeiért is. Tiszta, őszinte, páratlan szeretetből.

Amikor az imádság tusa után felkelt az Úr térdeiről, odament a tanítványaihoz. Csüggedtek voltak és álomba sírták magukat. Nem erősítették. Mint máskor, most sem számíthatott rájuk. Gyengék és éretlenek voltak. De már eldöntötte, hogy mit fog cselekedni.

 Nyugodt szívvel várta Júdást a sokaság élén. Megölelték egymást.

 „Igazad van, Júdás!”- kezdte Jézus- „Neked van igazad, ahogy az írástudóknak és Főpapoknak! Nem beszélek többé Isten országáról, sem a megtérésről és az örök életről. Nem leszek áldozat. Vezess Annás és Kajafás elé!”

Az őrség Jézussal és Júdással az élen ment a Főpap házába. A nagytanács előtt Jézus mindent visszavont, amit tett és tanított, és elfogadta a Főpap helyettesi címet a Jeruzsálemi templom első emberétől.

Amikor a kakas megszólalt, Péternek nem kellett megtagadnia a Messiást, mert Jézus nem vállalta azt, amiért megszületett.

A Menny és a föld megrázkódott a sírástól. Milliárdok hullottak a reménytelenség sírjába és nem volt többé szabadítójuk…

TESTVÉR! HÁLÁT ADSZ-E AZÉRT, HOGY NEM ÍGY TÖRTÉNT?

Beküldő: B.B.

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Végre fellélegezhetünk!... avagy kinek tesz jót a megbocsátás?

 

A megbocsátás cselekedet.

Isten megbocsátása isteni akaratából fakad. Ő meg akart bocsátani nekünk. Mi sokszor azt hisszük, amit velünk tettek az annyira fájdalmas és igazságtalan, hogy nem tudjuk megbocsátani. De részünkről ez csak kibúvó. Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk: nem igaz, hogy nem tudunk megbocsátani, csak nem akarunk megbocsátani. A megbocsátás tudatos döntés, elhatározás, tehát elsősorban akarat kérdése.

A megbocsátás folyamat

Ha egyszer már megbocsátottunk valakinek, és újra megbánt, általában felszakadnak a régi sebek. Megbocsátásunkat mintha elfújták volna, a korábbi indulat újra feléled bennünk. Mintha csak akkor lennénk hajlandóak megbocsátani, ha soha többé nem bántanának meg bennünket.

 

És vajon Isten hogyan bánik velünk? Érvényteleníti a nekünk ajándékozott bűnbocsánatot, ha ismét vétkezünk ellen?

 

Nem, Isten nem tesz ilyet. Ha Isten visszavonná bocsánatát, amikor újra vétkezünk, kétszer olyan nehézzé válna a dolgunk. Először is vádolna az a bűn, amit korábban megbántunk, másodszor vádolna éppen elkövetett hibánk. Tehát fölösleges vádolnunk magunkat korábban elkövetett bűneinkért. Emiatt csak elveszítjük belső békénket, örömünket és az Isten iránti bizalmat is.

 

Isten nem rója föl újra a korábban megbocsátott bűneinket. Még akkor sem, ha ismét hasonlót követünk el. Ha megbánjuk, újra megbocsát. A kegyelemnek ezt a mélységét föl sem tudjuk igazán fogni.

 

Pál apostol mégis arra tanít, hogy egymásnak ugyanúgy bocsássunk meg, ahogy Krisztus bocsátott meg nekünk: ”Legyetek egymáshoz jók, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”/Efezus 4.32/

Isten nem csak azt akarja, hogy egymásnak megbocsássunk, hanem ha valaki újra megbánt, akkor újra képesek legyünk neki megbocsátani. Nehéz feladat, de megéri a küzdelmet. Aki másoknak készséggel megbocsát – ahogyan Krisztus is megbocsátott neki -, az lelkileg sokkal egészségesebb lesz, mint aki magában keserűséget hordoz,mert újra megbántották.

Bizalom és megbocsátás két különböző dolog. Talán ismerősnek a hangzik a következő mondat: ”Ha igazán megbocsátottál, akkor bíznod kell bennem.” Ez egyszerűen zsarolás. Ha megbocsátunk annak, aki megbántott, ez nem azt jelenti, hogy adjunk neki újabb lehetőséget a bántásra.

A keresztyén embernek kötelessége megbocsátani, de hogy megbízhatok-e újra abban, aki megbántott, az már az ő későbbi viselkedésétől függ. Ha valóban megváltozott, akkor újra megajándékozhatom a bizalommal. De ha nem változik, ha lehetetlenné is válik, hogy újra megbízzam benne, akkor is meg kell bocsátanom.

Krisztus miatt, és önmagam miatt is.

Aki megbocsát, megszabadul a haragtól és fájdalomtól. Aki nem hajlandó megbocsátani az ellen vétkezőnek a szívében táplált harag és gyűlölet miatt érzelmileg eltorzul. Természet szerint sajnos hajlamosak vagyunk, hogy a haragot, a gyűlöletet pajzsként használjuk egy újabb bántás ellen. De ez a fajta védekezés öngyilkos próbálkozás. Olyan, mintha a fejfájástól a fejünk levágatásával akarnánk megszabadulni. Világos, hogy ez nem lehet megoldás.

Ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, azzal is számolnunk kell, hogy belső kínlódásunk megháromszorozódik. Egyrészt együtt kell élnünk azzal a gyötrő tudattal, hogy szándékosan ellenszegülünk Isten igéjének. Másrészt haragtartó magatartásunk még több dühöt és keserűséget szül, és mint valami fekély, felemészti a lelkünket. Végül önmagunkat magányra ítéljük, mert a haragtartás elszigetel a hozzánk közel álló emberektől.

Amíg nem tudunk megbocsátani az ellenünk vétkezőnek, nyugtalanító, kellemtelen érzésünk támad, ha rájuk gondolunk. A megbántottság fájdalmát ismét elevenen átéljük. És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb a fájdalomról elfelejtkezni és a jövőbe tekinteni. A megbocsátás viszont mindettől szabaddá tesz. Csak úgy űzhetjük el gondolatainkból a fájó emlékeket, ha megbocsátunk annak, aki okozta. Amíg haragot és dühöt táplálunk magunkban, saját életünket tesszük egyre inkább tönkre.

Amikor Jézus azt mondta, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, ezzel a legalapvetőbb érdekünket szolgálja.

 

Mit jelent készen állni a megbocsátásra? Hogy mindazt, ami felgyűlt bennünk, engedjük kitisztulni. A múltbeli sértést, megbántottságot imádságban kell feldolgoznunk. Az egészet átadhatjuk Istennek.

Ne felejtsük el: Isten nem, azért kívánja, hogy másoknak megbocsássunk, mert megérdemlik.

 

Azért bocsátunk meg, mert Jézus nekünk is megbocsátott.

 

Ha engedelmesen megbocsátunk, szabaddá válunk a düh, a keserűség, a bosszúállás romboló érzéseinek terhétől.

Dr.Richard D.Dobbins

 

Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja  meg  a ti vétkeiteket. Máté 6.14.

 

Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést,

Ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! 37.Zsoltár 8.

 

A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat. Példab.14.30.

         Beküldő: mpe

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


A Messiás uralkodása / 9.Zsoltár /

 

A nép, amely sötétségben jár,

Nagy világosságot lát.

A halál árnyékának földjén lakókra

Világosság ragyog.

Te megszaporítod a népet,

Nagy örömöt szerzel neki.

Úgy örülnek színed előtt,

Mint aratáskor szoktak örülni;

Ahogyan vígadnak,

Ha zsákmányt osztanak.

Mert terhes igáját,

A hátát verő botot,

Sanyargatójának vesszejét

Összetöröd, mint Midján napján.

Mert minden dübörögve menetelő

Csizma

És véráztatta köpönyeg

Elég, és tűz martaléka lesz.

Mert egy gyermek születik nekünk,

Fiú adatik nekünk.

Az uralom az ő vállán lesz,

És így  fogják nevezni;

Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,

Örökkévaló Atya,

Békesség Fejedelme!

Uralma növekedésének nem lesz vége a Dávid trónján

És országában,

Mert megerősíti és megszilárdítja

Törvénnyel és igazsággal

Mostantól fogva mindörökké.

A Seregek Urának féltő szeretete

Viszi véghez  ezt!

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Szemelvény

 

János az Isten-gyermekség jeleit, jellemző tulajdonságait sorolja elő (1.Jn 3,11-19). S ahogy az igehirdetés lényege kétezer év alatt nem változhat – mert ha változna, már nem volna igehirdetés az Úr szerint – ugyanígy ma is ismérve kell, hogy legyen mindez Isten gyermekeinek:

-         Gyűlöl bennünket a világ.

János arra kéri a gyülekezetet, akiknek levelét írja s kétezer év után minket is, hogy ezen ne csodálkozzunk! Az volna a csoda, ha ez nem így lenne. Ha mégsincs így, akkor baj van Isten-gyermekségünk körül.

Nem mond itt János újat. Lényegében ugyanazt írja, amit Jézus mondott:

„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.”(Jn 15,18-19.) Vagy: „Én nekik adtam igédet, és e világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” (Jn 17,14.)

Nem nehéz kitalálni, miért „gyűlöl” bennünket a világ. Azért, mert „mások” vagyunk, s olyan mértékben gyűlöl, amilyen mértékben mások merünk lenni, mint a világ.

Persze ez a gyűlölet a XX. Században másképp mutatkozik meg. Már nem vetnek oroszlánok elé, máglyára sem hurcolnak – hanem gúnyolnak, kifiguráznak bennünket. Bolondnak nyilvánítanak. Megbízhatatlannak vagy megtűrt ellenségnek mondanak bennünket és így tovább. Ma nem mártírt csinálnak belőlünk, csak bolondot, másod- vagy harmadrendű embert – és ezért nem haragudhatunk a világra.

Az igazán krisztus-követő mindig más! Tegyük hozzá: más, mint a legtöbb vallásos úgynevezett átlag keresztény. Ezért még az Egyházban sem szeretik mindig és mindenhol az igazán Krisztus-követőt, a tanítványt, mert valamiképpen tövis az oldalukban. Élő vád: neked is ilyennek kellene lenned, ha igazán Krisztust követő lennél.

            (részlet Gyökössy Endre: Mélységeken át- az öröm titkáig c. könyvéből)

 

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Részlet John Wesley: Prédikációk II. A Hegyi Beszédről c könyvéből

 

Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”  (Máté 7, 21.)

 

 

Isteni Tanítónk most, miután kijelentette Isten teljes akaratát az üdvösség útjáról, és megvizsgálta az azon járni óhajtók előtt álló akadályokat, most ezekkel a súlyos igékkel zárja le egész beszédét. ( Máté 5,1- Máté 7,27.)

Mert nehogy azt képzelje valaki, hogy létezik ezen kívül bármely más út: „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.”  Róluk mondja Urunk: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram!” Páratlanul fontos felfognunk eme szavak igaz jelentőségét.  Mit is értsünk a kifejezésen: „aki azt mondja nekem: Uram, Uram”? Ez kétségkívül azt jelenti: aki azon gondolkodik, hogy más úton jut a mennybe, mint amit Jézus leírt a Hegyi Beszédben. Magában foglal tehát minden jó szót, minden szavakban megnyilvánuló vallásosságot. Tartalmazza mindazokat a hitvallásokat, melyeket felmondunk, valahány imádságunkat, Istennek elrebegett hálaadásunkat.

Azt mondani: „Uram, Uram”, jelentheti másodszor azt, hogy nem teszünk semmi rosszat. Őrizkedhetünk az elbizakodottság minden bűnétől, a külsődleges gonoszság minden fajtájától. Tartózkodhatunk a szólásnak és cselekvésnek minden, a Szentírásban tiltott módjától. Ez még mindig nem több annál, hogy azt mondjuk: „Uram, Uram”. És ha nem jutunk ennél tovább, soha nem „mehetünk be a mennyek országába”.

Azt mondani: „Uram, Uram”, harmadszor jelenthet sok úgynevezett jó cselekedetet. Részt vehet valaki az úrvacsorában, meghallgathat tömérdek kiváló prédikációt. Törekedhetek jó cselekedetekre olyannyira, hogy minden vagyonomat „szétosztom a szegényeknek”. Sőt, tehetem mindezt azzal a kívánsággal, hogy Isten tetszését elnyerjem, és azzal az őszinte hittel, hogy valóban meg is nyerem a tetszését (kétségkívül így van ez azokkal, akikről Urunk úgy beszél, mint akik azt mondják:  „Uram, Uram”); ugyanakkor mégsem részesülök a dicsőségben, amely majdan megjelentetik.

Ha ezen valaki elcsodálkozik, vallja be, hogy idegen tőle Jézus Krisztus egész vallása. Mégis bármilyen világosan jelentette is ki ezt Urunk, bármilyen gyakran ismételte is el, hogy senki nem mehet be a mennyek országába, ha nincs meg benne az Isten országa, jól tudta, hogy sokan nem fogják elfogadni ezt a mondást, ezért is erősíti meg újra. „Sokan” (mondja, azaz nem egy ember, nem is csak néhányan, tehát ez nem is kivételes vagy ritka eset) „mondják majd nekem ama napon”: nemcsak sokszor imádkoztunk, őrizkedtünk a gonosztól, gyakoroltuk magunkat a jó cselekvésben, hanem ennél sokkal többet is tettünk: „a te nevedben prófétáltunk. A te nevedben űztünk ki ördögöket; a te nevedben tettünk sok csodát”. „Prófétáltunk”: kijelentettük akaratodat az embereknek, megmutattuk a bűnösöknek a békességhez és dicsőséghez vezető utat. És ezt „a te nevedben tettük”. „És akkor kijelentem nekik: sohasem ismertelek titeket”, még akkor sem, amikor ördögöket űztetek ki az én nevemben. Még akkor sem ismertelek benneteket, mint enyéimet, mert szívetek nem felelt meg Istennek. Ti magatok nem voltatok szelídek és alázatosak, nem szerettétek Istent és az embereket, nem újultatok meg az Isten képére (Máté 11,29; Kol.3,10.).

Az az ember valóban bölcs, aki „cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”. Az igazán bölcs, akinek „igazsága felülmúlja az írástudókét és farizeusokét” (Máté 5,20.). Az ilyen ember látja és átérzi minden bűnét, teljes büntethetőségét, míg el nem mossa azt az engesztelő vér. Tudatában van elveszett állapotának, Isten rajta maradó haragjának, és annak, hogy teljességgel képtelen önmagán segíteni; míg be nem tölti a békesség és a Szentlélekben való öröm (János 3,36.). Szívből szeret minden embert, és kész életét adni ellenségeiért (Zsolt 42,3.). Szereti az Urat, Istenét teljes szívéből, teljes elméjéből, lelkéből és erejéből. Csak egyedül az mehet be a mennyek országába, aki ilyen lelkülettel tesz jót mindenkivel, és aki,

mikor emiatt „megvetik és elhagyják az emberek”, amikor gyűlölik, gúnyolják és üldözik, „örül és ujjong”, tudva, kiben hisz, és bizonyos lévén abban, hogy ez a pillanatnyi, könnyű szenvedés „minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez neki” ( Máté 5,10-12; 2 Tim.1,12.) A napnál is világosabban látja, hogy az ember célja ez: dicsőíteni azt, aki önmagáért alkotta őt, és szeretni azt, gyönyörködni benne örökké. Ugyanilyen világosan látja azt is milyen eszközzel érheti el azt a célt, hogy a dicsőség Istenében gyönyörködjék: azzal, hogy megismeri, szereti és követi Istent, és hisz az általa elküldött Jézus Krisztusban. Az ilyen ember bölcs, még Isten szemében is, mert „kősziklára építi a házát”, a rendíthetetlen Kősziklára, az Úr Jézus Krisztusra, akit méltán nevezünk így, mert nem változik.

Milyen közelről érint tehát minden embert, hogy ezeket a dolgokat gyakorlati módon alkalmazza magára! Hogy buzgón megvizsgálja, milyen alapra épít, kősziklára vagy pedig homokra! Nem olyasmire építem a reménységemet, ami képtelen azt megerősíteni? Talán arra, hogy az egyház, amelyhez tartozom igen kiváló, a legtisztább tanítással, a legapostolibb kormányzással. Ezek mind okot adnak, hogy dicsérjük Istent, csakhogy maga a szentség nem ezekben áll. Ezért tehát ha erre az alapra építem reménységem, még mindig homokra építkezem. Mi másra építheted akkor üdvösséged reménységét? Arra, hogy nem ártasz senkinek? Minden dolgodban igazságosan jársz el, tetőtöl-talpig becsületes ember vagy, nem csalsz meg és nem rabolsz meg senkit, igazságosan bánsz mindenkivel. Ez idáig nagyon jó. De még mindig nem elég. Lépsz-e tovább? Azontúl, hogy nem teszel rosszat, megtartod-e Isten minden rendelését is? Imádkozol-e nyilvánosan és magányosan? Böjtölsz-e gyakran? Hallgatod-e és kutatod-e a Szentírást, és elmélkedsz-e rajta? Ezeket a dolgokat tenned is kellett volna attól a perctől fogva, hogy szemedet először emelted az ég felé. Csakhogy ezek sem érnek semmit önmagukban. Mindenekelőtt pedig törekszel-e jó cselekedetekre? Jó teszel-e mindenkivel, amíg időd van? Enni adsz-e az éhezőnek, felruházod-e a mezítelent, elmész-e a betegekhez? Barátom ülj feljebb, „prófétálsz-e” a Krisztus nevében? Úgy prédikálod-e az igazságot, ahogy az megvalósult Jézusban? És az Ő Lelkének hatása kíséri-e szavadat? Képessé tesz téged arra, hogy kihozd a bűnösöket a sötétségből a világosságra? „Kegyelemből van üdvösségetek, hit által, nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék” (Ef.2,8.9.)

Vajon üdvözíthet egyedül a hit? Ó nem! Az a hit, amelynek nincsenek cselekedetei, amely nem terem külső és belső szentséget, amely nem nyomja rá Isten képének pecsétjét a szívre, és nem tisztít meg bennünket, amint Ő is tiszta (1Ján. 3,3).

Éhezz és szomjazz, de ne „a veszendő eledelre…hanem az örök életre megmaradó eledelre”. És vigyázz, ki ne oltsa ezt az áldott szomjúságot, ha már fellángolt a lelkedben, a világ szerinti vallásosság, a látszat, a külszín vallásossága, ez a szánalmas, unalmas színjáték, a forma, a külsőségek vallása, amitől a szív még mindig a porhoz tapad, és ugyanolyan földi és testi, mint valaha. Semmi ne elégítsen meg, csupán a kegyesség ereje, csupán a hit, mely élet és lélek, csupán az, hogy te Istenben és Isten pedig tebenned lakozik. Fakadjon minden gondolatod, szavad és tetted abból a mélységes meggyőződésből, hogy a nagy szakadék szélén állsz, minden emberrel együtt, egy lépés és mindannyian belezuhantok: vagy az örökkévaló dicsőségbe, vagy az örök kárhozatba. Lelkedet töltse el szelídség, jóság, türelem, hosszútűrés mindenki iránt; ugyanakkor egész lényed szomjazzon Isten, az élő Isten után; kívánd, hogy színét megláthasd felségének, és ha álmodból felserkentél elégedj meg a jóvoltából. Légy Istent és a társaidat szerető ember. Így mutasd meg hitedet cselekedeteidből: így „cselekedd mennyei Atyád akaratát”. És amilyen bizonyos, hogy Istennel jársz most a földön, vele is fogsz uralkodni dicsőségben.

Beküldő: D.O.

 

És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.  Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, a mely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az ige, a melyet hallottatok kezdettől fogva. Viszont új parancsolatot írok néktek, ami igaz ő benne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.  Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit….Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” 

(1.János 2,3-17)

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Őrzöd, cselekszed, hirdeted az Igét?

 

„Aki szeret engem, engedelmeskedni fog a tanításomnak, és őt Atyám is szeretni fogja, és eljövünk hozzá, és nála lakunk. A Segítő pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben mindent megtanít majd nektek, és mindenre emlékeztet titeket, amit mondtam.”  (János 14,23.26.)

Milyen jó is ezeket az Igéket olvasni! És hányszor hallottunk már az Istentiszteleten prédikációkat Jézus, vagy akár Pál tanításairól! De vajon mennyire maradtunk ezekben; mennyire íródtak a Szentírás szavai a szívünkbe; mennyire épült be életvezetésünkbe; mennyire formálódunk – ma is – a mi Urunk, Megváltónk képmásává; mennyire követjük Őt, mint hű és igaz tanítványok?

Dicsőség az Úrnak, „akik szomjasak, azok megelégíttetnek”!

Te voltál már szomjas?

És most – most szomjas vagy Isten igazságára?

„Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek! Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni. „  (János 7,37.38.)

Átélted-e már azt, amiről Jézus itt beszél?

Szeretnék egy személyes bizonyságot megosztani veled, mely Isten szeretetét és kegyelmét mutatta meg nekem – és mutatja azóta is minden nap!

Sokáig hiányzott nekem Istennel, Krisztussal a Szentlélekkel való élő kapcsolat. Aminek a gyümölcse az a megmagyarázhatatlan, felülmúlhatatlan békesség és öröm, amiről a Biblia ír, ami, ha megvan az életedben, hajt, hogy másokkal is megismertesd azt. Nem is olyan régen még boldog voltam, ha egy-egy imám során belekóstolhattam ebbe a közösségbe, vagy ha a Bibliát olvasva izgalom, öröm vagy kíváncsiság ragadott magával – azaz elevenné vált számomra, vagy ha Isten dolgairól beszélni „mertem” másoknak, anélkül, hogy féltem volna, bolondnak néznek.

Néha értetlenül álltam, szomorúan, elégedetlenül kudarcaim láttán…

Krisztus azt mondta: „Aki szeret engem, engedelmeskedni fog a tanításomnak, és őt Atyám is szeretni fogja, és eljövünk hozzá, és nála lakunk.” És nekem – ha a szívem mélyére néztem, és nagy ritkán be mertem vallani – mégsem volt meg erről a bizonyságom. Többre vágytam annál, amim volt! Ezért Istenhez fordultam:

„Kérjetek és kaptok! Mert mindenki aki kér, kap.„  (Máté 7,7.)

Valós, élő közösséget kértem! Az Igeolvasás örömét! Éhséget és szomjúságot Isten Igazsága iránt! Kértem a Szentlelket, hogy Ő elevenítse meg az Igét számomra, és tanítson, hogy többé ne egy távoli, bár szerető istenkép éljen a szívemben, hogy végre Krisztusban legyek és minden újjá legyen! Hogy ne csak abban különbözzek a világi emberektől, hogy vasárnap járok templomba és reggelenként elolvasom az Útmutató Igéit! Hogy végre erővel és hatalommal jelen legyen az életemben Krisztus! És szolgálatot is kértem – két kisgyerek mellett nem tudok eljárni a templomi kóruspróbára, de vágytam valamire, amiben Istent dicsőíthetem, hogy ne csak hallgassam, hanem meg is cselekedjem Atyánk akaratát.

És Mennyei Atyánk meghallgatta kérésemet!

A Szentlélek vezetésével elindíthattam a gyülekezeti újságot, mely személyes bizonyságokat, kijelentéseket, könyvrészleteket, verseket tartalmaz. Bárki írhat, a lényeg, a cél az, hogy közelebb kerüljünk Krisztushoz, hogy még inkább megismerjük Őt, az Igét, és még személyesebbé váljon az életünkben.

Észre sem vettem, és pár hét alatt az Úr teljesen átformálta az imaéletemet és igeolvasásomat: mindennapi élő, személyes közösséget adott, és szinte megelégíthetetlen éhséget Igéjére!

Észrevétlenül kezdődött: én is írok cikkeket az újságba, főleg személyes bizonyságokat, de az Igék helyét, amiket a Szentlélek felhozott bennem, sokszor nem tudtam, tehát ki kellett keresnem…néha két-három  levelet is elolvastam, mire megtaláltam, vagy az eredeti elképzelésem helyett az Úr egy odaillőbbet megmutatott. És persze sokat imádkoztam. Főleg hálát adva a témákért, a vezetésért, a szolgálatért, és alázatot kérve, hogy ne az én emberi gondolkozásom, hanem a Szentlélek legyen az, aki vezet az íráskor. Mert:

„Akik a Szentlélek szerint élnek, azok arra törekednek, és azzal foglalkoznak, amit a Szentlélek kíván.„  (Róma 8,5.)

Nagyon hálás vagyok, hogy e szolgálaton keresztül Isten megépített hitben, odaszántságban, szomjúságban. Amíg én nem kértem, addig

nem kaptam. Amíg mi nem zörgetünk, addig nem nyílik meg az emberi ésszel fel nem fogható, sőt bolondságnak tartott Ige igazságának ajtaja. Köszönöm az Ő kegyelmét, hogy most már alig várom, hogy olvashassam, kutathassam a Szentírást! Rájöttem, hogy

nagyon izgalmas – ha „teljes szívvel keresem” az igazságot, ha kutatom Krisztus tanításait, hogyan lehetünk valóban az Ő tanítványai? Rájöttem, hogy a kereszténység nem csak egy passzív „vasárnap ülök a templomban és hallgatom az Igét” dolog. Ennél sokkal többre hív Isten!!!! Minden nappal egyre valóságosabb, ahogy egyre inkább oda szánod magad egyre élőbb, izgalmasabb, aktív kapcsolatra, életre az élő Megváltóval!!!!!

„Isten Törvénye tökéletes, és a szabadságra vezet. Ha valaki ezt szorgalmasan tanulmányozza, nem tér el tőle, hanem aszerint él és cselekszik, az ilyen ember nem feledékeny hallgatója a tanításnak, és minden dolgában áldott lesz„  (Jakab 1,25.)

Sokszor hallottuk, olvastuk már a magvető példáját: Lukács 8, 5-15.

Biztos elgondolkodtál már, a te szíved, a te életed vajon melyik talaj? Te hogy fogadod az Igét, Isten beszédét? Te hogy őrzöd azt?

Aki őrzi, az nem felejti.

Aki őrzi, az kincsként kezeli.

Aki őrzi, az kutatja is, hiszen ha valami fontos, abból soha nem elég.

De nehogy úgy járj, mint a rossz sáfár, aki elásta a dénárt, és nem szaporította meg annak értékét! Ne csak hallgasd! Éld is meg, cselekedd is meg, hogy kiteljesedhessen a te életedben is Isten csodája, a valódi megváltás!

Krisztus ma is itt van köztünk, velünk!!!!!

Te találkoztál már Vele? Megváltozott már valóságosan az életed? Mert bárki, aki találkozott Krisztussal, és követte Őt – vállalva azt is akár, hogy bolondnak, fanatikusnak tartsák a többiek - ,annak nem maradhatott olyan az élete, mint volt! Ha valóban átengedjük életünk vezetését a Szentléleknek, ha valóban fontosabb nekünk Isten akarata, mint a sajátunk, ha valóban vállaljuk Urunk Örömhírének hirdetését, mert belső tűz emészt, hogy mások megismerjék Őt, akkor vállalnunk kell, hogy „nem e világból valók vagyunk”, és ennek értelmében nem szabad beleolvadnunk a világ gyermekei közé, hanem épp világító lámpásként kell mutatnunk szavainkkal, életünkkel a keskeny utat!

Buzdítalak az Ige olvasására, mert ha odaszánod magad és kéred a Szentlelket, hogy tanítson, egyszer csak élővé fog válni, és azon kapod magad, hogy abba sem tudod hagyni az olvasását! És valóban meg fog változtatni, Krisztus képmásává fog formálni!

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”  (Gal.2,20)

„A teljes Írás Istentől ihletett, és alkalmas a tanításra, feddésre, megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”   (2Tim.3,16.)

Hát nem csodálatos, hogy Isten beszédével, kinyilatkoztatásával táplálkozhatunk minden nap?

„Mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden beszéddel, amely Isten szájából származik.”  (Máté 4,4. és 5Mózes 8,3.)

A Szentírás Isten Igazsága.

A Szentírás Isten valósága.

A Szentírásból megismerhetjük Isten ígéreteit, de elvárásait is. Mi az, ami közelebb visz Hozzá, és mi az, ami elszakít.

„Ti vagytok tanúim – így szól az Úr – és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.„  (Ézsaiás 43,10.)

Megismerhetjük Őt az Igén keresztül, az imában való személyes kapcsolaton keresztül; és minél közelebb kerülünk Hozzá, annál inkább befed minket az Ő dicsősége, kegyelme, és egyre inkább átformál minket Krisztus, a mi Urunk képmásává. Már nem mi leszünk a középpontban, a kéréseink, a panaszaink, hanem beléphetünk Isten imádatába, az Úr Jézus Krisztus dicséretébe, szolgálatába, amire el lettünk hívva!

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.„  (103.Zsoltár 1-5.)

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”  (1.Péter 2,9.)

„Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem, és nagyobbakat is cselekszik azoknál, mert én az én Atyámhoz megyek.”  (János 14,12.)

Kérd Istent, hadd tapasztald meg az Ő erejét, vezetését, az életed – és ezáltal mások életének – megváltozását az elkövetkezendő új évben; hadd gondold, szóld és cselekedd az Ő Igéjét, ezzel legyen telve a szíved és a szád!

Beküldő: D.O.

Vissza a tartalomhoz


 

 

 

 


Felhívás:

 

Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.

 

 

Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala

Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.

Tel: 06-35-360-225

osagard@lutheran.hu

 

Szerkesztő: Draskóczyné Dinnyés Orsolya

draskviolin@t-online.hu

 

Internetes változat: Zöld Zoltán

zoldzoli@freemail.hu

 

A lap tetejére



image
image
image