Az igazi
megtérés
A megtérés egy olyan szó, amely a köztudatban élő
formájában igen messze sodródott eredeti jelentésétől. Legtöbb ember a
megtérésen azt érti: sajnálja, hogy bűnt követett el, és megígéri, hogy többé
nem teszi. Ez azonban teljesen különbözik attól, amit a Biblia megtérésnek hív.
Például megtörténhet, hogy egy személy egyik este nagy mennyiségű alkoholt
fogyaszt. Másnap reggel, amint dübörgő fejjel és görcsbe ránduló idegekkel
tántorog a gyógyszeres fiók felé, így esküdözik: „Soha többé! Soha az életben le
nem megy többet egy korty a torkomon!” Még ha betartja is az ígéretét, de nem
adja át az életét Istennek, akkor nem tért meg igazán. Hangot adott ugyan
bűntudatának és sajnálkozásának, ez azonban nem az isteni megtérés.
A megtérés elválaszthatatlan az Istenhez való
fordulástól. Mikor megtérünk, tudatos döntést kell hoznunk, hogy elfordulunk a
bűntől, mert a bűn sérti Istent, az életünket pedig Isten irányába fordítjuk;
el kell határoznunk, hogy Neki való engedelmességben fogunk élni. Az isteni
megtérés nem csak a viselkedésünk, hanem a felfogásunk megváltozását is magában
foglalja. Életünket teljesen átadjuk Istennek. A Szentírás azt mondja, „az
Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez;
a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.” (2Kor.7,10)
A megtérésre való felhívás visszatérő témája a
Szentírásnak. Keresztelő János is ragaszkodott ahhoz, hogy tanítványai
teremjenek a megtéréshez illő gyümölcsöket (Máté 3,8). János azt akarta, hogy
az emberek ne csak higgyenek Jézusban, a Messiásban, hanem demonstrálják is,
hogy életüket elfordították a bűntől, azáltal, hogy bemutatják az igazi
megtérés bizonyítékait. Jézus ezért parancsolta, hogy „a megtérésnek és a bűnök
bocsánatának” kell prédikáltatni „minden pogányok között Jeruzsálemtől
kezdve”(Lukács 24,47) Péter is ezt mondta a hallgatóságnak, hogy „térjetek meg
és keresztelkedjetek meg”(ApCsel 2,38). A megtérésnek azonban nem csak negatív
oldalai vannak: nem csak a bűnök elhagyásából áll. Van valami, ami ennél
sokkal több. A megtérés pozitív oldala az, amikor
elhatározzuk, hogy szellemi életünk irányát megváltoztatva Istent fogjuk
követni. Ez az igazi, Isten szerint való megtérés!
Mivel a megtérés magában foglalja az Istenhez való
fordulást, szoros kapcsolatban áll a hittel. Pál azt mondja: „Bizonyságot
tettem mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés és a mi Urunk
Jézus Krisztusban való hit felől.”(ApCsel 20,21)
A hit tulajdonképpen bizalmat jelent. Isten az Ábrahám
életében folyamatosan megmutatkozó hitet állítja elénk követendő példáként. Azt
akarja, ha mond valamit nekünk, azt igaznak fogadjuk el, és ennek megfelelően
reagáljunk. Ha engedelmességet kér, engedelmességet vár el. Nem tűri, hogy csak
a szánkkal szolgálunk Neki! Jézus azt mondta a vallásos embereknek: „Miért
mondjátok nekem:Uram, uram! Ha nem cselekszitek, amiket mondok?” (Lukács 6,46)
Az igazi hit mindig megcselekszi azt, amit Isten parancsol.
A Jézushoz való megtérés: természetfölötti történés,
ezért joggal számíthatunk arra, hogy radikális változás fog megtörténni a
megtértek életstílusában. Jézus mennybemenetelekor azt a megbízást hagyta hátra
az egyháznak, azaz nekünk, hogy tanúi legyünk a világban.
(részlet Tony Coffey: Katolikus voltam c.könyvéből)
„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az
Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt,
amit én parancsoltam nektek¸és íme, én veletek leszek minden napon a világ
végezetéig.”
(Máté
28,18-20.)
Vissza a tartalomhoz
Krisztus a testté lett Ige
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az
élet; senki sem mehet az Atyához, csakis Énáltalam” (János 14,6.)
Jézus
Krisztus az út. A megtérés és a
vízzel és Szentlélekkel való megkeresztelkedés az egyedüli út Isten országába!
Nincs más út! (János 3,5-7.) Meg kell térni, és meg kell halni a bűnnek, a
testi kívánságoknak. De a keresztségben fel is támadunk új életre! „Élünk többé nem mi, hanem él bennünk a
Krisztus.” (Galata 2,20.) Ez valóság!
Persze, ha nem hisszük el, ha nem törődünk ezzel,
akkor törékeny valóság.
„Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek
és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint;
igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az
engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk
kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk
emberi természetünk szerint, éppúgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén
irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, mellyel minket szeretett, minket is, akik
halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt –
kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott és a mennyeiek
világába ültetett Krisztus Jézusért.”
(Ef.2,1-6.)
Vigyázzunk, ha a test kívánságait követjük, emberi
természetünk vezetése alatt vagyunk, nem a Szentlélek vezet minket! Ne vessük el az Ő mérhetetlen kegyelmét!
Jézus
Krisztus az igazság. Megtérésünkkor
Őt, azaz Isten Igazságát fogadjuk a szívünkbe!
És Ő az élet. Csak akkor élhetünk, ha Benne, Vele és Általa élünk!
Különben halottak vagyunk.
Azt írja az Ige, hogy Krisztus a testté lett Ige. (
János 1,14.)
Tehát az Ige az út, az igazság és az élet!
Az ige az út, melyen keresztül megismerhetjük Istent, és az Ő
országát, akaratát, vezetését!
Az Ige Isten
igazsága. És a miénk! Bármikor
olvashatjuk, olthatjuk szomjunkat!
És az Ige az
élet. Ha olvassuk, hallgatjuk és meg
is tartjuk azt (azaz Isten igazságát), akkor élünk! Megismerjük az Istennel,
Krisztussal és a Szentlélekkel való közösséget! Megismerjük, hogyan lehet
gyakorlati módon Krisztusban élni.
Az Ige az élő Úr Jézus Krisztus maga!
Az Igével való közösségünk, Krisztussal való
közösségünk!
Krisztussal vagyunk, mikor olvassuk, hallgatjuk Isten
igazságát!
„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít
minden embert; Ő jött el a világba, és a világ általa lett, de a világ nem
ismerte meg őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten
gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből,
sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (János 1,9-13.)
Beküldő: D.O.
Vissza a tartalomhoz
ALÁZAT
Az „alázat”
fogalma a „szolgálatkész” melléknévből vezethető le. Az alázat egy szolgáló,
szolgálattevő személy érzülete. Ezt az alábbi történet is jól szemlélteti:
1999 nyarán
az USA romániai nagykövete munkatársaival és számos riporter kíséretében,
felkereste a Beiusban (Románia) működő egyik keresztény árvaházat. Román és
amerikai zászlókat lengető, boldog gyereksereg fogadta a küldöttséget. Pár
méterrel arrébb álldogált egymagában 3-4 év körüli cigány kislány. Ő újonc volt
még az otthonban és ezért még kissé félénk volt. Szüleitől elhagyatottan került
be az állami gondozóba, ahol vaságyának egy sarkába kötözve tartották; a másik
sarkában egy másik gyerek ült szintén megkötözve. Egy amerikai dal hangjai
mellett a nagykövet kiszállt a limuzinjából és nem a gyerekek éneklő
csoportjához, hanem a távolabb álldogáló kislányhoz lépett. Hogy jobban
szemügyre vehesse a kis cigánylányt letérdelt előtte, rámosolygott és
megsimogatta.
Az ilyen
viselkedés szemlélteti egy szolgáló lelkületét. Ennek kiteljesedését találjuk
meg Jézusnál, mivel Ő ezt mondta Önmagáról: Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem
hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul
sokakért. (Mt 20,28)
Az alázat a
saját akaratunk háttérbeszorítására való készség, és arra való készség is, hogy
magunkat Isten akaratának vessük alá! A Biblia ezt mondja nekünk Jézus
Krisztusra vonatkozóan: Íme itt
vagyok, hogy teljesítsem a Te
akaratodat. (Zsidó 10,9) Amikor Jézust a
Gecsemáné-kertben a legnehezebb óráiban
a Sátán a halál szélére szorította, Jézus akkor is az Atya akarata alá rendelte
a sajátját: Atyám… ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd! (Lk 22,42)
Az alázat
Isten akarata alá helyezi az egyént! Jézus Krisztusról olvassuk: Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett,
hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. (Jn 19,28). Jézus mindent megtett azért, hogy „beteljesedjék az
Íras”. Számára abszolút elsőbbsége volt Isten Szavának. Pál apostol írja: Ezekkel
rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten
ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. (2Kor 10,5) Ily módon az alázat ahhoz való
bátorság, hogy az élet minden kérdésében értelmünket Isten Szavának vessük alá!
Az alázatban
való járásra szólít fel Pál a Fil 2,3-ban: Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál. A következőkben Pál Krisztus Jézust
állítja példaképnek, Aki földi ittléte alatt azonosult a társadalom
számkivetettjeivel. Ezzel Jézus valódi szolgálati lelkületét bizonyítja az
emberek felé, és ebben a szellemiségben való járásra szólít fel minket is.
Az alázatos –
Isten rendelkezése szerint – a földi hatalmasságoknak is aláveti magát. Amikor
Jézust az adópénzek megfizetéséről kérdezték, Ő így válaszolt: … adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek,
ami az Istené. (Mk 12,17) Pál megírja a
római keresztényeknek, miket kell követniük: Minden lélek engedelmeskedjék
a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom
pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellen szegül a hatalomnak, az
az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak
magukra.(Róma 13,1-2)
Az
alázatosság nem utolsó sorban az örömteli dolgokra való készség is: Szolgáljatok
az Úrnak örömmel…! (Zsolt 100,2) A legutolsó páskaünnepen, röviddel a Golgota
előtt Jézus még egyszer, nagyon plasztikus módon mutatta be tanítványainak, mit
is ért az alázat alatt. Kötényt kötve maga elé, minden tanítványának, Júdásnak
is, megmosta a lábát. Ezzel a legalávalóbb rabszolga munkáját végezte el. Tette
mindezt azzal a tudattal, hogy előtte volt még a kereszt, és hogy tanítványai
elhagyják, megtagadják, elárulják Őt (Jn 13,1). Ez a valódi alázat is igazolja
a Fil 2,6-8 szavait: mert Ő Isten
formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem
megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és
magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett
mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
(Éjféli Kiáltás c. folyóiratból S.R.)
Két
gondolatot szeretnék kiemelni a fenti cikkel kapcsolatban. Az egyik a
„szolgálatkész”-ség. Mégpedig a szűkebb körrel, a helyi gyülekezettel, kicsit
tágabb körben a falu, a helyi közösséggel kapcsolatban. Gondolok arra, hogy
egyre kevesebben vannak, akik szolgálatot vállalnak, akik a közösségért a saját
egyéni dolgaikat a háttérbe helyeznének. Itt nem nagy dolgokra gondolok, csak
1-2 napra, már az is sokat számít. Ha ilyenkor érvényesülne: szeresd feleberátodat, mint magadat. Ha pedig egymást
marjátok és faljátok, vigyázzatok, el
ne emésszétek egymást! (Gal 5,14b-15)
A második
pedig, hogy saját akaratunkat a háttérbe tudjuk szorítani, hogy azt Isten
akaratának vessük alá. Itt is a szeretetet szeretném kiemelni, mégpedig az Ige
alapján, és nem a saját elképzelésem szerint. János apostolnak első levelében a
4.rész 20. és 21. versében van leírva: Ha
azt mondja valaki, hogy szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug
az, mert aki nem szereti a maga
atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van Őtőle, hogy aki
szereti Istent, szeresse a maga atyjafiát is.
Itt szeretném még kiemelni a megbocsátást. Itt is úgy, mint saját akaratunk
alárendelését Isten akaratának, úgy ahogyan Jézus Krisztus tanította, és nekünk
leíratott, és megírva találjuk Máté evangéliumának hatodik részében a „Mi
Atyánk” imádsága (9-13) után a 14. és 15. versben: Mert ha megbocsátjátok
az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha
pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok
sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
Bűnbánat nélkül nincsen bűnbocsánat, megbocsátás nélkül mi sem kapunk
megbocsátást, ha nem cselekszünk irgalmasságot, mi sem kapunk irgalmat.
Ezeket azért
írtam, hogy elgondolkodjunk ezeken a dolgokon, és hogy adja meg az Isten
kegyelmesen nekünk, hogy a saját akaratunkat és a saját igazságunkat alá tudjuk
vetni Isten akaratának és Isten igazságának. Mint ahogy Krisztus Jézus is alá vetette magát az Atya akaratának és hű
volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezt tette Ő
miértünk, mi mit teszünk Őérette?
Sok
szeretettel minden kedves gyülekezeti tagnak és mindenkinek, aki olvassa e
sorokat.
Laczkovszki
Zoltán
Vissza a tartalomhoz
Isten ellensége megkísérti Jézust
(Mt .4,1-12., 14, 3-5. , Márk 1,12-14., 6,17-20.)
Miután Jézus megkeresztelkedett folyóban, kiment a
sivatagba, hogy imádkozzon. Ott aztán találkozott Isten ellenségével, a
Sátánnal. Jézus negyven napot és negyven éjszakát töltött a sivatagban, és
ezalatt semmit nem evett. Jézus azért tette ezt, hogy gondolatait teljesen
Istenre tudja összpontosítani. Isten ellensége ezért ennivalóval próbálta
Jézust megkísérteni. „Ha Isten Fia vagy,
parancsold meg ennek a kőnek, hogy változzon kenyérré!” – mondta Jézusnak a
Sátán. De Jézus így válaszolt: „Nem az ennivaló a legfontosabb dolog az
életben. Az az igazán fontos, hogy közel legyünk Istenhez, és megtegyük, amit
kér tőlünk!” Ekkor Isten ellensége egy magas helyre vitte Jézust. Megmutatta
neki a palotákat és a föld összes messzi királyságát, majd így szólt: „Ha hajlandó
vagy imádni engem, neked adom ezeket a királyságokat!” Jézus így válaszolt:
Vedd tudomásul, hogy én egyedül az Úristent szolgálom!” Isten ellensége végül
Jeruzsálembe vitte Jézust, és odaállította Őt a templom tetejének szélére.
„Gyerünk, ugorj le innen!” - kiáltotta – „Ha Isten valóban szeret, ide küldi
angyalait, hogy elkapjanak téged!” „Ne tedd próbára az Úristent!” – felelte
Jézus. Majd hozzátette: „Most pedig menj innen! Nem fogom teljesíteni az
akaratodat, mert azért jöttem, hogy az Atya akaratát tegyem!” Amikor Isten
ellensége eltávozott, angyalok jöttek Jézushoz, hogy gondját viseljék. Amikor
Jézus elhagyta a sivatagot, a Szentlélek ereje volt Vele.
Vissza a tartalomhoz
Hiszek a Mindenható Istenben
„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van
reátok.” (1.Péter 5,7.)
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben, minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat
Isten előtt.” (Filippi 4,6.)
Mikor lehetünk biztosak abban, hogy gondunkat VALÓBAN
letettük Isten kezébe?
Ha hálát tudunk adni, meg tudunk nyugodni, Atyánk
kezére bízva magunkat, annak ellenére, hogy emberi ésszel akár kilátástalannak
tűnő körülmények között állunk. Ha magunkra vagy a körülményekre nézünk,
sokszor nem tudunk szívből hálát adni, sőt talán azt sem hisszük el, hogy „akik
Istent szeretik, azoknak minden a javára van”. De aki VALÓBAN hisz és bízik
Istenben, az MINDENKOR arra tekint, Akinek semmi sem lehetetlen! A
megoldhatatlannak látszó helyzetekben dicsőítheti meg magát leginkább az Úr,
mind a saját, mind a körülöttünk élők életében!
Adj hálát, bármilyen helyzetben vagy! Bízhatsz
Istenben, „Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért
odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” (Róma 8,32.) Ő
jobbat készített nekünk, mint mi azt el tudnánk képzelni! (1.Kor.2,9) „Íme,
boldognak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való
végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr, és könyörületes!” (Jakab 5,11.)
Ha HÁLÁT tudsz adni MINDEN KÖRÜLMÉNY között, AKKOR
teszed le az életedet, a problémádat VALÓBAN az Úr kezébe! „Hit által értjük
meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy AMI LÁTHATÓ, A
LÁTHATATLANBÓL ÁLLT ELŐ!” (Zsidó 11,3.) „A HIT A REMÉLT DOLGOKBAN VALÓ BIZALOM
ÉS A NEM LÁTHATÓ DOLGOK LÉTÉRŐL VALÓ MEGGYŐZŐDÉS.”(Zsidó 11,1.) „Hitetek
próbája állhatatosságot eredményez!” (Jakab 1,3.)
„Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus
által, örökkön-örökké!” (Róma 16,27.)
Beküldő: D.O.
Vissza a tartalomhoz
Tudósok,
akik hittek Istenben
Általános szabály manapság azt tanítani, hogy ha valaki
tudós, akkor nem hihet a Bibliában. Mégis ha valaki tanulmányozza a
tudománytörténetet, és olvas azokról a valódi tudósokról, akik feltaláltak valami
érdemlegest, ugyancsak elcsodálkozhat azon, hogy közülük milyen sokan hittek
Istenben, vagy voltak igazi keresztyének.
Lássunk néhány
példát:
Johannes
Kepler / 1571 - 1630 / - A csillagászat területén kifejtett munkásságáért és
felfedezéseiért úgy emlegetik, mint
"az ember, aki elindította azt a folyamatot, mely a babonát logikus
gondolkodással helyettesítette." Az általa fölállított bolygómozgási
törvények indították el útjára a modern csillagászatot.
Robert Boyle
/ 1627 - 1691 / - A modern kémia úttörője. A gázok nyomása és térfogata közötti
összefüggés ma is Boyle - törvényeként ismert. Nem látott ellentmondást a
tudomány és a hit között. Erős volt a hite Jézus Krisztusban, mint
Megváltójában és Urában.
Sir Isaak
Newton / 1642 - 1727 / - Ő volt az egyik legnagyobb tudós, akinek oly
felfedezések tulajdoníthatók, mint a gravitáció törvénye, a dinamika törvénye
és a differenciál - és integrálszámítás. Newton szerette Istent és hitt
igéjében. Tanulmányozta a Bibliát.
Loius
Pasteur / 1822 - 1895 / - Ő volt a mikrobiológia és bakteorológia újdonsült
tudományának a megalapítója. Feltalálta a védőoltást, az immunizálást és a
pasztörizálást.
James
Clerk Maxwell / 1831 - 1879 / - Elektromágneses elmélete és a vele kapcsolatos
téregyenletek kövezték ki az utat a 20.századi fizika számára. A fentieken
kívül még sok hithű tudós ismert: pl. Fleming az elektronika úttörője, Lister,
aki feltalálta a steril sebészetet, Simpson az érzéstelenítést, Mendel
genetika. Mindegyik vallotta hogy a tudomány nem áll ellentétben a Krisztusba
vetett hittel. Bőséges bizonyíték van arra, hogy bár emberek írták a Bibliát,
mégsem emberi elme terméke - írta Fleming.
(Részletek
Dr.Farid Abou - Rahme: Azt mondta Isten c. könyvéből) Beküldő: M.P.E.
Vissza a tartalomhoz
A
madárijesztő
Egyszer egy vadász megsebesített egy tengelicét. A tengelice ideig-óráig még
eléldegélt azon, amit a földön talált, de aztán megérkezett a rettenetes,
fagyos tél. Amikor egy hideg reggelen ennivalót keresett, megpihent egy
madárijesztőn. Tekintélyes madárijesztő volt, szalma testét régi ünneplő ruhába
öltöztették, a feje egy nagy, narancssárga tökből, a fogai kukoricaszemekből
készültek, orraként egy répa, szemeként két dió szolgált.
- Mi újság, tengelice? - kérdezte a madárijesztő, mint mindig.
- Semmi jó - sóhajtott a tengelice. Kis híján elpusztulok ebben a
hidegben, mert sehol sem találok menedéket. Az ennivalóról ne is beszéljünk.
Azt hiszem, nem érem meg a tavaszt.
- Ne félj! Bújj be ide a zakóm alá. A szalmám száraz és meleg.
Így talált otthonra a tengelice a madárijesztő szalmaszívében. Már csak
ennivalót kellett szereznie. De hol vannak ilyenkor rügyek és magok?
Egy nap, amikor a zúzmara jeges szárnya mindent belepett, a madárijesztő lágyan
azt mondta a tengelicének:
- Tengelice, edd meg a fogaimat: finom kukoricaszemek!
- De akkor neked nem lesz szájad!
- Legalább bölcsebbnek fogok látszani.
A madárijesztő száj nélkül maradt, de boldog volt, hogy kis barátja él. És
rámosolygott a diószemeivel.
Néhány nap múlva a répaorr következett.
- Edd meg! Tele van vitaminnal - mondta a madárijesztő a tengelicének.
Hamarosan a diókra került a sor.
- Majd mesélsz nekem - mondta ő.
Végül a madárijesztő odaadta a tengelicének a tököt, ami a feje volt.
Amikor megérkezett a tavasz, a madárijesztő nem volt többé. De a tengelice élt,
és felröppent az azúrkék égbe.
/Bruno Ferrero nyomán /
Erről a történetről Nekem egy kicsit
a gyertya példája jutott eszembe. Ugye, a gyertya, amikor ég akkor szolgál,
hiszen világosságot ad, de a szolgálatba "bele is hal", hiszen egy
idő után elég és elfogy! Mi vajon, én vajon tudok-e úgy élni, hogy feláldozom
magam Jézusért!?
Beküldő: Kindricz Tünde
Vissza a tartalomhoz
Az ősi határkő
" Ne mozdítsd el az ősi határt, melyet őseid jelöltek ki. "
/Példab.22.28./
Egy kis ízelítőt szeretnék adni minden kedves testvérünknek, legyen az nő,
avagy férfi. Azt szeretném közzéadni, hogy mivel is foglalkozunk 2 hetente az
asszonyórán.
Ez év
február 4.-e óta Beth Moore : Szabadságra Törve című könyvét tanulmányozzuk.
Nagyon értékes tanulmány. Egy pár cím a könyvből: - igakötelek eloldozása, -
megelégedést találni Istenben, - élvezni Isten jelenlétét, - büszkeség
akadálya, - törvényeskedés akadálya, - ősi romok meglátogatása /generációs
bűnök /, - ősi határkő. Tulajdonképpen itt tartunk most. A könyv elején szinte.
De érdemes lassan megfontoltan haladni ezzel a tanulmánnyal, mert meg kell
emészteni a hallottakat.
Az
ősi határkő a Tízparancsolat. Sajnos mindannyian elmondhatjuk ,hogy ezt az ősi
határt már megpróbáltuk a magunk életstílusához formálni .
" Isten parancsolatai a fundamentális ősi határkövek. Nem pedig a nap tíz
legjobb ötlete. Ő az Ú,r a mi Istenünk és az Ő igéje örök - ami azt jelenti ,
hogy minden generáció számára íródott. A Tízparancsolat olyan ősi határkövet
jelképez, melyet nem mozdíthatunk el annak érdekében, hogy megfeleljen saját
életstílusunknak. Lehet azon gondolkodni, hogy mi köze a Tízparancsolatnak a
generációs bűnökhöz, béklyókhoz. A generációs béklyó és a generációs bűn
közötti kapcsolat nehéz körfogást eredményez. Valaki úgy dönt, hogy elmozdítja
az ősi határkövet és saját törvényei szerint él. A határkövön kívüli élet
béklyókhoz vezet. A béklyók bűnökhöz vezetnek. A bűn még több béklyóhoz vezet.
A körforgás addig nem áll le, amíg valakinek nincs elég bátorsága ahhoz , hogy
az Isten által kijelölt ősi határkő mögé vonuljon vissza."
Amennyiben meg szeretnénk szüntetni
a családunkban fennálló generációs bűnök körforgását, amelyek lehetnek:
alkoholizmus, depresszió, paráznaság, öngyilkossági hajlam, agresszió, meg nem
bocsátás, szitkozódó beszéd, dohányzás, túlzott félelem és még lehetne sorolni
tovább is. De ezt mindenkinek magának kell az Ige fényében meglátni és
felismerni, elhagyni. Ne felejtsük el, az ige azt mondja, hogy ha már
gondolatban is megtettük ezeket a bűnöket, akkor azok valósakká válnak.
Úgy
gondolom egyikünk sem szán ilyen örökséget az utódai számára. El kell jutnunk
odáig, hogy amikor gyermekeink örökségére gondolunk, akkor a szellemi örökséget
tartsuk előbbre az anyaginál. Az anyagi örökség mulandó. A szellemi örökségtől
függ az üdvösségük, mert ezek a szellemi dolgok nem engedik szabadon
gyermekeinket, unokáinkat a Krisztushoz vezető úton. Legyünk bátrak és akarjunk
beállni az ősi határkő mögé, hogy jó örökséget örökíthessünk át.
Befejezésül
még egy részlet a könyvből:
"Amikor kicsi voltam, Dibby nevelőnőm unokatestvérének volt egy korcs
kutyája, amelyik terhes volt. Egy nap a fűnyíró levágta a két hátsó lábát. Az
orvos össze tudta varrni, így meg tudta szülni a kölyköket. Megtanult járni is,
előre lépett kettőt azután felrántotta a hátsó felét. Hat kölyöknek adott
életet, mindegyik egészséges volt, de járni mindegyik úgy járt, ahogy
anyjuk."
Igen,
a gyerekeink minket utánoznak, mert mi vagyunk a példaképeik és bíznak bennünk,
azt gondolják hogy minden amit mi teszünk az helyes Pedig lehet hogy mi is úgy
tanultunk járni, hogy kettőt előre léptünk és feldobtuk a hátsónkat. Ez a
generációs örökség , ami beépül az életstílusunkba és nem vesszük észre, hogy a
járás sokkal egyszerűbb ha Krisztus lábnyomába lépkedünk.
Szeretnék bátorítani minden nő és
asszonytestvért ,hogy jöjjenek el ezekre az alkalmakra, áldást nyernek maguk és
családjuk számára.
Beküldő : M.P.E.
Vissza a tartalomhoz
Isten TÉGED is elhívott!
Az Egyházban ma, - legyen bármilyen felekezetről szó –
sokkal inkább a közömbösség, a langyosság a jellemző hozzáállás Isten
országában való munkálkodásához, mint az őskeresztények vagy az azóta
megtapasztalt történelmi ébredések tüze (reformáció; John Wesley metodista
ébredése az 1700-as években, stb.).
Az eleve elrendelés tana sokakat „elaltat”, hiszen „ha
valamit Isten meg akar tenni, azt megteszi.” Egy dolgot ne hagyjunk ki a
számításból! Isten embereket hív el az Ő tervének megvalósítására, mint ahogy
Noét, Ábrahámot, Mózest, Keresztelő Jánost, Pált (stb.). Páran, mikor Isten
megszólította őket saját alkalmatlanságukra hivatkozva, nem akarták elfogadni
az elhívást. Senki nem tud saját erejéből szolgálni, egyedül Isten Szelleme az,
aki képessé teszi az embert arra. Lássuk meg, testvéreim, hogy Isten nagy
emberei – akár a Biblia lapjain szereplők, akár a történelem során éltek, -
ugyanolyan közönséges emberek voltak, mint mi. Nem voltak erősebbek, okosabbak,
mint mi, de meghallották az Úr szavát és jó választ adtak! Isten az, aki az ő
tökéletes tervének betöltéséhez kiválaszt valakit és felruházza mennyei erővel
annak véghezvitelére.
Nem régen olvastam Mózes elhívásának ill. az egyiptomi
10 csapás történetét. Ahogy haladunk előre a történetben, Mózes – aki nem akart
beállni a feladat elvégzésébe – egyre erősödik a hitben, egyre magabiztosabban
áll ki Isten és a népe ügyéért a félelmetes fáraó elé! Ahogy megtapasztalja
Isten hűségét, erejét, jeleit, úgy telítődik hittel, bizalommal, úgy jön rá ő
maga is, és ismeri fel, hogy a Mindenható, Teremtő Isten az egy igaz isten!
A Szentírásból megtudjuk, hogy „ki kell lépni hitben”,
szólni, cselekedni kell Isten beszédét, hogy bekövetkezzen az! Isten
mindannyiunkat megpróbál: a láthatóra vagy a láthatatlanra nézünk-e?!
Elgondolkoztál már azon, milyen csodálatos, hogy mi már az Újszövetség idejében
élhetünk? Személyes kapcsolatunk lehet Atyánkkal, Krisztussal és a
Szentlélekkel! Az Ószövetség idején csak Isten elhívott embereinek lehetett élő
közössége Vele: a királyoknak, papoknak, prófétáknak. A nép távol maradt, nem
ismerhette Istent, csak a „közvetítőkön” keresztül tudhatta meg Isten akaratát.
Az Újszövetségben, ma is, a Krisztussal való élő közösség, egy új élet az, ami
a miénk lehet Isten kegyelméből! Jézus mindannyiunkat, akik Benne hiszünk,
elhívott: „Tegyetek tanítványokká mindenkit! Hirdessétek az evangéliumot!”
Meghallod-e a hangját és mit válaszolsz az Ő
örökérvényű elhívására?
„Ti pedig
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartására való nép
vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből a
világosságra hívott el titeket.” (1.
Péter 2,9.)
Beküldő: D.O.
Uram, küldd el nekünk a dicsőséges rendetlenség
idejét! Ó, küldd el a Te szeledet, amely megmozgatja a tengert, és a kikötőben
békésen pihenő testvéreinket felrázza! Ó, essen ránk a tüzed újra-az a tűz,
amely a legkeményebbeket is megindítja! Add, hogy ez a tűz először a Te
tanítványaidat érintse meg, aztán kiterjedjen a környezetükre is! Ó Urunk,
működj együtt velünk ma, ahogyan akkor régen tetted! Könyörgünk Hozzád, hogy ne
késlekedj, cselekedj azonnal! Rombolj le minden gátat, amely akadályozza a Te
erődet! Adj tüzet szívünkbe és nyelvünkre, hogy prédikálhassuk a békesség
üzenetét, Jézusért. Ámen!
(Charles Spurgeon imája)
Vissza a tartalomhoz
Séta a Szentlélekre figyelve
Nagymamámmal sétáltunk a Városligetben és ámulva
néztük az őszi színekben pompázó hatalmas fákat.
- Milyen hatalmas
fák! És milyen hihetetlen, hogy a gyökerük is ilyen hatalmas! – mondta a
nagymamám.
Abban a pillanatban mutatott valamit a Szentlélek: a
látható megmutatja a láthatatlant. A fák gyökérzete, hasonlatos nagyságra és
alakra a lombkoronájukhoz. Ha ránézünk egy fára, tudhatjuk, milyen a gyökere a
föld alatt. Ugyanígy a mi életünk, a gondolataink, szavaink, tetteink mind-mind
utalnak a szívünkre, megmutatják a „gyökereinket”: miben hiszünk, vagy épp
miben nem; „miben gyökerezett meg az életünk”? Krisztusban? Önigazultságban?
Törvénykezésben? Pénzhajhászásban? Munkamániában? Mire van időd – és mire nem
jut? Mi/ki fontos neked – és mi/ki nem
annyira? Mire szánod oda magad, mibe adsz bele mindent – és mik az
elhanyagolható dolgok az életedben?
Keresztényként ez még inkább szembetűnik! Hiszen
nekünk, hívőknek másnak kell lennünk, mint világi társainknak… Krisztus
követése nem a vasárnapi kereszténységet, még csak nem is a kegyes életvitelt
jelenti. Akkor Urunk nem dorgálta volna meg a farizeusokat! Krisztus nem
követendő vallást, hanem életformát hozott a földre.
„Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem
gyűjt, tékozol!” (Máté 12,30.)
Mit mutat az életed? Krisztussal vagy? Mit gyűjtesz
nap, mint nap? Tetszik az Úrnak? Vagy eltékozolod az Ő ajándékát? A
talentumaidat elástad, nem is foglalkozol velük, vagy munkálkodsz Istenedért?
„Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, még
amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle.”
(Lukács 8,18.)
Isten látja, hogy elhívásához méltó életet élsz-e!
„Aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket
én teszek, szintén megteszi, sőt, ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert
én az Atyához
megyek. Aki befogadja parancsolataimat, és
megtartja
azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem azt szeretni fogja az én Atyám,
én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” (János 14,12.21.)
„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül,
mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják,
és eltapossák az emberek…Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt,
hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!”
(Máté 5,13.16.)
„Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz,
pedig halott vagy. Ébredj fel, erősítsd meg a többieket, akik halófélben
vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt.
Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad
és hallottad: tartsd meg azt és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök,
mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád” (Jelenések 3,1-3.)
„Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem
forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így, mivel langyos vagy, és sem forró,
sem pedig hideg: kiköplek az én számból!”
(Jelenések 3,15-16.)
Isten lát, ismer téged. Ő türelmes, hosszútűrő,
kegyelmes, féltőn szerető Atya. És igazságos. Az Ő Igéje, Krisztus élete a mi
mérőzsinórunk.
Ha Krisztus most jönne vissza, mit mondana neked?
„Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik
elhagyatik” ( Lukács 17,36.)
„Hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb
a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor
méltónak bizonyuljon a dícséretre, dicsőségre és tisztességre. Őt szeretitek,
pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most nem látjátok, és kimondhatatlan,
dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek
üdvösségét.” (1.Péter 1,7-9.)
„Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj”
(Máté 3,10.)
Beküldő: D.O.
Vissza a tartalomhoz
Kinek a feladata a gyermekmisszió?
Ha közvélemény-kutatást tartanánk a gyülekezetünkben
erről a kérdésről, bizonyára a leggyakrabban hallott válaszok a következők
lennének: a lelkész, a hitoktató, a vasárnapi iskolai tanító feladata a
gyermekmisszió, de semmiképpen sem az enyém, hiszen én ezt nem tanultam, nincs
hozzá adottságom, nincsenek gyermekeim.
A gyermekmisszió célja az, hogy gyermekeket
Krisztushoz vezessünk, és az újonnan született gyermekeket bibliai igazságokra
tanítsuk, hogy lelkileg növekedjenek.
Ezt a feladatot Isten elsősorban az apákra (a hívő
szülőkre) bízta. Ti apák … gyermekeiteket … neveljétek az Úr tanítása szerint
fegyelemmel és intéssel. Efézus
6,4. (vagy
Zsolt. 78,5). Másodsorban a helyi gyülekezet lelkészeire és gyermekmunkásaira,
mivel Krisztus „adott” némelyeket apostolokul, másokat
prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul (Efézus
4,11). Isten népének azonban itt nem zárul le a felelőssége.
Körülöttünk élnek olyan gyermekek, akiknek nincsenek hívő szülei, és a
templomba sem fognak eljönni. Lehetnek ők a rokonaink, a szomszédaink, a
gyermekeink játszó-, vagy iskola társai. Ha mi nem hirdetjük nekik az
evangéliumot, akkor talán soha sem fogják azt meghallani. Lehet, hogy Isten
éppen téged küld hozzájuk. Mindnyájunkra vonatkozik Jézus parancsa: Menjetek
el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (
Márk. 16,15). A gyermekmisszió tehát nem csak a lelkész és néhány erre a
szolgálatra vállalkozó gyülekezeti tag feladata és felelősége, hanem az egész
gyülekezet Istentől kapott küldetése.
A gyermekmisszióban szükség van tanítókra, akik
tanítják a gyermekeket. Szükség van segítőkre, akik segítenek a fegyelmezésben,
öltöztetésben, stb. De szükség van imádkozókra is, akik rendszeresen
könyörögnek a gyermekmunkásokért és a gyermekekért. Nagy szolgálatot végeznek
azok a nagyszülők vagy szomszédok is, akik fáradtságot nem ismerve elhozzák a
gyermekeket az alkalmakra. Nagyobb családokban problémát jelenthet a gyermekek
hittanórára való eljuttatása. A gyermekek kisérésével is segíthetnéd a
gyermekmissziót. Ha Isten rád bíz egy gyermeket, imádkozz érte rendszeresen,
hozd el egy gyermekkirándulásra, vagy kézműves délutánra a gyülekezetbe, ahol a
gyermek érdeklődését felkeltik Isten iránt. Később talán rendszeresen is
hozhatod majd őt a gyülekezetbe. Vannak gyermekek, akiket nem engednek el a
templomba, de eljöhetnének hozzátok egy születésnapi-, karácsonyi-, vagy
húsvéti ünnepre. Te lehetsz itt a házigazda, és valaki más pedig segítene neked
a tanításban. Később lehetne ez egy rendszeressé váló gyermekalkalom is. Így
lehetnél te a gyülekezet kinyújtott karja a környezetedben élő gyermekek felé.
A gyermekmisszió célja tehát az, hogy gyermekeket
Krisztushoz vezessünk. Ez a szolgálat az egész gyülekezet ügye, hiszen belőlük
lesz a jövő gyülekezete. Itt mindenki megtalálhatja a maga feladatát. Kezdj el
már ma imádkozni azért, hogy meglásd, mit bíz Isten rád ebben a szolgálatban.
id.Draskóczy Gábor
Vissza a tartalomhoz
Erős vár a mi Istenünk
/ 46. Zsoltár /
Isten a mi oltalmunk és erősségünk,
Mindig biztos segítség
A nyomorúságban.
Azért nem félünk, ha megindul is
A föld,
És hegyek omlanak a tenger mélyébe;
Ha háborognak és tajtékoznak is vizei,
És tombolásától megrendülnek
A hegyek.
Egy folyam ágai
Örvendeztetik Isten városát,
A Felségesnek szent hajlékait.
Isten van benne, nem inog meg,
Megsegíti Isten reggelre kelve.
Népek háborognak, országok inognak,
Ha az Úr mennydörög,
Megretten a föld.
A Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk.
Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit,
Aki bámulatos dolgokat
Művel a földön.
Háborúkat szüntet meg
A föld kerekségén,
Íjat tör össze, lándzsát tördel szét,
Harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg,
Hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
Magasztal a föld.
A Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk.
„Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk
együtt az Ő nevét!
Az Úrhoz
folyamodtam és Ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.
Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk.
Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr, boldog az az
ember, aki benne bízik!
Féljétek az
Urat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők.
Jöjjetek fiaim,
hallgassatok rám, megtanítalak benneteket az Úr félelmére. Ki az az ember,
akinek tetszik az élet, és szeretne jó napokat látni?
Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne
beszéljen csalárdságot! Hagyj fel a rosszal és cselekedjél jót! Törekedj
békességre és kövesd azt!” (34.
Zsoltárból)
Vissza a tartalomhoz
Felhívás:
Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.
Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala
Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.
Tel: 06-35-360-225
osagard@lutheran.hu
Szerkesztő: Draskóczyné Dinnyés Orsolya
draskviolin@t-online.hu
Internetes változat: Zöld Zoltán
zoldzoli@freemail.hu
