Visszatekintés
A
2007. évi útmutató vezérigéje az Ézsaiás 43,19a volt: „Újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok.”
Milyen
buzdító, hogy Isten ezzel az Igével szólított meg minket ez év elején! De
nézzük csak meg, mi újat cselekedett az Úr személyes életünkben, vagy a
gyülekezetünkben? Így, év végén, ezekben a napokban milyen jó sorra venni a sok
áldást, Isten személyes kijelentéseit, a bizonyságokat, a Vele együtt töltött
időt: imádságot, dicsőítést, igehirdetést! De vajon mi volt az az ÚJ, amit –
ígérete szerint – cselekedett az életünkben?
Új.
Kinéztem a szinonima szótárból milyen szavakkal fejezhető még ki ez a szó:
friss, vadonatúj, újkeletű, legfrissebb. Tehát, ami még nem volt, eltér a
megszokottól. „Mostantól fogva új
dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. Most
teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk: nem mondhatod,
hogy tudtál róluk. Nem hallottad, nem is tudtad, sohasem volt nyitva a
füled.” (Ézs.48,6a-8a.)
A
Szentírásból tudhatjuk, hogy bármikor, ha Isten újat cselekedett, az mindig
arra irányult, hogy népét még közelebb vonja magához, hogy megismerjék Őt, hogy
megtérjenek – de immár teljes szívből, teljes lélekből. Isten soha nem
nyugodott bele, ha népe elfordult tőle, vagy csak fél szívvel követte Őt: ”Ők minden nap keresnek engem, szeretnék
megismerni útjaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja
el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel
lenni.” (Ézs.58,2.), de közben
meghatározzák, hogy mit fogadnak el Istentől és mit nem: „de nem akarnak hallgatni az Úr tanítására. Azt mondják a látóknak: Ne
lássatok! – a látnokoknak pedig: Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább
hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre
valókat” (Ézs. 30,10.) A Mindenható,
Teremtó Úr erre csak ennyit mond: „Hagyjátok
abba ezt a módszert, változtassatok ezen az eljáráson!” (Ézs.30,11a)
Milyen
szomorú, hogy sokunknak még erre is az a válasza, - mert vakok, és süketek
vagyunk, - hogy mi jobban tudjuk, mi a helyes út: „Mi már csak a magunk gondolata után megyünk és megátalkodott szívünk
szerint élünk!” (Jer.18,12.)
Sokszor
elgondolkozom, mennyivel könnyebb lenne valóban engedelmeskedni, szeretni,
imádni Istent, ha látható lenne! Ha, mint egy király, vagy főember elé lehetne
állni. Akkor valóban rettegnénk az Ő nevét! Akkor valóban meghajtanánk előtte
magunkat, és nem latolgatnánk a lehetőségét sem, hogy ne az Ő tanácsa,
utasítása – azaz Igéje – szerint éljünk! Csak gondoljunk bele, hogy már a
főnökünk (vagy nálunk tekintélyesebb ember) jelenlétében hogy megváltozik
viselkedésünk!
Ne
hagyjuk, hogy a Sátán elhomályosítsa személyes felelősségünk fontosságát
Istennel való kapcsolatunkban! Ő már megtette az első – és csak Ő tudja azóta
is hány – lépést feléd! Most te jössz!
Isten
úgy szeret minket, hogy ha egy úton nem tudta elérni a szívünket, akkor más, ÚJ
lehetőséget kínál nekünk, hogy végre ne azt lássa: „Ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de
szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi
parancsolat.” (Ézs.29,13.) A
következő vers viszont figyelmeztet minket: „azért
én úgy bánok ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz
a bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.” (Ézs.29,14.)
Vigyázzunk!
Nehogy korlátozzuk Isten munkáját a mi emberi, földhöz-ragadt
gondolkozásunkkal, ne képzeljük, hogy megérthetjük Isten mit és hogyan
cselekszik, - ehhez külön kegyelem kell. ”Bizony
a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útjaitok nem az én útjaim,
mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti
útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs.55,8-9.) Ne
emberi hagyományokhoz, megszokott dolgokhoz ragaszkodjunk, hanem Istenhez! A Ő
célja, hogy növekedjünk Krisztusban egészen a tökéletességig (Máté 5,48).
Mindig tud újat mondani, mutatni az Úr nekünk. Te nem vagy
kíváncsi rá? Inkább
a megszokott körforgásban maradsz, mert nem mered magadat rábízni a
Szentlélekre? Isten, mikor kézen fog, és továbbvezérel a növekedés útján,
cselekszik újat, számunkra ismeretlent! Mikor a gyerekek egyik osztályból a
másikba lépnek, ők sem ugyanazt tanulják az évek során. Csak a mi bizalmunk az,
ami eldönti, hagyjuk-e, hogy Isten számunkra még ismeretlen, de a hitben
magasabb „osztályba” vezessen, vagy maradunk ott, abban, ahol vagyunk. Számodra
elég az, ami most van neked Krisztustól; ami most vagy Krisztusban? Elégedett
vagy a Vele való közösségeddel? Nem adhat már ennél többet, jobbat az Úr neked?
Ne higgy a Sugdosónak, bízz az Atyánkban! Krisztus az ajtód előtt van. Fogadd
örömmel, hálát adva, hogy hitről-hitre, dicsőségről-dicsőségre szeretne vezetni
(2Kor 3,18)!!!!!!
„Tudok cselekedetedről
hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így,
mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. Mivel
ezt mondod: gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem
tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a
mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy
meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes
meztelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed és láss. Akit én
szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó
előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót,
bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom,
hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal
együtt ülök az Ő trónusán. Akinek van füle, hallja meg, mit monda Lélek a
gyülekezeteknek!” (Jel.3,15-22.)
Beküldő:
D.O.
Vissza a tartalomhoz
A fiú hazatér
Lukács
15,11-32.
Jézus
egyszer egy olyan emberrel kezdett mesélni a népnek, akinek két fia volt. Egy
napon a kisebbik fiú odament az apjához, és ezt mondta Apám, add oda most
nekem azt a pénzt, amit halálod után örökölnék! Az apa ugyan nem tartotta
jó ötletnek a fiú kérését, de végül beleegyezett. A kisebbik fiú elment
otthonról, egy távoli országban az összes pénzét elkótyavetyélte: ivott, és
bulizott naphosszat. Egy idő múlva már arra sem maradt pénze, hogy ennivalót
vegyen. Koldulni kezdett. Végül egy farmon kapott munkát, ahol a disznókat
etette. Annyira éhes volt, hogy legszívesebben a disznóknak szánt moslékot is
megette volna. Aztán egyszer csak eszébe jutott: Az édesapám szolgáinak
mindig van mit ennie! Én meg itt vagyok, és olyan éhes vagyok, hogy már alig
élek! Haza kell mennem és bocsánatot kell kérnem édesapámtól! Így hát a fiú
otthagyta a disznókat és elindult hazafelé.
Jézus azért mesélt arról a fiúról, aki elment otthonról, mert valami
fontosat szeretett volna megtanítani az embereknek. Mégpedig azt, hogy Isten
bárkinek megbocsát, ha az emberek megbánják, amit tettek, és hajlandók tiszta
lappal elölről kezdeni mindent. Nézzük csak, mi történt, miután a fiú
hazaindult. Jézus így folytatta: „A fiú nem tudta, hogy amióta elment
otthonról, az édesapja minden nap az ajtóban állt és várta, mikor jön haza.
Bárcsak ma hazajönne!< imádkozta az édesapja, miközben az utat kémlelte. És lám,
egyszer tényleg elérkezett az a nagyon különleges nap, amikor a fiú hazatért!
Még messze járt, amikor az édesapja meglátta őt az ajtóból. Ott van! Ő az!
Hazajött a fiam! kiáltotta. Eléje rohant az úton, és megölelte a fiút. De a
fiú lesütötte a szemét. Apám, olyan rossz voltam. Nem érdemlem meg, hogy a
fiadnak szólíts. Minden pénzem elszórtam, és…. De az apa nem engedte, hogy
befejezze a mondatot. Gyorsan hozzátok ide a legszebb palástot, és adjátok
rá! parancsolta a szolgáinak. Húzzatok gyűrűt az ujjára, és kerítsetek
neki cipőt! Vágjátok le a borjút, amit egy nagy lakomára tartogattunk! Nagy
ünnepséget rendezünk! A fiam halott volt, de most már él! Elveszett, de
megkerült! A kisebbik fiú örömében sírva fakadt, amikor látta, mennyire
szereti őt az apja. Annyira megkönnyebbült! Kisvártatva óriási lakomát csaptak,
ahová meghívták az édesapja összes barátját és szolgáját. Az idősebb fiú
azonban nem tudott ennyire örülni, amikor hazatért a mezőről. Hallotta a zenét,
és az emberek nevetését, ezért megkérdezte az egyik szolgát, miért rendeztek
ekkora lakomát. Amikor elmesélték neki a történteket, nagyon dühös lett. Az
édesapja hiába próbált mindent megmagyarázni, a nagyobbik fiú elfordult tőle.
Ez így egyszerűen nem igazság! Annyi éven át a lehető legtökéletesebb fiad
voltam. Keményen dolgoztam, de te még egy hízott kecskét sem adtál nekem, hogy
lakomát rendezhessek a barátaimnak. Erre a másik fiad elherdálja a pénzedet, te
meg megadsz neki mindent! De hát te is a fiam vagy! felelte az
édesapja. Mindenem a tiéd, hát nem érted? A fivéred halott volt, most már
él. Elveszett, de megkerült!
Vissza a tartalomhoz
A férfikörről
Rick Warren Céltudatos élet c. könyve alapján
beszélgetünk ezeken az alkalmakon. Ebből készítettem egy rövid kivonatot az
eddigiekről, remélem sokaknak meghozza a kedvét, hogy csatlakozzanak az
alkalmainkhoz.
Az élet értelmének kutatása évezredek óta fejtörést
okoz az embereknek, mégpedig azért, mert többnyire helytelen kiindulópontot
választ: önmagát. Ha önmagunkra összepontosítunk, akkor soha nem derülhet fény
életünk értelmére. Istennél, a Teremtőnknél kell kezdenünk, hiszen létünk
egyedül annak köszönhető, hogy ő azt akarta, létezzünk. Ő hozott létre, és
önmaga számára alkotott meg minket – amíg ezt nem fogjuk fel, az életünk nem
nyer értelmet.
Isten gondolataiban jóval korábban megfogantunk, mint
édesanyánk méhében. Az Ő ötlete volt az egész; nem a sorsnak, a véletlennek
vagy a szerencsének köszönhető. Isten meg akart teremteni minket! Ő soha semmit
nem tesz véletlenül, és soha nem követ el hibát. Minden alkotása mögött
meghúzódik egy szándék.
Vajon miért volt érdemes annyi energiát belefektetnie
a világegyetem megteremtésébe? Azért, mert Ő a szeretet Istene. Felfogni szinte
lehetetlen ezt a fajta szeretetet, viszont semmi sem megbízhatóbb ennél a
szeretetnél. Mi lehetünk ennek a szeretetnek a tárgyai, hiszen pontosan ebből a
célból teremtettünk – s erre az igazságra kell építenünk az életünket!
Mindannyiunk életét mozgatja valami.
1. Vannak, akiket
a bűntudat vezérel. Egész életüket
azzal töltik, hogy szégyenüket leplezni igyekezve menekülnek rég megbánt
tetteik elől. Múltunk valóban formál minket, ám nem kell, hogy fogságban
tartson. Isten szándékait semmiképpen nem korlátozhatja: egy Mózes nevű
gyilkost népvezérré formált, a gyáva Gedeont pedig bátor hőssé. Isten tiszta
lapot és új esélyt ad az embernek.
2.
Vannak, akiket
a sértődöttség és harag vezérel.
Ragaszkodnak sérelmeikhez. Ahelyett, hogy megbocsátanának, gondolatban újra meg
újra visszajátsszák az eseményeket. Vannak, akik elnyomják haragjukat, és
hagyják felgyűlni., vagy épp kiadják magukból és másokra zúdítják. Mindkét
reakció egészségtelen és értelmetlen.
3. Vannak, akiket a félelem vezérel. A félelmek fakadhatnak egy elszenvedett traumából,
irreális elvárásokból, túlságosan korlátozó neveltetésből, genetikai hajlamból.
Sok jó lehetőségtől megfosztják magukat a félelmeik által irányított emberek,
mert nem merészkednek ismeretlen terepre. Inkább kerülnek minden kockázatot, és
igyekeznek fenntartani a rendet. A félelem, magunkra kényszerített börtön – ha
bezárjuk magunkat, nem leszünk képesek megvalósítani Isten szándékait az
életünkben. Feltétlen szembe kell szegülnünk vele a hit és a szeretet
fegyverével (1Ján.4,18).
4. Vannak, akiket
anyagi szempontok vezérelnek. A fő
életcéljuk az anyagi gyarapodás. Az, hogy mindig többre vágynak, azon téves
felfogáson alapul, hogy ezáltal boldogabbak, fontosabbak lehetnek, és nagyobb
biztonságban élhetnek – de mindhárom gondolat hamis. Az anyagi javak csak
ideiglenesen képesek boldoggá tenni az embert. Mindig újabbra, nagyobbra
vágyunk.
5. Vannak, akiket
a megfelelési kényszer vezérel. Ők
azok, akik engedik, hogy szüleik, házastársuk, gyermekeik, tanáraik vagy
barátaik elvárásai irányítsák az életüket. Elismerést szeretnének kivívni.
Másokat a többiek véleményétől való félelem hajt. Ha mindig csak mások
véleménye irányít, akkor jó úton haladunk afelé, hogy éppen csak Isten tervéről
maradjunk le. Jézus szerint: „Senki sem szolgálhat két úrnak.”
Miért jó nekünk, ha megtaláljuk életcélunkat?
1.
Az életcél
értelmet ad az életünknek. Aki
megtalálta élete értelmét, az szinte mindent elvisel, aki nem, az alig bír el
bármit is.
2.
Az életcél
leegyszerűsíti életünket. Körülírja
mivel kell, és mivel nem kell foglakoznunk, meghatározza, mely tennivalók
lényegesek és melyek nem. „Hozzásegíthet-e ahhoz, hogy betöltsem Istentől
kapott céljaim valamelyikét?”
3.
Az életcél
segít összpontosítani. Így az igazán
fontos dolgokra fordíthatjuk erőnket, időnket. Kiváló példa a fény: a szórt
fénynek alig van hatása, de ha egy pontra fókuszáljuk, máris nagyobb az ereje.
4. Az életcélból
motivációt meríthetünk. A célok
mindig fellobbantják a lelkesedést bennünk, semmiből sem meríthetünk nagyobb
erőt.
5.
Az életcél
ismerete felkészít az örökkévalóságra.
Egy napon majd oda kell állnunk Isten elé, s Ő számba fogja venni
életünket(Róma 14,10.12) „Mihez kezdtél fiammal, Krisztussal?” Sem a vallási
hátterünkre, sem a teológiai nézeteinkre nem fog rákérdezni; csakis arra lesz
kíváncsi, elfogadtuk-e, amit Jézus tett értünk, és megtanultunk-e bízni benne
és szeretni Őt(János 14,6). A 2.kérdés: „Mihez kezdtél azzal, amit rád bíztam?”
Hogyan élted az életedet, hogyan használtad a képességeidet, a lehetőségeket, a
kapcsolatokat, melyekkel magajándékoztalak?
A földi élet nem minden. A halál túloldalán, az
örökkévalóságban jóval több időt töltünk, mint itt. A föld az előkészítő, az örökkévalóságot
megelőző próbaidő. Az itteni élet készít fel az ottanira. A Biblia azt írja,
hogy „Isten elültette az örökkévalóságot az emberi szívbe”(Préd3,11). Belső
ösztönünk azt súgja, hogy jó lenne halhatatlannak lenni, ez is annak
köszönhető, hogy Isten – saját képére formálván minket – örök életet szán
nekünk. Hiába vagyunk tisztában, hogy előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia,
a halált természetellenesnek és igazságtalannak érezzük.
C.S.Lewis szerint „Kétféle ember van: akik azt mondják
Istennek, Legyen meg a te akaratod,
és akiknek Isten mondja azt, hogy Jól
van, legyen, ahogy te akaratod.
Szomorú, hogy sokaknak Isten nélkül kell majd elviselniük az örökkévalóságot,
mert földi életüket nélküle látták jónak leélni. Az örökkévalóság fényében
átalakul az ember értékrendje” Az élet több, mint az itt és most realitása.
Ha Jézuson keresztül kapcsolatunk van Istennel, akkor
nem kell félnünk a haláltól: az csak az ajtó, amely az örökkévalóságra nyílik.
A földön ránk szabott idő utolsó óráját jelenti majd, de nem a véget. Ahelyett,
hogy életünk vége lenne, inkább örökkévaló életünk születésnapja lesz (Zsidó
13,4).
Van, aki arra buzdítja az embereket, hogy minden napot
„hátralévő életük első napjaként” éljenek meg, pedig talán okosabb lenne
hátralévő életünk utolsó napjaként megélni. Ahogy Matthew Henry
mondta:”Mindennapos feladatunk kellene, hogy legyen, hogy készülünk az utolsó
napra.”
Életünk aszerint alakul, hogy milyen képünk van róla.
Életünk folyását nagyban befolyásolja az életről alkotott definíciónk. Ez a
szemléletmód kihat arra, ahogy az időnkkel és a pénzünkkel bánunk, ahogy a
képességeinket kamatoztatjuk, és a kapcsolatainkat megéljük. Meglehet, hogy hibás
metaforára alapozzuk az életünket. Ahhoz, hogy betöltsük a tervet, amelyre
Isten teremtett, meg kell kérdőjeleznünk az emberi gondolkozás konvencióit, és
bibliai metaforával kell helyettesítenünk őket. A Biblia azt mondja, hogy „ne igazodjatok e világhoz, hanem
változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten
akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
A Biblia három képet tár elénk, amelyekből kiderül,
hogyan tekint Isten az ember életére: Az élet próbatétel, letét, illetve
ideiglenes állomáshely. A célok által vezérelt életnek ez a három gondolat az
alapja.
1.A földi élet egy próbatétel. Isten újra, meg
újra próbára teszi az ember jellemét, hitét, engedelmességét, szeretetét,
becsületességét és hűségét. Ez a kép az egész Biblián végigvonul. A jellem
mindig a próbatételek során fejlődik, illetve mutatkozik meg, s egész életünk próbatételek sorozata. Folyamatosan próba alatt vagyunk: Isten figyeli, hogyan reagálunk a
különböző emberekre, nehézségekre, sikerekre, konfliktusokra, betegségekre,
csalódásokra, sőt, még az időjárásra is! Ha ezt megértjük, rájövünk, hogy semmi
sem jelentéktelen, még a legapróbb mozzanatnak is lehet jelentősége jellemünk
fejlődésében. A jó az egészben az, hogy Isten azt szeretné, ha kiállnánk életünk
össze próbatételét, és ezért nem engedi, hogy a próbatételek nagyobbak legyenek
a kegyelemnél, melyet elviselésükhöz rendelkezésünkre
bocsát(1Kor10,13.;Jakab1,12)
2.A földi élet egy letét – ez a 2. bibliai
metaforánk. A földön eltöltendő időnk, erőnk, intelligenciánk, lehetőségeink,
kapcsolataink és erőforrásaink mind-mind Istentől kapott ajándékok, melyeket
gondjainkra bízott. Sáfárai vagyunk mindannak, amit kapunk tőle. Bármi legyen
is az, amit élvezhetünk, letétnek kell tekintenünk, melyet Isten helyezett a
kezünkbe(1.Kor4,7b)
A legtöbben észre sem veszik, hogy például a pénz
egyszerre próbatétel és letét Istentől. Isten szerint közvetlen összefüggés van
pénzkezelési szokásaink és lelki életünk minősége között. Az, ahogy a
pénzünkkel (a hamis mamonnal) bánunk, meghatározza, mennyi lelki áldást (az
igazit) bízhat ránk(Luk16,10-11)
3.A földi élet ideiglenes állomáshely. Isten azt mondja, hogy gyermekeinek máshogy
kell tekinteniük az életre, mint a nem hívőknek (Fil3,19-20b). Az a felismerés,
hogy földi életünk pusztán ideiglenes állomáshely, radikálisan át kell, hogy
alakítsa értékrendünket. Döntéseinket örökkévaló, nem pedig ideiglenes
értékekre kell alapoznunk. „Nem a
láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a
láthatatlanok örökkévalók”(2Kor4,18)
Isten szemében nem azok a legnagyobb hithősök, akik
jólétre, sikerekre és hatalomra tesznek szert ebben az életben, hanem azok,
akik hűségesen teljesítik szolgálatukat, az örökkévalóságban remélik megkapni
megígért jutalmukat.(Zsidó 11,13.16) Tehát a földön eltöltött idő még nem adja
meg teljes élettörténetünket. Hit kell ahhoz, hogy jövevényként tudjunk élni a
földön.
Még 2 másodperc sem telik el a mennyországba
érkezésünk után, amikor felkiáltunk: Miért
is fektettem olyan nagy hangsúlyt arra a sok múlandó dologra?! Miért
fecséreltem el annyi időt, erőt és gondolatot olyasmire, ami nem maradandó?! Mikor
az élet bekeményít és elbizonytalanodunk, vajon megéri-e Krisztusért élni,
jusson eszünkbe, hogy még nem értünk haza.
Beküldő: Draskózcy Gábor
Vissza a tartalomhoz
E havi asszonykörről
Tanulmányunk arról szólt, hogy kik vagyunk
Krisztusban, az Istennel való szövetségi kapcsolatunk előnyeiről és arról, hogy
megtanuljunk abban a szabadságban élni, amely megadatott nekünk. Koncentráltunk
egy kicsit a Sátán mesterkedéseire, mert ő nagyon is érdekelt a generációs
bűnökben és béklyókban, melyek megakadályozzák, hogy valóban Krisztus
szabadságában éljünk. A Jelenések 12,9. azt mondja Sátánról, hogy megtéveszt,
színleg a helyes utat mutatja. Mindent megtesz annak érdekében, hogy félrevezessen
bennünket! Kipróbálja, hogy ami a szülők életében működött, működik-e a
gyerekek életében (generációs bűnök, pl. jellemző családi vonások: hirtelen
harag, türelmetlenség, makacsság, depresszió, aggodalmaskodás, kevélység,
stb.). Minél észrevehetetlenebb Sátán munkája, annál kevésbé állunk ellene.
A generációs béklyókkal az a baj, hogy olyan jól
beleolvadnak az életünkbe, személyiségünkbe, családunkba: „Én már csak ilyen
vagyok! Ilyen volt anyám, nagyapám is…”
Nem kell úgy döntenünk, hogy együtt élünk ezekkel a
bűnökkel, úgy, hogy akár büszkék is vagyunk közben rá! Hogy a szabadság valóság
lehessen, meg kell szabadulnunk rossztetteinktől, még akkor is, ha a családban
ezt senki nem követi, és nem szabad haragudni rájuk.
Olvassuk el az Ezékiel 18. fejezetét!
Ennek a fejezetnek a vázlata:
- mindenkit a maga tettei alapján ítél az Úr
- megtérés, megigazulás fontossága
- személyes felelősség.
Az Úr központi üzenete: újuljatok meg, hagyjatok fel
vétkeitekkel, térjetek meg és változzatok meg, tanulva őseitek hibáiból,
bűneiből!
Az Ez.33,10-ben a nép azt mondja: „Ránk nehezednek
bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk.” Ma is sokszor előfordul, hogy a bűn
„terhére” kenjük azt, hogy újra és újra elbukunk. „Túl nehéz…túl sok…túl
régóta…túl nagy…”- ezek a tipikus kifejezések
a mi halogatásunkra hívják fel a figyelmünket. Ez rossz válasz Isten
megújulásra hívó szavára!
Az Ezékiel 18-ban 4 fontos lépés van, melyet a fiú
megtett annak érdekében, hogy megtörje azt a körforgást, melyet az apa hozott
létre vagy tartott fent:
- látta a bűnöket
- keményen elhatározta, hogy nem követi azokat
- megszabadult saját hibáitól
- és új szellemet és szívet követett.
A Filippi 4,6-7. alapján hálaadással kérjük Istent,
hogy mutassa meg és szabadítson meg őseinktől örökölt bűneinktől, hibáinktól.
Ha a generációs bűnök láncait nem lehetne letörni, akkor Isten sosem vonna
felelősségre minket szüleink bűneinek megismétlése miatt!
„Felépítik az ősi romokat, helyreállítják a régi
omladékokat, újjáépítik a lerombolt városokat, amelyek nemzedékeken át romokban
hevertek.” (Ézsaiás 61,4.) Isten téged
is hív, hogy építsd újjá ősi romjaidat! Ehhez bátorság, bizalommal tejes hit és
Istennek való teljes önátadás szükséges!
Mi, akik megtértünk, új teremtések vagyunk: „ha valaki
Krisztusban van, új teremtés az, a régi elmúlt, és ímé: újjá lett minden!” (2Kor.5,17.) Ha ezt megértjük és elfogadjuk,
sokkal könnyebb lesz elhagyni bűneinket, mert meglátjuk magunkban Krisztust, és
nem a saját erőnkre támaszkodva küszködünk bűneinkkel, hanem azt mondhatjuk:
„Az én erőtlenségem által végeztetik el a Te erőd!” (2Kor.12,9.) és „Nagyobb az, aki bennem van, mint aki a
világban van!”
( 1.Ján.4,4) Beküldő:D.O.
Vissza a tartalomhoz
Az imádság meghallgatása
Lassan közeledik az év vége. Visszatekintünk az elmúlt
esztendőre, vagy esztendőkre. Így jut eszembe pár évvel ezelőtti szilveszteri
imádságom. Miután hálát adtam Istennek mindenért, ami abban az évben történt
velem és családommal, megköszöntem neki a következő év ajándékait. Legyenek
azok jók vagy rosszak rám nézve.”
Azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van.” Rm.8.28. Hittel
tekintettem a következő esztendőre, ismerve Mennyei Atyámat, hogy semmi sem
történik az Ő tudta nélkül. Mindent, mindent előre megköszöntem Neki. Talán nem
is gondoltam bele, hogy Ő hamarosan válaszol imádságomra és számon kéri rajtam
a hála, a köszönet szavait.
Még csak január első hetében jártunk, amikor nővérem
fia súlyosan megbetegedett. Éjjel, amikor ott ültem a kórház aulájában és
kétségbeesve zokogva imádkoztam, egyszer csak tisztán visszhangzottak
szilveszteri imádságom szavai: ”mindent megköszönök Neked Atyám, legyen az jó,
vagy rossz a következő évben, mert tudom, hogy minden a javamat szolgálja.”
Talán meg is ijedtem egy pillanatra, hogy mit is mondtam én egy héttel ezelőtt.
Megpróbáltam alkudozni Istennel, hogy ezt nem kérheti tőlem ebben a helyzetben.
Viszont tudtam, hogy engedelmeskednem kell Istennek, és bármilyen nehéz is volt
kimondanom, hogy köszönöm ezt a nem kívánatos helyzetet, tudtam, hogy
meghallgat, mert engedelmeskedtem. Valójában az, hogy minden körülményünkben
tudjuk az Urat dicsérni, magasztalni és hálát adni az egy engedelmességi lépés
feléje. Kitudod-e engedni az adott problémát a kezedből, vagy úgy gondolod,
hogy egyedül te vagy a probléma megoldója. Amikor Istent tudjuk dicsérni, azért
AKI Ő valójában, amikor tudunk Benne gyönyörködni, elmerülünk az Ő
teljességébe, amit sajnos csak töredékesen ismerünk, akkor „tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz… pajzs és
páncél hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól
nappal, sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól.”
91.Zsoltár 4-6. Köszönöm Istennek, hogy abban a kilátástalannak tűnő
helyzetben megpróbált engem. Azóta is megélt igék közé tartozik 2.Timóteus 1.7. ”Mert nem a félelemnek a
lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”
A félelem helyett bízni és hinni kell a Teremtő Istenben, hogy Ő nem hagyja el
az övéit. Szemünk előtt tartva azt a tényt, hogy Jézus Krisztus emberré lett, a
keresztfán megfeszítetett, de feltámadott a halálból és ott ül a mennyei Atya
jobbján. Nekünk feltámadott Krisztusunk van, aki legyőzte a betegségeket és a
halálon is győzelmet aratott.
Csodálatos, amikor megtapasztalhatom az ima
meghallgattatás ajándékát. Tudom azt is, hogy nem mindig azonos elképzelésünk
van az Atyával a végkifejlettel kapcsolatban. De Ő jobban tudja, hogy mire van
szükségem. Isten a Teremtő mi pedig a teremtményei. Szuverén joga, hogy miként felel
imádságainkra. De MINDIG válaszol, azért, mert nem a mi elképzelésünk szerint
teszi, az nem azt jelenti, hogy Ő süket lenne. Halláskárosodásban mi
szenvedünk, mert nem akarjuk meghallani csak azt, ami nekünk kedvező.
„Gyönyörködj
az Úrban és megadja szíved kéréseit”
Köszönöm Atyám, hogy ima-meghallgató Isten vagy. Ámen.
Beküldő:mpe
Vissza a tartalomhoz
Létünk célja
„Én vagyok az
igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem
terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt
megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige
által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a
szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti
sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők; aki énbennem
marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok
cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt,
és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok
énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjetek,
és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt
teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” (János 15,1-8.)
Ez a példázat arra is rávilágít, hogy Jézus és az övéi
együtt töltik be szolgálatukat ezen a földön. A vessző nem lehet szőlőtő
nélkül, a szőlőtő is csak vesszők által terem gyümölcsöt. Jézus a világban
most általunk termi gyümölcseit. A mi szívünkre, fejünkre, kezünkre,
lábunkra – testünkre, lelkünkre, szellemünkre – van szüksége. A különbség az,
hogy ha egy vessző nem terem gyümölcsöt, azt lemetszik, megszárad és elégetik,
de a szőlőtő új hajtást hoz. Vagyis ha valaki méltatlan lesz, az Úr mást állít
munkába helyette! Mi azonban nála nélkül semmit sem tehetünk – más szőlőtő
rajta kívül nincs!
Életünk olyan, mint a szőlővessző. Az Úr nem Libanon
cédrusaihoz hasonlítja, csak egy törékeny, gyenge venyigéhez, ami önmagában
semmire sem jó. Semmiféle eszközt nem csinálnak belőle, mint más fából.
Létének egyetlen célja van: a gyümölcstermés! Ugyanilyen a hívők élete is.
„Mert
nézzétek csak a ti elhívásotokat testvéreim, - mondja Pál apostol – nem sokan
vagytok bölcsek test szerint, nem sokan vagytok hatalmasok, nem sokan vagytok
nemesek, sőt a világ szerint bolondokat választotta ki az Isten, hogy
megszégyenítse a bölcseket, és a világ szerint erőtleneket választotta Isten,
hogy megszégyenítse az erőseket. Az alacsonyrendűeket, a lenézetteket, a
semmiket, hogy megsemmisítse a valamiket.” (1.Kor.1,26-28.)
Kedves Testvérek, igyekezzünk Isten akaratát keresni
ránk nézve, hogy életünk kiteljesedjen Őbenne!
Beküldő: N.T.Zs.
Vissza a tartalomhoz
A
rettenetes döntés
Messze
volt még a pirkadat. Jézus térdre borulva gyötrődött, ahogy Atyjával beszélt.
Homlokát nagy, véres veríték cseppek borították, amelyek lecsöppentek a földre.
Kemény volt a tusa. Kikérte a Sátán. Döntenie kellett: az ostorcsapások, a
köpdösés, a megaláztatás, a számkivetettség, a húsba vágó szögek és a szörnyű
halál a Kereszten, vagy a könnyű út sikere, a csodálat, zsíros állás, szemfényvesztés,
öncélú gyógyítások –egy elismert élet – között.
Angyal
jelent meg neki és erősített Őt a Mennyből.
A
küldetés: megváltani a bűnös világot. Megjárni a fájdalom, a halál, a pokol
útját, az ellenségeiért is. Tiszta, őszinte, páratlan szeretetből.
Amikor
az imádság tusa után felkelt az Úr térdeiről, odament a tanítványaihoz.
Csüggedtek voltak és álomba sírták magukat. Nem erősítették. Mint máskor, most
sem számíthatott rájuk. Gyengék és éretlenek voltak. De már eldöntötte, hogy
mit fog cselekedni.
Nyugodt szívvel várta Júdást a sokaság élén.
Megölelték egymást.
„Igazad van, Júdás!”- kezdte Jézus- „Neked van
igazad, ahogy az írástudóknak és Főpapoknak! Nem beszélek többé Isten
országáról, sem a megtérésről és az örök életről. Nem leszek áldozat. Vezess
Annás és Kajafás elé!”
Az
őrség Jézussal és Júdással az élen ment a Főpap házába. A nagytanács előtt
Jézus mindent visszavont, amit tett és tanított, és elfogadta a Főpap
helyettesi címet a Jeruzsálemi templom első emberétől.
Amikor
a kakas megszólalt, Péternek nem kellett megtagadnia a Messiást, mert Jézus nem
vállalta azt, amiért megszületett.
A
Menny és a föld megrázkódott a sírástól. Milliárdok hullottak a reménytelenség
sírjába és nem volt többé szabadítójuk…
TESTVÉR! HÁLÁT ADSZ-E AZÉRT, HOGY NEM ÍGY
TÖRTÉNT?
Beküldő:
B.B.
Vissza a tartalomhoz
Végre fellélegezhetünk!... avagy kinek tesz jót a megbocsátás?
A megbocsátás cselekedet.
Isten megbocsátása isteni akaratából fakad. Ő meg
akart bocsátani nekünk. Mi sokszor azt hisszük, amit velünk tettek az annyira
fájdalmas és igazságtalan, hogy nem tudjuk megbocsátani. De részünkről ez csak
kibúvó. Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk: nem igaz, hogy nem tudunk
megbocsátani, csak nem akarunk megbocsátani. A megbocsátás tudatos döntés,
elhatározás, tehát elsősorban akarat kérdése.
A megbocsátás folyamat
Ha egyszer már megbocsátottunk valakinek, és újra
megbánt, általában felszakadnak a régi sebek. Megbocsátásunkat mintha elfújták
volna, a korábbi indulat újra feléled bennünk. Mintha csak akkor lennénk
hajlandóak megbocsátani, ha soha többé nem bántanának meg bennünket.
És vajon Isten hogyan bánik velünk?
Érvényteleníti a nekünk ajándékozott bűnbocsánatot, ha ismét vétkezünk ellen?
Nem, Isten nem tesz ilyet. Ha Isten visszavonná bocsánatát, amikor újra
vétkezünk, kétszer olyan nehézzé válna a dolgunk. Először is vádolna az a bűn,
amit korábban megbántunk, másodszor vádolna éppen elkövetett hibánk. Tehát
fölösleges vádolnunk magunkat korábban elkövetett bűneinkért. Emiatt csak
elveszítjük belső békénket, örömünket és az Isten iránti bizalmat is.
Isten nem
rója föl újra a korábban megbocsátott bűneinket. Még akkor sem, ha ismét
hasonlót követünk el. Ha megbánjuk, újra megbocsát. A kegyelemnek ezt a
mélységét föl sem tudjuk igazán fogni.
Pál apostol mégis arra tanít, hogy egymásnak ugyanúgy
bocsássunk meg, ahogy Krisztus bocsátott meg nekünk: ”Legyetek egymáshoz jók,
irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek
Krisztusban”/Efezus 4.32/
Isten nem csak azt akarja, hogy egymásnak
megbocsássunk, hanem ha valaki újra megbánt, akkor újra képesek legyünk neki
megbocsátani. Nehéz feladat, de megéri a küzdelmet. Aki másoknak készséggel
megbocsát – ahogyan Krisztus is megbocsátott neki -, az lelkileg sokkal
egészségesebb lesz, mint aki magában keserűséget hordoz,mert újra megbántották.
Bizalom és megbocsátás két különböző dolog. Talán
ismerősnek a hangzik a következő mondat: ”Ha igazán megbocsátottál, akkor
bíznod kell bennem.” Ez egyszerűen zsarolás. Ha megbocsátunk annak, aki
megbántott, ez nem azt jelenti, hogy adjunk neki újabb lehetőséget a bántásra.
A keresztyén embernek kötelessége
megbocsátani, de hogy megbízhatok-e újra abban, aki megbántott, az már az ő
későbbi viselkedésétől függ. Ha valóban megváltozott, akkor újra
megajándékozhatom a bizalommal. De ha nem változik, ha lehetetlenné is válik,
hogy újra megbízzam benne, akkor is meg kell bocsátanom.
Krisztus miatt, és önmagam miatt is.
Aki megbocsát, megszabadul a haragtól és fájdalomtól.
Aki nem hajlandó megbocsátani az ellen vétkezőnek a szívében táplált harag és
gyűlölet miatt érzelmileg eltorzul. Természet szerint sajnos hajlamosak
vagyunk, hogy a haragot, a gyűlöletet pajzsként használjuk egy újabb bántás
ellen. De ez a fajta védekezés öngyilkos próbálkozás. Olyan, mintha a
fejfájástól a fejünk levágatásával akarnánk megszabadulni. Világos, hogy ez nem
lehet megoldás.
Ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani az ellenünk
vétkezőknek, azzal is számolnunk kell, hogy belső kínlódásunk
megháromszorozódik. Egyrészt együtt kell élnünk azzal a gyötrő tudattal, hogy
szándékosan ellenszegülünk Isten igéjének. Másrészt haragtartó magatartásunk
még több dühöt és keserűséget szül, és mint valami fekély, felemészti a
lelkünket. Végül önmagunkat magányra ítéljük, mert a haragtartás elszigetel a
hozzánk közel álló emberektől.
Amíg nem tudunk megbocsátani az ellenünk vétkezőnek,
nyugtalanító, kellemtelen érzésünk támad, ha rájuk gondolunk. A megbántottság
fájdalmát ismét elevenen átéljük. És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb a
fájdalomról elfelejtkezni és a jövőbe tekinteni. A megbocsátás viszont
mindettől szabaddá tesz. Csak úgy űzhetjük el gondolatainkból a fájó emlékeket,
ha megbocsátunk annak, aki okozta. Amíg haragot és dühöt táplálunk magunkban,
saját életünket tesszük egyre inkább tönkre.
Amikor Jézus azt mondta, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek,
ezzel a legalapvetőbb érdekünket szolgálja.
Mit jelent készen állni a
megbocsátásra? Hogy mindazt, ami felgyűlt bennünk, engedjük kitisztulni. A
múltbeli sértést, megbántottságot imádságban kell feldolgoznunk. Az egészet
átadhatjuk Istennek.
Ne felejtsük el: Isten nem, azért kívánja, hogy
másoknak megbocsássunk, mert megérdemlik.
Azért bocsátunk meg, mert Jézus nekünk is megbocsátott.
Ha engedelmesen
megbocsátunk, szabaddá válunk a düh, a keserűség, a bosszúállás romboló
érzéseinek terhétől.
Dr.Richard D.Dobbins
Mert ha az
embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha
pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a
ti vétkeiteket. Máté 6.14.
Tégy le a
haragról, hagyd a heveskedést,
Ne légy
indulatos, mert az csak rosszra visz! 37.Zsoltár 8.
A szelíd
szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat. Példab.14.30.
Beküldő:
mpe
Vissza a tartalomhoz
A Messiás
uralkodása / 9.Zsoltár /
A nép, amely sötétségben
jár,
Nagy világosságot lát.
A halál árnyékának
földjén lakókra
Világosság ragyog.
Te megszaporítod a népet,
Nagy örömöt szerzel neki.
Úgy örülnek színed előtt,
Mint aratáskor szoktak
örülni;
Ahogyan vígadnak,
Ha zsákmányt osztanak.
Mert terhes igáját,
A hátát verő botot,
Sanyargatójának vesszejét
Összetöröd, mint Midján
napján.
Mert minden dübörögve
menetelő
Csizma
És véráztatta köpönyeg
Elég, és tűz martaléka lesz.
Mert egy gyermek születik
nekünk,
Fiú adatik nekünk.
Az uralom az ő vállán lesz,
És így fogják nevezni;
Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,
Örökkévaló Atya,
Békesség Fejedelme!
Uralma növekedésének nem
lesz vége a Dávid trónján
És országában,
Mert megerősíti és megszilárdítja
Törvénnyel és igazsággal
Mostantól fogva
mindörökké.
A Seregek
Urának féltő szeretete
Viszi
véghez ezt!
Vissza a tartalomhoz
Szemelvény
János
az Isten-gyermekség jeleit, jellemző tulajdonságait sorolja elő (1.Jn 3,11-19).
S ahogy az igehirdetés lényege kétezer év alatt nem változhat – mert ha
változna, már nem volna igehirdetés az Úr szerint – ugyanígy ma is ismérve
kell, hogy legyen mindez Isten gyermekeinek:
-
Gyűlöl bennünket
a világ.
János
arra kéri a gyülekezetet, akiknek levelét írja s kétezer év után minket is,
hogy ezen ne csodálkozzunk! Az volna a csoda, ha ez nem így lenne. Ha mégsincs
így, akkor baj van Isten-gyermekségünk körül.
Nem
mond itt János újat. Lényegében ugyanazt írja, amit Jézus mondott:
„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg,
hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ
szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én
választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.”(Jn
15,18-19.) Vagy: „Én nekik adtam igédet,
és e világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a
világból való.” (Jn 17,14.)
Nem
nehéz kitalálni, miért „gyűlöl” bennünket a világ. Azért, mert „mások” vagyunk,
s olyan mértékben gyűlöl, amilyen mértékben mások merünk lenni, mint a világ.
Persze
ez a gyűlölet a XX. Században másképp mutatkozik meg. Már nem vetnek oroszlánok
elé, máglyára sem hurcolnak – hanem gúnyolnak, kifiguráznak bennünket.
Bolondnak nyilvánítanak. Megbízhatatlannak vagy megtűrt ellenségnek mondanak
bennünket és így tovább. Ma nem mártírt csinálnak belőlünk, csak bolondot,
másod- vagy harmadrendű embert – és ezért nem haragudhatunk a világra.
Az
igazán krisztus-követő mindig más! Tegyük hozzá: más, mint a legtöbb vallásos
úgynevezett átlag keresztény. Ezért még az Egyházban sem szeretik mindig és
mindenhol az igazán Krisztus-követőt, a tanítványt, mert valamiképpen tövis az
oldalukban. Élő vád: neked is ilyennek kellene lenned, ha igazán Krisztust
követő lennél.
(részlet Gyökössy
Endre: Mélységeken át- az öröm titkáig c. könyvéből)
Vissza a tartalomhoz
Részlet John Wesley: Prédikációk II. A Hegyi Beszédről
c könyvéből
„Nem
mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, hanem
csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7, 21.)
Isteni
Tanítónk most, miután kijelentette Isten teljes akaratát az üdvösség útjáról,
és megvizsgálta az azon járni óhajtók előtt álló akadályokat, most ezekkel a
súlyos igékkel zárja le egész beszédét. ( Máté 5,1- Máté 7,27.)
Mert
nehogy azt képzelje valaki, hogy létezik ezen kívül bármely más út: „Aki pedig
hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond
emberhez, aki homokra építette a házát.”
Róluk mondja Urunk: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt
mondja nekem: Uram, Uram!” Páratlanul fontos felfognunk eme szavak igaz
jelentőségét. Mit is értsünk a
kifejezésen: „aki azt mondja nekem: Uram, Uram”? Ez kétségkívül azt jelenti:
aki azon gondolkodik, hogy más úton jut a mennybe, mint amit Jézus leírt a
Hegyi Beszédben. Magában foglal tehát minden jó szót, minden szavakban
megnyilvánuló vallásosságot. Tartalmazza mindazokat a hitvallásokat, melyeket
felmondunk, valahány imádságunkat, Istennek elrebegett hálaadásunkat.
Azt
mondani: „Uram, Uram”, jelentheti másodszor azt, hogy nem teszünk semmi
rosszat. Őrizkedhetünk az elbizakodottság minden bűnétől, a külsődleges
gonoszság minden fajtájától. Tartózkodhatunk a szólásnak és cselekvésnek
minden, a Szentírásban tiltott módjától. Ez még mindig nem több annál, hogy azt
mondjuk: „Uram, Uram”. És ha nem jutunk ennél tovább, soha nem „mehetünk be a
mennyek országába”.
Azt
mondani: „Uram, Uram”, harmadszor jelenthet sok úgynevezett jó cselekedetet.
Részt vehet valaki az úrvacsorában, meghallgathat tömérdek kiváló prédikációt.
Törekedhetek jó cselekedetekre olyannyira, hogy minden vagyonomat „szétosztom a
szegényeknek”. Sőt, tehetem mindezt azzal a kívánsággal, hogy Isten tetszését
elnyerjem, és azzal az őszinte hittel, hogy valóban meg is nyerem a tetszését
(kétségkívül így van ez azokkal, akikről Urunk úgy beszél, mint akik azt
mondják: „Uram, Uram”); ugyanakkor
mégsem részesülök a dicsőségben, amely majdan megjelentetik.
Ha
ezen valaki elcsodálkozik, vallja be, hogy idegen tőle Jézus Krisztus egész
vallása. Mégis bármilyen világosan jelentette is ki ezt Urunk, bármilyen gyakran
ismételte is el, hogy senki nem mehet be a mennyek országába, ha nincs meg
benne az Isten országa, jól tudta, hogy sokan nem fogják elfogadni ezt a
mondást, ezért is erősíti meg újra. „Sokan” (mondja, azaz nem egy ember, nem is
csak néhányan, tehát ez nem is kivételes vagy ritka eset) „mondják majd nekem
ama napon”: nemcsak sokszor imádkoztunk, őrizkedtünk a gonosztól, gyakoroltuk
magunkat a jó cselekvésben, hanem ennél sokkal többet is tettünk: „a te
nevedben prófétáltunk. A te nevedben űztünk ki ördögöket; a te nevedben tettünk
sok csodát”. „Prófétáltunk”: kijelentettük akaratodat az embereknek,
megmutattuk a bűnösöknek a békességhez és dicsőséghez vezető utat. És ezt „a te
nevedben tettük”. „És akkor kijelentem nekik: sohasem ismertelek titeket”, még akkor
sem, amikor ördögöket űztetek ki az én nevemben. Még akkor sem ismertelek
benneteket, mint enyéimet, mert szívetek nem felelt meg Istennek. Ti magatok
nem voltatok szelídek és alázatosak, nem szerettétek Istent és az embereket,
nem újultatok meg az Isten képére (Máté 11,29; Kol.3,10.).
Az
az ember valóban bölcs, aki „cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”. Az igazán
bölcs, akinek „igazsága felülmúlja az írástudókét és farizeusokét” (Máté
5,20.). Az ilyen ember látja és átérzi minden bűnét, teljes büntethetőségét,
míg el nem mossa azt az engesztelő vér. Tudatában van elveszett állapotának,
Isten rajta maradó haragjának, és annak, hogy teljességgel képtelen önmagán
segíteni; míg be nem tölti a békesség és a Szentlélekben való öröm (János
3,36.). Szívből szeret minden embert, és kész életét adni ellenségeiért (Zsolt
42,3.). Szereti az Urat, Istenét teljes szívéből, teljes elméjéből, lelkéből és
erejéből. Csak egyedül az mehet be a mennyek országába, aki ilyen lelkülettel
tesz jót mindenkivel, és aki,
mikor emiatt
„megvetik és elhagyják az emberek”, amikor gyűlölik, gúnyolják és üldözik,
„örül és ujjong”, tudva, kiben hisz, és bizonyos lévén abban, hogy ez a
pillanatnyi, könnyű szenvedés „minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget
szerez neki” ( Máté 5,10-12; 2 Tim.1,12.) A napnál is világosabban látja, hogy
az ember célja ez: dicsőíteni azt, aki önmagáért alkotta őt, és szeretni azt,
gyönyörködni benne örökké. Ugyanilyen világosan látja azt is milyen eszközzel
érheti el azt a célt, hogy a dicsőség Istenében gyönyörködjék: azzal, hogy
megismeri, szereti és követi Istent, és hisz az általa elküldött Jézus
Krisztusban. Az ilyen ember bölcs, még Isten szemében is, mert „kősziklára
építi a házát”, a rendíthetetlen Kősziklára, az Úr Jézus Krisztusra, akit méltán
nevezünk így, mert nem változik.
Milyen
közelről érint tehát minden embert, hogy ezeket a dolgokat gyakorlati módon
alkalmazza magára! Hogy buzgón megvizsgálja, milyen alapra épít, kősziklára
vagy pedig homokra! Nem olyasmire építem a reménységemet, ami képtelen azt
megerősíteni? Talán arra, hogy az egyház, amelyhez tartozom igen kiváló, a
legtisztább tanítással, a legapostolibb kormányzással. Ezek mind okot adnak,
hogy dicsérjük Istent, csakhogy maga a szentség nem ezekben áll. Ezért tehát ha
erre az alapra építem reménységem, még mindig homokra építkezem. Mi másra
építheted akkor üdvösséged reménységét? Arra, hogy nem ártasz senkinek? Minden
dolgodban igazságosan jársz el, tetőtöl-talpig becsületes ember vagy, nem
csalsz meg és nem rabolsz meg senkit, igazságosan bánsz mindenkivel. Ez idáig
nagyon jó. De még mindig nem elég. Lépsz-e tovább? Azontúl, hogy nem teszel
rosszat, megtartod-e Isten minden rendelését is? Imádkozol-e nyilvánosan és
magányosan? Böjtölsz-e gyakran? Hallgatod-e és kutatod-e a Szentírást, és
elmélkedsz-e rajta? Ezeket a dolgokat tenned is kellett volna attól a perctől
fogva, hogy szemedet először emelted az ég felé. Csakhogy ezek sem érnek semmit
önmagukban. Mindenekelőtt pedig törekszel-e jó cselekedetekre? Jó teszel-e
mindenkivel, amíg időd van? Enni adsz-e az éhezőnek, felruházod-e a mezítelent,
elmész-e a betegekhez? Barátom ülj feljebb, „prófétálsz-e” a Krisztus nevében?
Úgy prédikálod-e az igazságot, ahogy az megvalósult Jézusban? És az Ő Lelkének
hatása kíséri-e szavadat? Képessé tesz téged arra, hogy kihozd a bűnösöket a
sötétségből a világosságra? „Kegyelemből van üdvösségetek, hit által, nem
cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék” (Ef.2,8.9.)
Vajon
üdvözíthet egyedül a hit? Ó nem! Az a hit, amelynek nincsenek cselekedetei,
amely nem terem külső és belső szentséget, amely nem nyomja rá Isten képének
pecsétjét a szívre, és nem tisztít meg bennünket, amint Ő is tiszta (1Ján.
3,3).
Éhezz
és szomjazz, de ne „a veszendő eledelre…hanem az örök életre megmaradó
eledelre”. És vigyázz, ki ne oltsa ezt az áldott szomjúságot, ha már fellángolt
a lelkedben, a világ szerinti vallásosság, a látszat, a külszín vallásossága,
ez a szánalmas, unalmas színjáték, a forma, a külsőségek vallása, amitől a szív
még mindig a porhoz tapad, és ugyanolyan földi és testi, mint valaha. Semmi ne
elégítsen meg, csupán a kegyesség ereje, csupán a hit, mely élet és lélek,
csupán az, hogy te Istenben és Isten pedig tebenned lakozik. Fakadjon minden
gondolatod, szavad és tetted abból a mélységes meggyőződésből, hogy a nagy
szakadék szélén állsz, minden emberrel együtt, egy lépés és mindannyian
belezuhantok: vagy az örökkévaló dicsőségbe, vagy az örök kárhozatba. Lelkedet
töltse el szelídség, jóság, türelem, hosszútűrés mindenki iránt; ugyanakkor
egész lényed szomjazzon Isten, az élő Isten után; kívánd, hogy színét
megláthasd felségének, és ha álmodból felserkentél elégedj meg a jóvoltából.
Légy Istent és a társaidat szerető ember. Így mutasd meg hitedet
cselekedeteidből: így „cselekedd mennyei Atyád akaratát”. És amilyen bizonyos,
hogy Istennel jársz most a földön, vele is fogsz uralkodni dicsőségben.
Beküldő:
D.O.
„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt,
ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és
az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett
az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak
úgy kell járnia, amint ő járt. Atyámfiai, nem új parancsolatot
írok néktek, hanem régi parancsolatot, a mely előttetek volt kezdettől fogva; a
régi parancsolat az ige, a melyet hallottatok kezdettől fogva. Viszont
új parancsolatot írok néktek, ami igaz ő benne és ti bennetek; mert a sötétség
szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik. Aki azt mondja,
hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben
van. Aki szereti az ő atyjafiát a világosságban marad, és nincs
benne botránkozásra való. Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben
van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította
az ő szemeit….Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak.
Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test
kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van,
hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de
aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
(1.János
2,3-17)
Vissza a tartalomhoz
Őrzöd, cselekszed, hirdeted az Igét?
„Aki szeret engem, engedelmeskedni fog a
tanításomnak, és őt Atyám is szeretni fogja, és eljövünk hozzá, és nála lakunk.
A Segítő pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben mindent megtanít
majd nektek, és mindenre emlékeztet titeket, amit mondtam.” (János 14,23.26.)
Milyen
jó is ezeket az Igéket olvasni! És hányszor hallottunk már az Istentiszteleten
prédikációkat Jézus, vagy akár Pál tanításairól! De vajon mennyire maradtunk
ezekben; mennyire íródtak a Szentírás szavai a szívünkbe; mennyire épült be
életvezetésünkbe; mennyire formálódunk – ma is – a mi Urunk, Megváltónk
képmásává; mennyire követjük Őt, mint hű és igaz tanítványok?
Dicsőség
az Úrnak, „akik szomjasak, azok megelégíttetnek”!
Te
voltál már szomjas?
És
most – most szomjas vagy Isten igazságára?
„Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és
igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz
folyamai ömlenek! Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni.
„ (János 7,37.38.)
Átélted-e
már azt, amiről Jézus itt beszél?
Szeretnék
egy személyes bizonyságot megosztani veled, mely Isten szeretetét és kegyelmét
mutatta meg nekem – és mutatja azóta is minden nap!
Sokáig
hiányzott nekem Istennel, Krisztussal a Szentlélekkel való élő kapcsolat.
Aminek a gyümölcse az a megmagyarázhatatlan, felülmúlhatatlan békesség és öröm,
amiről a Biblia ír, ami, ha megvan az életedben, hajt, hogy másokkal is
megismertesd azt. Nem is olyan régen még boldog voltam, ha egy-egy imám során
belekóstolhattam ebbe a közösségbe, vagy ha a Bibliát olvasva izgalom, öröm
vagy kíváncsiság ragadott magával – azaz elevenné vált számomra, vagy ha Isten
dolgairól beszélni „mertem” másoknak, anélkül, hogy féltem volna, bolondnak
néznek.
Néha
értetlenül álltam, szomorúan, elégedetlenül kudarcaim láttán…
Krisztus
azt mondta: „Aki szeret engem, engedelmeskedni fog a tanításomnak, és őt Atyám
is szeretni fogja, és eljövünk hozzá, és nála lakunk.” És nekem – ha a szívem
mélyére néztem, és nagy ritkán be mertem vallani – mégsem volt meg erről a
bizonyságom. Többre vágytam annál, amim volt! Ezért Istenhez fordultam:
„Kérjetek és kaptok! Mert mindenki aki kér,
kap.„ (Máté 7,7.)
Valós,
élő közösséget kértem! Az Igeolvasás örömét! Éhséget és szomjúságot Isten
Igazsága iránt! Kértem a Szentlelket, hogy Ő elevenítse meg az Igét számomra,
és tanítson, hogy többé ne egy távoli, bár szerető istenkép éljen a szívemben,
hogy végre Krisztusban legyek és minden újjá legyen! Hogy ne csak abban
különbözzek a világi emberektől, hogy vasárnap járok templomba és reggelenként
elolvasom az Útmutató Igéit! Hogy végre erővel és hatalommal jelen legyen az
életemben Krisztus! És szolgálatot is kértem – két kisgyerek mellett nem tudok
eljárni a templomi kóruspróbára, de vágytam valamire, amiben Istent
dicsőíthetem, hogy ne csak hallgassam, hanem meg is cselekedjem Atyánk
akaratát.
És
Mennyei Atyánk meghallgatta kérésemet!
A
Szentlélek vezetésével elindíthattam a gyülekezeti újságot, mely személyes
bizonyságokat, kijelentéseket, könyvrészleteket, verseket tartalmaz. Bárki
írhat, a lényeg, a cél az, hogy közelebb kerüljünk Krisztushoz, hogy még inkább
megismerjük Őt, az Igét, és még személyesebbé váljon az életünkben.
Észre
sem vettem, és pár hét alatt az Úr teljesen átformálta az imaéletemet és
igeolvasásomat: mindennapi élő, személyes közösséget adott, és szinte
megelégíthetetlen éhséget Igéjére!
Észrevétlenül
kezdődött: én is írok cikkeket az újságba, főleg személyes bizonyságokat, de az
Igék helyét, amiket a Szentlélek felhozott bennem, sokszor nem tudtam, tehát ki
kellett keresnem…néha két-három levelet
is elolvastam, mire megtaláltam, vagy az eredeti elképzelésem helyett az Úr egy
odaillőbbet megmutatott. És persze sokat imádkoztam. Főleg hálát adva a témákért,
a vezetésért, a szolgálatért, és alázatot kérve, hogy ne az én emberi
gondolkozásom, hanem a Szentlélek legyen az, aki vezet az íráskor. Mert:
„Akik a Szentlélek szerint élnek, azok arra
törekednek, és azzal foglalkoznak, amit a Szentlélek kíván.„ (Róma 8,5.)
Nagyon
hálás vagyok, hogy e szolgálaton keresztül Isten megépített hitben,
odaszántságban, szomjúságban. Amíg én nem kértem, addig
nem kaptam. Amíg mi
nem zörgetünk, addig nem nyílik meg az emberi ésszel fel nem fogható, sőt
bolondságnak tartott Ige igazságának ajtaja. Köszönöm az Ő kegyelmét, hogy most
már alig várom, hogy olvashassam, kutathassam a Szentírást! Rájöttem, hogy
nagyon izgalmas –
ha „teljes szívvel keresem” az igazságot, ha kutatom Krisztus tanításait,
hogyan lehetünk valóban az Ő tanítványai? Rájöttem, hogy a kereszténység nem
csak egy passzív „vasárnap ülök a templomban és hallgatom az Igét” dolog. Ennél
sokkal többre hív Isten!!!! Minden nappal egyre valóságosabb, ahogy egyre
inkább oda szánod magad egyre élőbb, izgalmasabb, aktív kapcsolatra, életre az
élő Megváltóval!!!!!
„Isten Törvénye tökéletes, és a szabadságra
vezet. Ha valaki ezt szorgalmasan tanulmányozza, nem tér el tőle, hanem
aszerint él és cselekszik, az ilyen ember nem feledékeny hallgatója a
tanításnak, és minden dolgában áldott lesz„
(Jakab 1,25.)
Sokszor
hallottuk, olvastuk már a magvető példáját: Lukács 8, 5-15.
Biztos
elgondolkodtál már, a te szíved, a te életed vajon melyik talaj? Te hogy
fogadod az Igét, Isten beszédét? Te hogy őrzöd azt?
Aki
őrzi, az nem felejti.
Aki
őrzi, az kincsként kezeli.
Aki
őrzi, az kutatja is, hiszen ha valami fontos, abból soha nem elég.
De
nehogy úgy járj, mint a rossz sáfár, aki elásta a dénárt, és nem szaporította
meg annak értékét! Ne csak hallgasd! Éld is meg, cselekedd is meg, hogy
kiteljesedhessen a te életedben is Isten csodája, a valódi megváltás!
Krisztus
ma is itt van köztünk, velünk!!!!!
Te
találkoztál már Vele? Megváltozott már valóságosan az életed? Mert bárki, aki
találkozott Krisztussal, és követte Őt – vállalva azt is akár, hogy bolondnak,
fanatikusnak tartsák a többiek - ,annak nem maradhatott olyan az élete, mint
volt! Ha valóban átengedjük életünk vezetését a Szentléleknek, ha valóban
fontosabb nekünk Isten akarata, mint a sajátunk, ha valóban vállaljuk Urunk Örömhírének
hirdetését, mert belső tűz emészt, hogy mások megismerjék Őt, akkor vállalnunk
kell, hogy „nem e világból valók vagyunk”, és ennek értelmében nem szabad
beleolvadnunk a világ gyermekei közé, hanem épp világító lámpásként kell
mutatnunk szavainkkal, életünkkel a keskeny utat!
Buzdítalak
az Ige olvasására, mert ha odaszánod magad és kéred a Szentlelket, hogy
tanítson, egyszer csak élővé fog válni, és azon kapod magad, hogy abba sem
tudod hagyni az olvasását! És valóban meg fog változtatni, Krisztus képmásává
fog formálni!
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek
pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most
testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát
adta érettem.” (Gal.2,20)
„A teljes Írás Istentől ihletett, és
alkalmas a tanításra, feddésre, megjobbításra, az igazságban való nevelésre;
hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim.3,16.)
Hát
nem csodálatos, hogy Isten beszédével, kinyilatkoztatásával táplálkozhatunk
minden nap?
„Mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem
minden beszéddel, amely Isten szájából származik.” (Máté 4,4. és 5Mózes 8,3.)
A
Szentírás Isten Igazsága.
A
Szentírás Isten valósága.
A
Szentírásból megismerhetjük Isten ígéreteit, de elvárásait is. Mi az, ami
közelebb visz Hozzá, és mi az, ami elszakít.
„Ti vagytok tanúim – így szól az Úr – és
szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem és
megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.„
(Ézsaiás 43,10.)
Megismerhetjük
Őt az Igén keresztül, az imában való személyes kapcsolaton keresztül; és minél
közelebb kerülünk Hozzá, annál inkább befed minket az Ő dicsősége, kegyelme, és
egyre inkább átformál minket Krisztus, a mi Urunk képmásává. Már nem mi leszünk
a középpontban, a kéréseink, a panaszaink, hanem beléphetünk Isten imádatába,
az Úr Jézus Krisztus dicséretébe, szolgálatába, amire el lettünk hívva!
„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm
az Ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett
veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti
javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.„ (103.Zsoltár 1-5.)
„Ti pedig választott nemzetség, királyi
papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak
hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el
titeket.” (1.Péter 2,9.)
„Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd
azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem, és nagyobbakat is cselekszik
azoknál, mert én az én Atyámhoz megyek.”
(János 14,12.)
Kérd
Istent, hadd tapasztald meg az Ő erejét, vezetését, az életed – és ezáltal
mások életének – megváltozását az elkövetkezendő új évben; hadd gondold, szóld
és cselekedd az Ő Igéjét, ezzel legyen telve a szíved és a szád!
Beküldő:
D.O.
Vissza a tartalomhoz
Felhívás:
Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.
Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala
Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.
Tel: 06-35-360-225
osagard@lutheran.hu
Szerkesztő: Draskóczyné Dinnyés Orsolya
draskviolin@t-online.hu
Internetes változat: Zöld Zoltán
zoldzoli@freemail.hu
