Tisztelt látogatók! Örömmel értesítjük önöket hogy 2007. Decemberétől folyamatosan közöljük az Ősagárdi Hit című folyóiratunk internetes változatát. Íme a 2010. Áprilisi szám.

„Amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók”

Tartalom: Tisztelt olvasó! A tartalomban szereplő írások aláhúzott címe, egyben hivatkozás is. Rákattinva az oldal a kiválasztott íráshoz ugrik.

„Isten világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket.”

Nemrég nagyobbik lányommal egy kis reggeli edzést tartottunk. Tervbe vettük, hogy a szállásunkhoz közel eső faluig elfutunk, ami 2 km-re volt tőlünk. Aznap reggel olyan köd borult a tájra, hogy alig láttunk néhány méterig. Nem csak a levegőt volt nehéz venni ebben a ködben, hanem a tájékozódásban is zavaró volt, hogy nem érzékeltük a távolságot. Én kevésbé bírva a futást már korábban készültem visszafordulni, mégis elfutottunk egy nagy fáig, amiről tudtuk nincs messze a falutól. Mivel nem láttam a házak vonalát, azt javasoltam forduljunk onnan vissza.

Később délután, amikor autóval ott elhaladtunk, rácsodálkoztunk, hogy csak 200 méterre voltunk reggel a falutól. Akár kényelmesen be is gyalogolhattunk volna. De látásunkat akadályozta a köd, elbizonytalanított a homály.

Pál apostol az efézusi gyülekezetnek jókívánságként, áldáskérésként azt fogalmazza meg, hogy : „Isten világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket.”

Sokszor úgy gondoljuk jó a látásunk. Jól tudunk tájékozódni, és így nem tévedhetünk el. Vagy mégse látunk olyan jól? Ha testi szemek jól is végzik szolgálatukat, lehet hogy lelki szemeinket sokszor sötétség, félhomály takarja, és ebből adódóan erős a bizonytalanság a nyugtalanság bennünk.

Szükségük van a lelki szemeknek arra, hogy megnyíljanak, valaki megvilágosítsa azokat. Isten ajándéka az, ha át tudunk látni az élet szürkeségén, a betegség, és a halál félhomályán. Isten ajándéka az, ha többet látunk meg jelen életünkből, és ha látásra nyílik meg a szemünk a reményteljes jövőt illetően is. Szükséges érzékelnünk lelki szemeinkkel, hogy Isten nincs messze egyikünktől sem, ott van karnyújtásnyira. Ha kiáltunk hozzá, Ő azt mondja: itt vagyok.

Egy kisfiú meglepődve és ámulattal mondta szüleinek, amikor első szemüvegét felvette: milyen világos lett! Ezzel a kifejezéssel tudta leginkább szülei értésére adni, mennyivel jobban lát már.

Igen, látásunkat sokszor valami eltakarja. Gondoljunk csak az emmausi tanítványokra, akik hosszú úton keresztül együtt haladtak a Feltámadottal, mégsem ismerték őt fel. Látásukat valami eltakarta. Később azért bevallották egymásnak, hogy amit Jézustól hallottak, az ott belül megérintette szívüket. A hallottak lelki szemeiket újra felnyitották a hit dolgainak látására.

Sokszor az a baj a látásunkkal, hogy elkápráztatja a világ, megvakítja szemeinket a gonosz.

A gonosznak engedelmeskedve szemeink sajnos felnyíltak Ádámban a rosszra, és azóta is sokszor inkább a rosszat vesszük észre, mint a jót. Ráadásul szem elől tévesztettük Istent. Azóta is keresni kényszerül ő minket, mert nem ott vagyunk, ahol lennünk kéne.

A feltámadott Jézus Krisztus tudja megnyitni szemeinket a Szentlélek által, hogy újra lássunk. Lássuk a tényeket. Lássuk Isten teremtő és gondviselő jóságát. Lássuk a golgotai keresztet, miként is keresett meg minket Isten. Lássuk be bűneinket és azt, hogy életünkkel Istennek tartozunk hálából szolgálni. Végül lássuk meg azt a boldog jövőt, mely egy reményteljes hívást is hordoz magában.

Az efézusi gyülekezethez írt levél első fejezete egészében arra bíztat minket, hogy lássunk világosan. Szinte hihetetlen és felfoghatatlan, amit felsorol ott Pál apostol rólunk is, hogy mi mindenben részesültünk, milyen életben járhatunk és milyen jövő vár ránk. Olvassuk el az első fejezetet, és szoktassuk hozzá szemünket ahhoz a világossághoz és fényhez, amibe emel minket a mi Istenünk Jézus Krisztus által.

„És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.

És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.”

2009. ádventjén és 2010. böjti időszakában különleges élményben lehetett részük azoknak, akik részt vettek Vácott, az Adullám - barlangban megrendezésre kerülő keresztyén alkalmakon.

Különlegesek voltak ezek az alkalmak, elsősorban azért, mert különleges a helyszín, másodsorban azért, mert nagyon lélekemelő prédikációkat és zenei szolgálatokat hallhattunk.

A programok megálmodója és kivitelezője Koczúrné Marika és Tibi, valamint lelkes csapatuk, az Adullám Baráti Kör.

Elöljáróban talán kezdjük a patinás helyszínnel, ahová megérkezve különleges érzés keríthette hatalmába a résztvevőket. A boltíves kapun belépve, egy tágas középkori pincében találhattuk magunkat. A régi kövek sokféle gondolatot ébreszthettek valamennyiünkben: eszünkbe juthattak az őskeresztyének katakombái, vagy Krisztus egyháza és az „élő kövek”is. Nagyon eredeti gondolat volt keresztyén alkalmak helyszínévé tenni ezt a pincét.

A bibliaolvasó emberek számára talán nem idegen az Adullám-barlang elnevezés, ugyanis Adullám városáról az ószövetség több könyvében is olvashatunk. A név eredeti jelentése: lezárt hely, pihenőhely. Ősi kánaáni városkirályság volt, Júda örökségéhez tartozott, Betlehemtől délnyugatra, mintegy 20 km-re feküdt. Az Adullám közelében lévő barlangokban rejtőzködött Dávid Saul elől menekülve, itt keresték fel testvérei, apja, rokonsága, mindenféle elnyomott, elkeseredett emberek, akiknek vezérük lett. (1Sámul 22,1) - Roboám király egyes városokat erődítménnyé épített ki Júdában, ezek között volt Adullám is. (2Krónika11:7) Makkabeus Júdás a harcok után ide vonult el megpihenni, áldozatot bemutatni. (2Makkabeus12:38)

Amint ebből a bibliai kitekintésből is kiderül, aki ebben a városban, illetve barlangban, megfordult az megpihent, illetve védelmet talált. Mi, akik részt vettünk a fent említett alkalmakon, azt hiszem hasonlóan éreztünk. A mindennapos rohanásból, ünnepi készülődésekből kizökkenve, lelkünk feltöltődött, bár néha kissé hűvösnek éreztük a külső hőmérsékletet a gazdag lelki tartalom mindenért kárpótolt.

Az alkalmak énekléssel kezdődtek - mindig voltak meghívott zenészek testvérek is -, ezután a prédikáció következett, majd imádságok, bizonyságtételek és újra éneklés. A prédikáció szolgálatára a szervezők ismert evangélikus, református, illetve baptista lelkipásztorokat kértek fel. Szolgált Eszlényi Ákos lelkipásztorunk, Kalácska Béla nyugalmazott evangélikus esperes, Győri János Sámuel evangélikus lelkész, Csuka Tamás és Csuka Tamásné, valamint Márkus Gábor református lelkipásztorok, illetve Meláth Attila baptista lelkipásztor.

Ádventben Jézus születésének ünnepére készíthettük fel lelkünket, próbáltunk elcsendesedni, arra figyelni mit üzen nekünk az Úr, Igéjén keresztül.

Böjtben, a meghívó jelmondata ez volt: „Félelemből az örömbe”. A prédikációk és bizonyságtételek által megérthettük, hogyan tud megszabadítani minket Krisztus félelmeinktől, gyengeségeinktől. Én azt gondolom, hogy az öröm átélése, megélése mind a négy alkalommal teljes volt. Jó volt együtt lennünk - felekezettől függetlenül-, megtapasztalni Isten szeretetét, a testvéri közösség örömét.

A lelki táplálék mellett természetesen a testünk sem éhezett, az alkalom után bőségesen terített asztal várt minket, ügyes háziasszonyok finom süteményeivel és forró teával. Sokat beszélgethettünk régen, és nem oly régen látott ismerősökkel, testvérekkel.

Úgy tudom Marcsinak, Tibinek és az Adullám Baráti Körnek nagy tervei vannak a jövőre nézve ezzel a barlanggal, azt is tudom, hogy komoly imaháttér támogatja őket.

Mindannyiunk nevében Isten áldását kívánom életükre, terveikre, azt gondolom, hogy mai megváltozott világunkban szükség van az egyházban is - természetesen a gyülekezeti munka mellett - újszerű kezdeményezésekre, alkalmakra. Soli Deo Gloria!

„Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Máté 18:20)

Cseri Kálmán – Isten kérdez

2. rész – Hol a testvéred?

„… Olyan büszkék vagyunk sokszor: tudom, mit csinálok. Néha még ki is kérik emberek maguknak, ha valaki próbál tanácsot adni, vagy óvatosan megkérdezi: te, jó lesz ez így? Mert tudom, hogy az nem lesz jó, de azt nem szabad mondani, mert megbántja a büszkeségét. Akkor szelíden megkérdezem – Én tudom, mit csinálok. Valóban tudjuk? Mindig tudjuk? Akkor nem kellet volna Jézusnak a kereszten haldokolva is azért imádkoznia, hogy Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

A szívem szorul össze sokszor, amikor szemmel látható, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Verekednek, és nem tudják, hogy ez a gyilkossá egy formája. Gúnyolják, rágalmazzák egymást, és nem tudják, mit cselekszenek. Pletykálkodnak, és nem tudják: méreg van a nyelvük alatt és e megmérgez másokat. Ó de sokszor lehet látni, hogy házasodnak, és nem tudják, mit cselekszenek, mire vállalkoznak. Hát még akkor, mikor elválnak, és mennyire nem tudják, hogy mit cselekszenek! Mi fog a nyakukba szakadni, meg a gyermekeikébe ezen túl is.

Gyerekeket szülnek és gyerekeket ölnek, és sokszor nem tudják, mit cselekszenek. Gyerekeket kényeztetnek és éheztetnek, és nem tudják, mit cselekszenek. Kihagyják Istent az életükből, és nem tudják, mitől fosztják meg magukat és gyermekeiket. Végig rohannak néhány évtizeden Isten nélkül, és belerohannak egy váratlan pillanatban a halálba, és csak akkor tudják meg, hogy nem tudták, mit cselekszenek…”

Beküldő: Misják Johanna

Vissza a tartalomhoz

Egyház és politika

A politika az ókori görög független városállam /polis/ ill. ezekhez tartotó közigazgatási területek nevéből ered. Politika szó jelentése: „A város /település/ ügyeinek intézésével kapcsolatos dolgok összessége.” /Vikipédia/ Így a település ügyeinek intézésébe közvetlenül beleszóló polgári magatartást nevezzük demokráciának, népakarati megnyilvánulásnak. A közéletben résztvevő ember politizál akkor is, ha nem tagja politikai pártnak. Ha valaki szándékosan tartózkodik a közéleti részvételtől – okkal, ok nélkül -, akkor ez is valamiféle állásfoglalás a közügyekkel kapcsolatban, tehát politikai magatartás.

Természetes, manapság a demokratikus választásokon a legitim hatalmat megszerző személy, párt tevékenysége már specifikus területre korlátozódik.

A keresztyéneknek a Szentírás üzenete a legfontosabb, hiszen ez hitük és életük zsinórmértéke Luther tanítása szerint is. Az Ószövetségben a próféták keményen beleszóltak a közéletbe, hiszen még az uralkodókat is bírálták, ha nem az Isten igazságossága /cödákáh/ szerint politizáltak a pogány nemzetek uralkodóival szemben. Sokszor bírálták az uralkodókat és ezért vállalták az üldöztetést és a mártíromságot is. A fentiek értelmében kiemelkedett a prófétáknak a szociális igazságosságért vívott harca. Az Ószövetségben Ábel kiontott vére és a szociális igazságosság elleni bűn „égre kiáltó bűn” minősítést kapott. /V.ö. Zakariás 7,10; Ézs 1,23; 2 Móz 22,21-22 stb./

Jézus is világossá tette, hogy Istenen túl az államhatalom felé is felelősséggel tartozunk. De nem úgy, hogy az államhatalommal szemben kijátsszuk az Isten melletti elkötelezettségünket, már csak azért sem, mert „nincs itt maradandó városunk”. A Zebedeus fiak története világossá teszi, hogy a ”népek fejedelmei uralkodnak” a népeken. A keresztyén értékrend alapja pedig a szolgálat. Ahogy a lelkész Minister Verbi Divini /Isten igéjének szolgája/, úgy a miniszternek /szolga/ a nép szolgálatába kellene állnia és nem egyéni, párt és egyéb érdekeket szolgálnia. A gazdag ifjú története pedig arra tanít bennünket, hogy ő ugyan teljesítette Isten iránti kötelezettségét /a törvényt iparkodott betartani/, de nagy vagyonát nem a másokért élés szolgálatába állította. Igei elkötelezettségünket – mivel nem légüres térben élünk – közösségi, társadalmi elkötelezettségben kell aprópénzre váltani.

Reformátor eleink munkájának köszönhetjük az újkor bekövetkeztét. Luther keményen beleszólt a társadalmi élet forgatagába, ha kellett radikálisan elmarasztalta a népnyúzó bankárokat, a Fugger–bankházat, de támadta a pápaság kapzsiságát is. Az 1525-ös német parasztfelkelés során az evangélium szellemében, hol az elnyomó urakat, hol az esztelenül romboló, öldöklő parasztságot ostorozta. Nem hárította el magától a társadalmi felelősséget.

Hazánk történelmében a nemzet szabadsága és protestánsok vallásszabadsága „egy cipőben járt”. Mindkettőért püspökeink, lelkészeink és híveink mártíromságot vállalva is /Rázga Pál pozsonyi lelkész/ harcoltak.

Az Evangélikus Élet március 14-i számában bizonyos Pelikán Pálné olvasói levelében pálcát tör azon lelkészek felett, akik úgymond beengedik a politikát az egyházba, a templomba, beleértve a nemzeti színű zászlót is. Az Ev. Élet április 11-ei számában több levélíró marasztalja el – sokak nevében – a Pelikán Pálné féle magatartást. Senki se mondja azt, hogy a szószéket át kell engedni bármelyik politikai pártnak, de a lelkésznek – hiszen hívei megkérdezik őt – „kötelessége” a fentiek értelmében tájékoztatni a híveket arról, hogy milyen keresztyén értékek, szociális gondoskodás, extrapofit nélküli lakosságbarát szolgáltatást garantáló, népben és nemzetben gondolkodó párt, pártok mellett kell voksolni. Még az adott párt nevét sem kell kimondani, ui. a korábban kormányzó pártok „hatását” mindenki a saját bőrén érzi. Az emberek pedig nagykorúak, tudják kire kell szavazni. Pár adat: az elmúlt 8 év során a munkanélküliség megduplázódott; a háztartások hitelállománya háromszorosára nőtt; az államadósság két és félszeresére nőtt /8.400 milliárdról 20.000 fölé/; az adók nálunk a legmagasabbak az EU-ban; az elvonások mértéke 54,1 %; Budapesten egy vonaljegy 320 forint, Bukarestben 84 forint /már a románok is „leköröznek” minket/; az importált élelmiszerek háromszorosára nőttek hazánkban az értékes magyar áruval ellentétben; nyugdíjak reálértéke 10 %-kal csökkent; a mélyszegénységben élők száma megduplázódott /3 millió/ stb. Van eredmény is: az autópályák nálunk 3,5 milliárd forintból épültek kilométerenként, a drága Dániában csak felébe, 1,48 milliárdba került kilométerenként. /Kinek a zsebébe vándoroltak a milliárdok?/ De ne ironizáljunk. A történelem Ura újabb lehetőséget, esélyt ad arra, hogy változtassunk jelenlegi helyzetünkön. Menjünk el szavazni március 11-én és ha kell március 25-én, a második fordulóban változtassunk helyzetünkön. „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” /Jak 4,17/

Kalácska Béla

ny. lelk.- esp.

Vissza a tartalomhoz

Lelóczky Gyula: Egy megdöbbentő történet

George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:

,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:

- Na, mit viszel magaddal?

- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.

- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.

- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

- Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.

- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.

A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt.

Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.''

Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:

- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.

- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.

- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?

Draskóczyné Dinnyés Orsolya

Vissza a tartalomhoz

Az Úr Jézus feltámadott és él!

A tanítványok nagyon szomorúak voltak, amikor Jézus meghalt. Ő volt a legjobb barátjuk. Biztosra vették, hogy Ő lesz a Megváltójuk is. Most viszont halott volt. Hogyan lehetne Megváltó, amikor halott? Nem értették a dolgot.

Jézus Krisztus egy sziklába vágott üregbe temették, ez volt akkoriban a sír. Nagy követ hengerítettek a sír szájához, azután hazamentek.

Jézus Krisztus ellenségei pedig így szóltak:”Őrséget állítunk a sír elé, nehogy Jézus tanítványai odajöjjenek, és ellopják Jézus testét. Még képesek azt mondani, hogy Jézus feltámadt.

Az Úr Jézus tanítványainak azonban eszük ágában sem volt ellopni Jézus Krisztus testét, vagy az állítani, hogy feltámadt. Tudták, hogy Jézus halott, és szomorkodtak.

Az őrök pedig ott vigyáztak az Úr Jézus sírjára péntek éjszaka, azután szombaton egész napon át, majd szombatról vasárnapra virradó éjszaka is. Nem szívesen álldogáltak a sír mellett a sötét éjszakában. Alig várták, hogy jöjjön a reggel, és újra felkeljen a nap. Amikor vasárnap reggel virradni kezdett, nagyon örültek.

De jaj ,mi ez? Tündöklő fényesség támadt hirtelen. Az égből jött, de nem villámlás volt. Az őrök látták, hogy mi az: angyal szállt le az égből. Azt is látták, ahogyan az angyal odamegy a sír nyílásást elzáró kőhöz és elhengeríti a követ. – azután ráül! Az őrök annyira megrettentek, hogy arcra borultak. Nem is mertek többé feltekinteni. Egy idő múlva feltápászkodtak és elfutottak. El, minél messzebb a sírtól, ahogy a lábuk bírta.

A kertben akkor már minden csöndes volt. A nap felkelt a sziklasír mögött. Ekkor asszonyok jöttek a sírhoz, Jézus Krisztus barátai. Keneteket hoztak magukkal, hogy bekenjék Jézus testét. Nagyon meglepődtek, amikor odaértek, hogy a kő elvan hengerítve.

Benéztek a sírba és meglátták az angyalt, megrémültek ők is.

Az angyal azt mondta nekik” Ti ne féljetek, a Názáreti Jézust keresitek, nincs itt, FELTÁMADOTT!” Az asszonyok bementek a sírba, és látták, hogy az üres. Akkor elfutottak a tanítványokhoz a jó hírrel: „FELTÁMADOTT AZ ÚR!”

Igen, Jézus Krisztus meghalt. De FELTÁMADOTT a halottaiból, és most márt a mindörökre él, Ő a Krisztus, az Isten Fia.

R	Í	H	M	H	Í	R
Í	H	M	Ö	M	H	Í
H	M	Ö	R	Ö	M	H
M	Ö	R	Ö	R	Ö	M
H	M	Ö	R	Ö	M	H
Í	H	M	Ö	M	H	Í
R	Í	H	M	H	Í	R

Találd ki , milyen gyakran fordul elő az „ÖRÖMHÍR” szó ebben a négyzetben!

Ha a négyzet közepéről , a bekeretezett Ö betűtől indulsz el, és mindig jobbra vagy fölfelé mész tovább, akkor a négyzet sarkában lévő R betűt elérve megkapod azt a szót, hogy ÖRÖMHÍR. De nemcsak ez a két út van, hanem a középső Ö betűtől kiindulva, és jobbra vagy felfelé haladva összesen 20 úton juthatsz el a sarokban lévő R betűhöz. De jobbra lefelé, vagy balra lefelé és balra fölfelé is haladhatsz. Tehát ebben a kis négyzetben 4x20=80-szor olvashatod ezt a jóhírt.

Vissza a tartalomhoz

ÁGOSTAI HITVALLÁS - AZ ISTEN FIÁRÓL

Tanítják továbbá, hogy az Ige, azaz Isten Fia, a boldogságos Szűz; Mária méhében magára vette az emberi természetet; úgyhogy két természet van - az isteni és az emberi - van szétválaszthatatlanul összekötve egyetlen személyben, egy Krisztussá, ki valóságos Isten és valóságos ember, szűz Máriától született, valóságosan szenvedett, keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát és áldozattá legyen az emberek minden elkövetett bűnéért, nem csak eredendő vétkességükért. Ugyanő alászállt a poklokra és harmadnapra valóban feltámadt, majd felment a mennybe, hogy az Atya jobbjára üljön, mindörökké országoljon és uralkodjék minden teremtményen, és megszentelje a benne hívőket a Szentlélek által, elküldvén Őt szívükbe, hogy vezesse, vigasztalja, megelevenítse őket és megvédelmezze az ördög és a bűn hatalma ellen. Ugyanez a Krisztus egyszer majd mindenek láttára visszatér, hogy megítélje az élőket és a holtakat stb. - az Apostoli Hitvallás szerint.

Nincs olyan eldugott szeglete a világnak, ahol Jézus nevét ne hallották volna. A közvélemény kutatásokban az öt valaha élt leghíresebb személy között tartják számon. Ismerik őt nagyszerű gyógyítónak, akinek ereje ma is hat. Tanítónak, aki szép eszméket hirdetett az emberiségnek. Szimpatikus forradalmárnak, akit kora berendezkedése ellen szállt síkra, és ezzel vált példaképpé. Vagy mint a „szeretet vallásának” alapítójaként tartják számon.

Hitvallásunkban nem csupán egy újabb, félresikerült meghatározással mutatjuk be Jézust, hanem az egyetlen valóságos, igaz ismerettel: azt tartjuk, valljuk és hirdetjük, hogy ő a Megváltónk. A héber „Jesuah” neve (jelentése: szabadító; görög formájában „Jézus”-ként ismerjük) is erről tesz bizonyságot. Megváltó, aki személy szerint engem, a bűnben, kárhozatra ítélt embert mentett meg „szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek, az ő országában őalatta éljek, és neki szolgáljak örök igazságban, ártatlanságban és boldogságban” (Luther: Kis Káté).

Mi így ismerjük Jézus Krisztust, akik személyesen megtapasztaltuk, hogy több nekünk a titokzatosan csodás Isten-embernél, vagy a Szentháromság egyik nagyhatalmú tagjánál: egészen közel van hozzánk, az övéi vagyunk. Ő az, aki hordozta, elvette a világ bűnét (Jn 1,29), akiben megnyilvánult Atyánk irántunk érzett szeretete, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen (Jn 3,16). Ez a Jézust-ismerésünknek legnagyobb öröme, csodája, valósága. Ez a Szentlélektől való Krisztus-ismeret élteti hitünket, életünket: valóban megváltott, valóban örök életem van, valóban szabad vagyok a kárhozattól. Ez a valóság az élő Krisztus Jézus.

Nem véletlen, hogy az Ágostai Hitvallásban ez a bizonyságtétel az Isten és a bűn bemutatása után következik. Ez éppen azt fejezi ki, hogy Isten és a tőle elszakadt világot Krisztus köti össze. Egyedül Ő. Nincs más közbenjáró Isten és emberek között csak az ember Jézus Krisztus (1Tim 2,5; 1Jn 2,1-2). Az evangélikusság ezt a kizárólagos kegyelmet hirdeti: Egyedül Krisztus (solus Christus). Ő az, akin keresztül szabad utunk van a kegyelem trónusához (Zsid 4,16), akin keresztül az Atya is eléri szívünket (Lk 4,18-19).

Megváltónk, urunk Ő. Ez a csodálatos ismeret (Zsolt 118,21-23) munkálja a bizonyságtételt, akár Cézárea Filippi területén (Mt 16,13-16), akár Jeruzsálemben (Jn 20,28), akár Gázában (ApCsel 8,32-35), akár Filippiben (ApCsel 16,30-32), akár a mi életünkben, szívünkben. Ez a csodálat, tapasztalat élteti az egyházat, gyülekezetet. Ez ad mindennapi, elvehetetlen örömet, emel föl a mélységekből, szabadít meg megkötözöttségből.

Simon András grafikája

Eszlényi Ákos

lelkész

Vissza a tartalomhoz

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik.”

Egy ideje tagjai vagyunk egy keresztény diákszervezetnek, ami a FÉK nevet viseli. A FÉK egy mozaikszó, jelentése: Fiatalok az Élet Küszöbén. A diákszervezetnek kettős célja van, az egyik, hogy a középiskolás és egyetemista fiatalok számára a szakmai tanulmányokon túl adjon valamit, ami az élethez szükséges: perspektívát, értékrendet, eligazodást a kapcsolatokban; a másik, hogy e diákok számára elvigye a jó hírt: Jézus megváltása az övék is lehet. Nagyszerű célok, és nagyszerű e szolgálat részesének lenni.

Idén tavasszal, március 8. és 12. között 8-an diákok és munkatársak Budapestről Kolozsvárra utaztunk, hogy meglátogassuk az ottani diákkört, szolgáljunk nekik, bátorítsuk őket, és együtt vigyük az evangéliumot az ott élő mintegy 6000 magyar hallgatóhoz.

Az első napokban megismerkedtünk az ottani FÉK-es diákokkal és együtt készültünk a kedd esti előadásra. Az előadás a kapcsolatokról, ill. párkapcsolatokról szólt, melyet mintegy 170 diák hallgatott meg. Az érdeklődőkről már itt is kiderült az, hogy vágynak arra, hogy meghallják Isten szavát. Érezhető volt, hogy tanácsra van szükségük és ki tudna jobb tanácsot adni, mint maga Isten. Ezekben a kérdésekben nehéz választ kapni az egyetem falain belül, ezért is volt ekkora hallgatósága ennek az előadásnak.

A további napokban több személyes találkozónk is volt, ahol beszélgethettünk olyanokkal, akik sosem jártak templomba, ill. gyülekezetbe. Sokan fejezték ki imában hálájukat Istennek, hogy általunk meghallhatták az Ő szavát. Viszont voltak olyanok is, akik elutasították az igét, Isten hívását. Tudjuk azt, hogy ezek a beszélgetések sem voltak hiábavalók. Hisszük, hogy Istennek terve van ezekkel a fiatalokkal is.

Több keresztény egyetemista erősítette a mi hitünket is azáltal, hogy elmondták személyes bizonyságtételüket Istenről és az Ő munkájáról az életükben.

Azért indultunk el elsősorban, hogy bizonyságot tegyünk arról, aki megmentett minket. Ebben és ezen túl is számos áldást tapasztaltunk a közösségen keresztül, az étkezések, az esti beszélgetések, a délutáni találkozások által, Isten áldását tapasztaltuk a reggeli áhítatokon, egymás imádságai által, és az Ő áldásában fürdőztünk, ahogy gondoskodott nekünk szállásról, utazásról, ételről, és kikapcsolódásról. Jó volt látni, hogy a mi Atyánk, Kolozsváron is ugyanaz, ígéretét most is betöltötte:

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Mt 6,33

Beküldte: Hajduk Zsófia & Nagy Emese

Vissza a tartalomhoz

Ember a gödörben!

- Sötét van, hol vagyok? - Olyan érzésem van, mintha egy hosszú álomból... de nem is, inkább egy kómából ébrednék fel. Csak egy álom lett volna eddig minden? - Várjunk csak! - Hiszen most veszem csak észre, hogy ez idáig görcsösen csukva tartottam a szemem. Mintha félnék valamivel szembesülni, ha kinyitom! - Miért nem merem kinyitni? - Lassan kinyitom a szemem, mintha először tenném életemben. A szemem nyitva, de még mindig sötét van, szinte az orromig se látok, - hova kerültem? - Próbálok körbetapogatózni. Hideg, nyirkos hely, éles sarkokkal mindenhol. - Mi ez? - Hirtelen megcsillan a fény egy sarkon. Felnézek és meglátom az eget. - Egy gödörben vagyok!

De hogy kerültem ide? Mikor? Miért és milyen úton? - Nem is tudom... én csak próbáltam mindent jól csinálni, jó döntéseket hozni, valahogy jó irányba haladni. Én tényleg próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt! De, aztán követték egymást az események, jöttek a nehézségek, kisebb kerülő utak, félmegoldások, és most itt vagyok, egy gödörben!

- Hideg van! Fázom! Egyedül vagyok! - Sosem szerettem a magányt, mindig féltem tőle és próbáltam menekülni előle, - erre most! - Most itt ülök a közepén! Ennek nem így kellett volna történnie, nem lehet ez a vége, ez az értelme!? Egy gödör alja?

Megpróbálhatnék kimászni! - Ott egy kiálló kő! - Jobb láb fel, bal kéz kapaszkodik, bal láb fel, - hát megy ez! - De hirtelen a kő kimozdul a helyéről, és én visszazuhanok. Megint a gödör alján! Megint egyedül.

Segítségre van szükségem, egyedül nem megy... - Segítség! Valaki segítsen! - kiáltozom kétségbe esve. Egy idő után arra jön egy férfi. Meghallja kiáltásomat, így odajön a gödörhöz.

Furcsa egy fickó, kopasz, vietnami papucsot és olyan narancssárga köntöst visel. Lenéz a gödörbe, és én segítségét kérem: - Segíts innen kijönnöm, mert egyedül nem megy! - Látom a szenvedésed - válaszolja -, nekem is voltak régen. Segítek neked, csak gyere fel ide hozzám! Majd ha megtalálod az okot, amiért beleestél a gödörbe, és elnyomod, kiirtod azt, akkor majd rájössz, hogy ez a gödör nem is olyan rossz hely. Meditálj sokat! - és ezzel elmegy. Én pedig maradok a gödörben.

Nem sokkal később, egy másik ember megy el a gödör mellett. Kiáltok, ő meghallja, és odajön. – Nah, egy újabb fura alak. Szarvasbőr könyökfoltos zakót és kord nadrágot viselő, szakállas, szemüveges öregember. Olyan mindig távolba merengős, kicsit semmitmondó arckifejezéssel. - Segíts kijutnom innen, kérlek, valahogy beleestem, és nem tudok kijönni! - Ez érdekes! - mormog magában feljebbtolva az orrán a szemüvegét. - Vajon mi késztethetett arra, hogy belezuhanj ebbe a gödörbe. Mert ugye valamilyen ok-okozati összefüggésnek kell lennie, hiszen az életben mindennek megvan az oka, a magyarázata és a következménye - filozofálgat hangosan -. Biztosan valami korábbi élmény, behatás miatt, tulajdonképpen tudat alatt, te magad lehetsz az oka annak hogy ide kerültél. – mormogja tovább, de egyre halkabban hallom, ahogyan távolodik ő is. Még hallom egy - Hmm ez érdekes! - felkiáltását, de végül teljesen elhalkul. Hiába töröm a fejem, tanácstalan vagyok. Tanácstalanul és egyedül, egy gödörben. Kezd sötétedni, és egyre hidegebb van. Mért van az, hogy mindenki olyan okosakat, szépeket tud mondani, javasolni, de nem tudnak segíteni?! Az idő meg csak egyre múlik!

Egy harmadik ember is arra jár. Talán ő néz ki a legfurcsábban, bő, egész testet befedő ruhadarab és egy kendő, négyszögletes fejfedőként felcsavarva. Tőle is segítséget kérek! - Idegen, nem tudom, hogyan, de beleestem ebbe a gödörbe, és egyedül nem tudok kimenni, segítenél? - Nem tudom – mondja -, idegen vagy számomra. Honnan tudjam, hogy vajon elég jó dolgot tettél-e, vagy rosszakat, és igazából megérdemled, hogy ott légy, ahol vagy. Csak akkor fogsz tudni kijönni a gödörből, ha majd a mérleg szára a jó cselekedetek felé billen el. - De mi számít jónak? – kérdeném de hiába, már megint egyedül maradtam.

Lassan kezdek teljesen kiábrándulni, magamból, a világból. Összetörve, kétségbeesve. Hideg van, és a sötétség már majdnem leszállt. - Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide! - kiáltom szinte dühből. - Én nem így akartam! Tényleg próbáltam mindent helyesen csinálni, de mégis ide jutottam! Egyedül nem tudok kijönni! Bárcsak valaki meghallaná segélykiáltásom! - Ekkor valaki odalép a gödör széléhez. Elég egyszerű megjelenésű. Fehér, lepelszerű ruhát visel, és sarut hord a lábán, de közben megmagyarázhatatlan béke, nyugalom és önbizalom sugárzik az arcáról, olyan, mint amilyen csak egy királynak van. Lehajol a gödör szélére és egyenesen rám néz. Nem tudom miért, de már a puszta jelenléte is megnyugvással tölt el. Így szólok hozzá: - Beleestem ebbe a gödörbe, nem akartam, de egyedül nem tudok kijönni! Segítesz rajtam? - Ő erre elmosolyodik. Mégjobban behajol a gödörbe, és kinyújtja felém a kezét. - Békesség neked, fogd meg a kezem, én tudok segíteni! - Bízom benne, belekapaszkodom, és kiemel a gödörből! - Kint vagyok! - Feltápászkodunk, és segít leporolni a ruhám. Én hálálkodva kérdezem - Ki vagy te? - Az vagyok én, akiben hittél, hogy tényleg vagyok. –válaszolja - Én vagyok a te megváltód és megszabadítód. Bíztál az Úrban, bizakodtál, s Ő lehajolt hozzád, és meghallgatta kiáltásodat. Kiszabadít a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állítja lábadat és megszilárdítja léptedet! Határtalan szeretete megszabadít téged sírgödrödből! - Könnyedén mondta ezeket a szavakat, mégis hatalmas súllyal szólnak a szívemhez. Én csak állok ott, mint egy fatörzs, amikor közelebb lép, majd ezt mondva átölel: - Örülök, hogy itt vagy! - Karjaival átfon és szorosan magához szorít, majd ezt mondja - Annyira vártam már, hogy együtt legyünk! - Ezt nem is értem! Ott állok, széttárt kezekkel, miközben egy szinte idegen szeret engem, szorít engem, olyan erősen mintha csak testvérek lennénk. - Miért csinálja ezt? Honnan van ekkora szeretet benne? – Hiába, nem értek semmit, nem bírom tovább. Kitör belőlem a sírás, és én is átölelem őt. - Köszönöm, amit tettél! - mondom neki a könnyeimmel küszködve - Az a szeretet, amit ő áraszt felém, egyszerűen legyőzte a kétségeim, legyőzte a félelmeim, legyőzte az értelmem, egyszerűen legyőzte az ÉNem és arra késztet, hogy elfogadjam a szeretetét, hiszen annyira önzetlenül adja. Sokáig állunk így, egymást ölelve. Boldog vagyok. Eltűnt a szívemből a magány, eltűnt a félelem. Nincs több menekölés. A magány ami a szívemben volt, igazából nem is eltűnt, hanem betöltődött. Nyugodt a szívem, békés. Boldog vagyok. Vele vagyok, már...

Beküldte: Hajduk Zsófia

Vissza a tartalomhoz

Csillebérc

FÉK – Fiatalok az Élet Küszöbén

Röviden szeretném leírni egy igen friss élményemet. Zsófi meghívott egy hétvégére Ádámot és engem Csillebércre, amit a FÉK nevű program szervez, aminek ő és Mesi is tagja. Egy alkalmukon már voltam és már ott is megfogtak. A vidámságuk, barátságosságuk.

Személyes élményeimet szeretném megosztani a kedves olvasókkal. Nem is inkább a napirendre helyezném a hangsúlyt, hanem a hatásokra, érzésekre.

Már a péntek esti vacsora után elszállt az az érzésem, hogy idegen vagyok itt. Elmúlt a kellemetlenség, az izgatottság. Egyszerűen úgy éreztem, hogy már az összes körülöttem nyüzsgő embert ismerem.

Az előadásokat egy amerikai vendégelőadó tartotta. Mind a három előadása mély volt és töményen áradt belőle Isten. Mindaz, amit magunkba szívhatunk még belőle. Amit felhasználhatunk, ami új, vagy ami régi és most újra a szívünkre lett helyezve. A Római levélen keresztül szó volt többek között az engedelmességről, az emberi dilemmákról, kegyelemről, önértékelésről.„.. híján vagyunk Isten dicsőségének -> megpróbáljuk kiegyenlíteni haragját/ nem tudomást venni róla…”… félelmetes mennyire igaz. Szinte mind olyan téma, ami érintik a mindennapjainkat.

Az emberek viselkedése irányomban, ami még megragadott. Mintha már évek óta ismernénk egymást. Barátságosak, figyelmesek voltak.

Ki szeretném emelni az imasétát. A legjobb élményeim közé tartozik, állomások voltak a tábor területén, ahol megmondták, hogy a következő állomásig miért imádkozzunk. Az a csend, békesség félelmetes volt. Mintha magával Istennel sétáltunk volna és személyesen beszéltünk volna vele. És mások imádságát hallgatni is építő volt.

Persze nem hagyhatom ki a rengeteg mókát és dicsőítést sem. A játékok, a rétesezés, séta a Normafán. Mind kicsit közelebb hozott minket, megismerjük a másikat, beszélgessünk a másikkal, oldják a hangulatot. És meg is tették.

Amikor vasárnap hazaértem, úgy éreztem magam, mint akit álmából felébresztenek. Mintha ez a hétvége egy csodálatos álom volna és az itthon a valóság, amibe visszaébresztettek. Mintha minden ugyanaz maradt volna és mégis más. Mert más. Most már csak azon kell fáradoznom, hogy ezt a valóságot, ilyen álommá tegyem.

Köszönöm

beküldő: Misják Johanna

Vissza a tartalomhoz

Miért megyek el Isten szavát hallgatni még rossz időben is ?

1, Mert Isten minden vasárnapot megszentelt és nem tett kivételt az esős – havas napokkal sem.

2, Mert elvárom, hogy a szolgálattal megbízott testvér a helyén legyen, és csodálkoznék, ha rossz idő miatt otthon maradna.

3, Mert jelenlétemre annál nagyobb szükség lesz, minél kevesebben jönnek el a rossz időben.

4, Mert magatartásom mindenképpen hatással lesz másokra, akkor is, ha elmegyek, akkor is, ha otthon maradok.

5, Mert a keresztyén életnek nem szabad barométertől függenie. Isten Igéjéhez fűződő viszonyulásom iránta érzett szeretetem mércéje.

6, Mert aki ilyen kis nehézségektől is visszariad, végül oda jut, hogy már azoktól is fél, amelyek csak a fantáziájában léteznek.

7, Mert lehet, hogy Isten akarata szerint azon a napon rossz időjárás ellenére különös áldás vár rám.

8, Mert nem tudom, hogy még hány vasárnapom, alkalmam lesz itt a földön.

Vetés és aratás című folyóiratból.

Vissza a tartalomhoz

Dömötör Ilona Kötelező?

Templomba készülődtem.

Egy rokon kislány azt kérdezte tőlem:

Kötelező?

Szíven ütött a kérdés.

Hogy találjak bölcs szavakat én,

És hogy értessem meg egy mai gyerekkel,

Mit hoz számomra a vasárnap reggel?

Hogy miért szeretem úgy a templomot,

Hogy odamenni nem kínos robot,

Hogy imádságom nem megunt szokás,

Hogy éneklésem boldog vallomás

arról, amit Atyámtól kapok,

mikor előtte leborulok.

Mert hálaadásra kötelez – Ő!

És most könyörgök, hogy e drága gyermeket

Kötelezze el az égi szeretet

Erre az áldott megtapasztalásra.

Vissza a tartalomhoz

Kiež viac Ťa milujem, viac lásky len,

Daj mi, môj Ježiši, na každý deň!

Z lásky večnej Tvojej daj duši studnej,

Ňou mi ju rozohrej! Len lásky viac!

Po zemských radostiach túžieval som,

S tebou teraz chcem byť nocou i dňom:

Svoju tvár neskrývaj, prosieb hlas vyslýchaj,

Lásky mi svojej daj, len lásky viac!

Či zošleš radosti či trpký žiaľ,

Ty sin nám len jedno určenie dal:

By sme Ťa hľadali, ku Tebe volali,

Lásku si žiadali. Len lásky viac!

A keď sa naplní raz život môj,

Napokon odložím ťažký kríž svoj,

Vzdychnem si v lúčení v pokornom modlení:

Spasiteľ jediný, len lásky viac!

Vissza a tartalomhoz

Felhívás:

Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.

Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala

Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.

Tel: 06-35-360-225

osagard@lutheran.hu

Szerkesztő: Misjákné Petyánszki Erzsébet

misjakerzsi@citromail.hu

Internetes változat: Zöld Zoltán

zolizold@gmail.com