Ősagárdi Hit 2008. Szeptember

Tisztelt látogatók! Örömmel értesítjük önöket hogy 2007. Decemberétől folyamatosan közöljük az Ősagárdi Hit című folyóiratunk internetes változatát. Íme az Szeptemberi szám.

Tartalom: Tisztelt olvasó! A tartalomban szereplő írások aláhúzott címe, egyben hivatkozás is. Rákattinva az oldal a kiválasztott íráshoz ugrik.

„Akik az Úrban bíznak erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézs 40,31

mikor megírtuk a balassagyarmati evangélikus egyházközség történetét, akkor személyes életpályám vonatkozásában a többi között ezt írtam: „Nagy munkába kezdtem 1973 tavaszán Ősagárdon. Az 1786-ban épült templomot és a XIX. századi ősi parókiát a kor követelményeinek megfelelően felújítottam, korszerűsítettem.” A munkálatok 3 évig tartottak. Ősagárd akkor az egyházmegye legkorszerűbb gyülekezetévé vált. Ebből legenda is született, amely így fejeződött be: „Végül az ősagárdiak hálából egy éjszaka garázst építettek lelkészüknek.” A valóság az, hogy 1974 őszén gond volt a cukorrépa betakarítással és a TSZ minden hadra fogható tagot kivezényelt a földekre. Este hazaérve, éjszakába menően, több száz wattos égőkkel megvilágítva a terepet, dolgoztunk az atyafiakkal a garázsépítésen. Jut eszembe, én két kezemmel dolgoztam a felújítások során három éven keresztül. El is vesztettem a karikagyűrűmet, mert lépten-nyomon levettem, hogy be ne akadjon forgó alkatrészbe, mert úgy az ember az ujját is elveszítheti. Vihar által megrongálódott templomkeresztért senki, sem mert kimászni a templomhajó végére. Így arra is én vállalkoztam, de a kútba is én mentem le megnézni a szivattyú lábszelepét, ami elromlott. Fel is kiáltottam a mélyből feleségemnek, hogy a görög Bibliámban találja meg a temetési textusomat. Kellően megrémült, mert sose tudta, hogy mikor viccelek. A parókia parkettáját úgy lakkoztam le Vilupállal (mérgező gázú festék), hogy 32 év óta sem kell újra csiszolni és festeni. Folytathatnám a történeteket azzal, hogy esperesként mennyi segély és folyamatos járandóság folyósításában segítettem a gyülekezetnek. Dicsekvésnek tűnik ez a kis visszaemlékezés, hisz a lelkiekről (ami a lényeg) még nem is szóltam. Igen! Ez dicsekvés, de az ÚRBAN! Mindent Tőle kaptam, amivel életem során számtalan gyülekezetben szolgálhattam és segíthettem. Pál apostol mondja, hogy az Úrban szabad dicsekedni. Így most Nektek kellene dicsekedni ősagárdiak, hogy Ti mit adtatok nekem 9 év alatt (1972- 1981). Megmondom helyettetek. Nagyon sokat kaptam/kaptunk Tőletek. A Krisztus-követésnek egy sajátos nógrádi formáját, amit hittörténetileg nógrádi kegyességnek hívunk; ez hazánkban egyedülálló. De megtanítottatok a mezőgazdaságból élők egyszerű, de tartalmában gazdag életére. Tőletek nem csak azt tanultam meg, hogy mi a különbség a tinó és az ökör között, hanem arra is megtanítottatok, hogyan kell sertést-, baromfit tartanom, konyhakertet-, és málnát művelnem. De ami a legfontosabb, megtapasztalhattam közöttetek a Krisztus-követést az egyszerű falusi élet mindennapjaiban; munkában, az ünnepekben, a család gyarapodásában, de a veszteségekben, a gyászban is láthattam, miként élitek meg életetek teljes keresztmetszetében az ige hatását. Több alkalommal meg is jegyezték a megye gyülekezeteiben, hogy sokszor emlegetem agárdi szolgálati éveimet. Bizonyára ott nagyon szerettek és megbecsültek minket - mondták. Így igaz! Ősagárdi szolgálataim és tapasztalataim irányadóak lettek a későbbi évek során. Összegezve azt mondhatom, hogy kölcsönösen kaptunk egymástól értékeket, de legfőképp olyanokat, amelyeket sem a moly, sem a rozsda nem emészt meg, amelyek a mennyben is értékállóan fognak fényleni. Első önálló gyülekezeti szolgálatom közöttetek kezdődött és most nálatok folytatódik. Nálatok is fog befejeződni? Nem tudom, de azt igen, hogy ezen átmeneti időben én kaptam megbízást a gyülekezet gondozására. Arra kérlek Titeket, hogy az Úrban bízzunk, mert akkor erőnk ismét megújul és így lehetünk megint „nagy csapat”, az egyházmegye „zászlós hajója”. Higgyetek az Úrban feltétel nélküli bizalommal, de rám is figyeljetek, mert én már 50 éve! szolgálom az Urat, áldott tapasztalatokat oszthatok meg Veletek, remélem Ti is énvelem.

” …az Úrért: éljetek méltóan ahhoz az elhivatáshoz, amellyel elhivattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével..” Ef 4,1-2.

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben,

megteszem, hogy dicsőítessék az Atya a Fiúban, ha valamit kértek tőlem az én nevemben megteszem.

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt tibennetek lesz.

Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek , és ti is élni fogtok.

Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.

Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” /Máté 6,9./

ézus, aki sok tennivalója között is mindig megtalálta az időt és a csendet az imádságra, mert fontos volt neki az Atyával való folyamatos közösség. Jézus ezt az imádságot mintának is adta, amiben összefoglalja a helyes, a jó imádkozás főbb ismérveit: alaphangja a bizalom és a tisztelet, középpontja Isten és nem az imádkozó ember. Belefér az egész világ, menny és föld, belefér az egész ember testi és lelki szükségei egyaránt, és belefér a másik ember, mert mindig közel viszi az imádkozót a többiekhez. Ahogyan Jézus megszólította Istent: „mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” ez nem csupán megszólítás, hanem hitvallás. Gyönyörű, gazdag, bátor, mély megvallása annak, hogy kinek tekinti az imádkozó hívő Istent, hogyan járul hozzá, mit hisz róla. Benne van az a leglényegesebb mozzanat, hogy mi Istent élő személynek tekintjük, aki hallja kiáltásunkat, aki válaszol arra, aki az Ő kegyelméből nem minden kívánságunkat teljesíti, mert egyedül Ő tudja, mi jó nekünk, és Ő mindig azt akarja, ami nekünk jó. Ebben a megszólításban három kifejezés különösen hangsúlyos. Az, hogy Isten Atya, Isten a mi Atyánk, és a mi Atyánk a mennyekben van. Mi jellemzi Istent, mint Atyát, Jézus szerint? – Hatalmasan gondoskodik rólunk, mert gyengéden szeret bennünket. Jól tudja, mire van szükségünk. Egyedül Ő tudja jól, mi nem tudjuk, ezért kérünk sokszor butaságokat, sőt olyasmit is, ami csak ártana nekünk.

Minden igazi imádságnak az alap hangja: Isten az én Atyám, aki jól tudja, mire van szükségem. Vétkeztem, semmi nem jár, de veled szeretnék élni. A tékozló fiú, nem valamit kér, hanem az apja közelébe kéredzkedik vissza. Tudja hogy ez mindennél többet jelent. Akinek a szívében ez ott van, az éli át ezt a semmivel össze nem hasonlítható csodát, amikor a Mindenható újra azt mondja: Gyermekem. Adja az Ő Szentlelkét a mi szívünkbe, és a Lélek az, aki kiáltja bennünk: Abbá, Atyám! Ettől kezdve tudom Őt igazán Atyának tekinteni és így imádkozni hozzá. Mire utal ez a kicsi szócska: mi Atyánk? Arra utal ez, hogy aki visszakapja Istent, mint Atyját, az vele együtt testvéreket is kap. Az mélységesen összetartozik ezentúl azokkal, akik szintén befogadták Jézust, akik kapták az Ő Szentlelkét., akik Isten gyermekeivé lettek, akikről el lehet mondani azt, amit Pál apostol boldogan vall: egy Lélekkel itattattunk meg. Ezek egy szoros, szerves közösséget alkotnak, egy élő organizmust, aminek a feje maga Jézus Krisztus. /1.Kor. 12./ Itt megint egy széltében- hosszában elterjedt tévedést kell korrigálnunk, mert Jézus itt nem az egész emberiség nagy testvériségére gondol. Ír a Biblia arról is, hogy Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette, de itt másról van szó. Itt a megváltottak közösségéről van szó. A hívőknek az összetartozásáról, akik ténylegesen együtt élnek Jézussal, és neki engedelmeskednek. Ezt a közösséget nevezi így Pál apostol: Krisztus-test. Ennek a közösségnek csak azok az emberek a tagjai, akiknek Krisztus a fejük. Akik nem önfejűek, s akik nem tekintenek senki embert a Krisztus helytartójának, hanem közvetlenül Krisztussal, mint a test fejével vannak szolgálati, engedelmességi kapcsolatban. Ez nem gőgősség, mert ezek az emberek, ha valóban az Isten Lelkétől áthatottak, akkor nem büszkék, és nem vetnek meg senkit, sőt sokkal jobban szeretnek mindenkit, mint mások. Amit Jézus hozzátesz az, hogy: aki a mennyekben vagy. Ez arra utal, hogy miközben egyszerű és őszinte bizalommal járulhatunk Isten elé, mint Atyánk elé, tudnunk kell, hogy semmiképpen nem válhat ez a bizalom, bizalmaskodássá. A mindenható Isten előtt, aki a mennyekben van, csak mély hódolattal és őszinte alázattal jelenhetnek meg a gyermekei. Miközben a gyermek őszinte, fenntartás nélküli nyitottságával bízhatunk benne, aközben nem felejtjük el, hogy Ő a világmindenség alkotója, Ő szuverén, teljhatalmú Ura mindennek, ami létezek. Nem lehet helyhez kötni,

nem lehet templomba bezárni, nem lehet semmire sem kényszeríteni, mint a pogányok gondolták az imádságaikról. Nem lehet megvesztegetni áldozatokkal vagy fogadalmakkal. Nem lehet semmire rábeszélni, és nem lehet semmire felhasználni, főleg senki ellen. Nem erre való az imádság, mert Ő tökéletes szabadságában azt tesz, amit akar, és tökéletes atyai szeretetéből mindig azt teszi, ami a mi javunkat szolgálja. Az igazi Isten-ismeret erre a bizalomra és erre a tiszteletre segíti el az embert. Aki a mennyekben vagy – ez megint csak Isten csodálatos szeretetére és mindenható hatalmára utal. Ha ezt a kettőt valaki komolyan veszi, akkor vajon van-e alapja arra, hogy aggodalmaskodjék? Hogy kétségbe vonja azt, hogy arra az Istenre, akire tegnap és ma számíthatott, holnap és holnapután is számíthat. Lehetséges-e olyan helyzet, ahol ez az Atya magára hagyja gyermekét? Támadhat-e olyan baj, amiből ez a hatalmas Isten, aki a mennyekben van, ne tudna gazdagon kielégíteni, aki jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnék tőle? Mi azzal dicsőítjük Istent, ha nem aggodalmaskodunk. Ha merünk bízni benne, ha egyedül tőle várunk mindent, és tőle várjuk állhatatosan a szabadítást, a megoldást, az ajándékot úgy, ahogy azt Ő jónak látja. Lehetnek javaslataink, mert kiönthetjük a szívünket neki az imádságban. Elmondhatunk mindent, badarságokat is, mindent, ami eszünkbe jut. De az igazi imádság mindig ezzel a mondattal fejeződik be, amire Jézus tanított minket: mindezáltal: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Mert a te akaratod mindig jobb, mint az enyém. Mert a te akaratod az egyedül jó. Akiben ott van ez a bizonyosság, és ezt meg is vallja, az ezzel dicsőíti Istent, és ebből származik az a békesség, amit a világ fiai sose értenek Isten gyermekeinél: „hogy lehet nyugodt ilyen helyzetben? Hogy lehet derűs ilyen sok nyomorúság között? Hogyan bízhat abban az Istenben, aki így megpróbálja még őt is” – tudják sorolni a maguk bölcselkedéseit. Aki azonban ismeri az ő Atyját, az egészen rábízta magát, az komolyan veszi azt is, hogy lehet, hogy sok mindent nem értünk, de nem azért mert Isten valamit értelmetlenül cselekedett, hanem azért, mert mi vagyunk értetlenek sokszor, s majd Ő megmagyarázza. Jézus tehát mindjárt ezzel az első néhány szóval ajándékokat kínál. Azt a nagy ajándékot, hogy közösségbe kerülhetünk újra Istennel, és Atyánkká lehet, mert kész Jézusért fiaivá fogadni. Azt a nagy ajándékot, hogy közösségbe kerülhetünk a testvéreinkkel, mindazokkal, akik Isten gyermekeivé lettek. Azt a nagy ajándékot, hogy meg tanulhatunk félelem nélkül élni. Aki ezt így együtt tudja mondani: mi Atyánk, a ki a mennyekben vagy, az nem aggodalmaskodik. Kezdjük el ezt az új életet, és minden félelmünk, minden aggodalmaskodásunk, sokféle fenyegettetésünk közül újra és újra nézzünk a mi Atyánkra, újra és újra erősítsük meg magunkat is abban, hogy Ő a mi Atyánk, és semmi miatt nem, kell aggodalmaskodnunk, mert Ő jól tudja, mire van szükségünk.

„Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az közületek, aki ha kenyerek kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékot adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle”

Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem.

Márk 7,6

ram! Szétnéztél korod emberei között és megfigyelted vallásosságukat. Ézsaiás prófétának ezt a szavát találtad legkifejezőbbnek arra, amit láttál. Ha én nézek rá nemzetem életére, egy nagyon aggasztó változást kell megállapítanom. Nagyon megnőtt benne azoknak a száma, akik nem látják szükségesnek még az ajkukkal sem dicsőíteni Istent. És az egyház népe? Félek: jellemzésed nem vesztette érvényét nála sem. Vannak ma is, akik templomba járnak ugyan, imádkoznak is, a szentségekkel is élnek, de bűnük nem nyugtalanítja őket és kegyelmed széke elé sietni, nem éreznek kényszerítést.

ram! Nem mások fölött akarok bíráskodni. Szavad hallatán inkább a saját szívemet vizsgálom meg. Az ajkam körül talán nincsen túlságosan nagy hiba. Mert szívesen beszélek Istenről - tisztelettel - és rólad is. De most megkérdezem: mit jelent ez a szó az embereknek? Érzelmeimben, cselekedeteimben, egész életfolytatásomban fedezetét találják-e ennek a szónak? Itt van aggodalmam. És ebben milyennek lát engem a Te szemed?

Ordass Lajos: Útravaló c.könyvéből

beküldte: Hajduk Zsófia

Vissza a tartalomhoz

A szeretet megbocsát

„Néki sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett” (Lukács evangéliuma 7,47)

gy farizeus meghívta Jézust vacsorára. Bejön egy bűnös nő, aki odamegy Jézushoz, és lábait könnyeivel mossa, és hajával törli meg. Az Úr elmondja a farizeusnak, mit nem adott neki. Amikor bejöttem, nem adtál vizet, nem csókoltál meg. Azt is elmondja, hogy ennek az asszonynak sok bűne bocsáttatott meg, és nagyon szeret. Nézzük meg, hogy függ össze a szeretet és a bocsánat. Minél több bűnöd bocsáttatik meg, annál jobban fog áradni a szeretet. Bárcsak egy kicsi rés nyílhatna meg, hogy áradhatna rajtad keresztül a szeretet. Nincs nekem sok bűnöm – mondta valaki. Egyformán sok van mindnyájunknak. Ha nem látod, akkor is. Csak eltakarod az igazolásaiddal, hogy másokat okolsz mindenért. Bár ott lenne a szívedben, hogy több bűnt lássak meg, több bocsánatot kaphassak, jobban szerethessek. Isten csak Jézusért bocsáthat meg. Isten igazságos. Jézusban a bűn megkapta büntetését. Jézusban a Megváltó Isten jött le erre a földre. Amint hozzáfordulsz, megtapasztalhatod, hogy Ő bocsáthatja meg bűneidet. Lélekben kell elmenned, nem lábbal, arra az egyetlen helyre, ahol Isten megbocsáthat. Egy híres olasz festő festett egy képet. A kereszt alatt ott állt az egész világ, és hangzott értük az imádság: „Atyám, bocsáss meg nekik!” Az olasz festőnek a képén volt egy üres hely, ahol senki nem állt. Isten hagyott még egy üres helyet. Az a hely a te helyed. Még ma odaállhatsz. Odamehetsz te is, ahol hangzik az imádság. A szenvedő, az érted szenvedő szeretet neked is megbocsát – Isten haldokló Fiáért.

Trausch Liza könyvéből beküldte:Petyánszki Pálné

Vissza a tartalomhoz

Minden nap szabadítás

Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem" (Jób 5,19).

lifáz Isten igazságát mondja itt. Lehet, hogy annyi a bajunk, hogy a hét minden napjára jut belőle, de Isten, aki hat napon át munkálkodott, ma is munkálkodik értünk, amíg meg nem szabadít mind a hatszor a nyomorúságból. De eljön számunkra a vasárnap, amikor Vele és Benne megnyugodhatunk. Ha a próbatételek gyorsan követik egymást, hitünk különösen nagy próbának van kitéve. Még fel sem ocsúdtunk az egyikből, már következik a másik, majd ismét egy újabb, és szinte megtántorodunk alattuk. De ilyenkor gyors egymásutánban jön a szabadítás is, amely megerősít és megvidámít minket. Abban, pedig biztosak lehetünk, hogy ha az Úr akár hat próbatételt is mér ki ránk, az eggyel sem több, mint amennyi akaratával megegyezne. Előfordulhat viszont, hogy nincs pihenésünk, mert egymás után hét baj következik ránk. És akkor? A hetedikben sem ér veszedelem". Tombolhat a gonosz mellettünk, de legfeljebb csak kartávolságig jöhet felénk, és nem is érinthet minket. Forró lehelete megijeszthet, de a kisujját sem teheti ránk.

Ezért felövezett derékkal szálljunk szembe a hat vagy hét nap bajával, és hagyjuk a félelmet azoknak, akiknek nincs Atyjuk, sem Megváltójuk, sem Megszentelőjük.

„Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől.

Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.

Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, mert a mező kövei is szövetségeseid, a mezei vadak is kibékülnek veled.” Jób 5.20-23.

Beküldte: Kindricz Eszter

Vissza a tartalomhoz

Vers

Reményik Sándor: Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek e szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Beküldte: Kalácska Béla esperes ny.helyettes lelkész

A gyermekek

hol Jézus megállt ott sokan gyülekeztek köréje. A tömegben ott voltak a gyermekek is. Nos a tanítványok, akik akkor még majdnem úgy gondolkodtak, mint bárki más, úgy vélekedtek, hogy a gyermekek olyan „híres tanítónak, gyógyítónak, mesternek”, mint az ő rabbijuk, csak útjában lehetnek. A tanítványok úgy gondolták, hogy zavarják a gyermekek Jézust a tanításban, gyógyításban. Jézus azonban észrevette, hogy tanítványai el akarják küldeni a közeléből a gyermekeket, és rájuk szólt. –„Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Máskor meg egyenesen odaállította a gyermekeket a felnőttek elé, példaképnek.

Kedves gyerekek, az Úr Jézus benneteket is hív és vár. Gyertek vasárnap reggel a gyermek bibliaórára, ahol megismerhetitek a Megváltó Krisztust, aki benneteket is megváltott, aki által örök életet nyertek. Kedves szülők, nagyszülők, ti is biztassátok gyermekeiteket, hogy járjanak a nekik elkészített alkalmakra.

Vissza a tartalomhoz

"Vigasztaljátok meg az olyat"

áté I8-ban az Úr Jézus azt mondja nekem, hogy szükségem lehet arra, egy testvérem megdorgáljon, és ha nem akarom elfogadni azt, amit mond, akkor bekövetkezhet az is, hogy a gyülekezet képviselőjének kell eljönnie és megláttatni velem hibámat. Az is előfordulhat, hogy megfordul a helyzet és a testvérem az, aki hibázott. Itt közvetlenül felbukkan ez a gondolat: Milyen helytelen dolog, hogy egyik bűnös fegyelmezze a másikat! Ha egyszer részt kell vennünk ilyen javító és nevelő szolgálatban, ez soha se történjék olyan alapon, hogy fölényben érezzük magunkat az illetők fölött, akikkel foglalkozni szándékozunk. Ők is, mi is egyformán bűnösök vagyunk, és ami a velük való foglalkozásra indít, az a reménység, hogy ők is megtapasztalhatják Istennek ugyanazt a kegyelmét, amelyet mi megkaptunk. Tegyük fel például, hogy te vagy a sértett fél és téged jelöltek ki arra, hogy foglalkozzál az illetővel, aki téged megsértett. Hogyan kezdel hozzá? Ha fellobbansz és kiereszted haragodat, akkor úgy bánsz vele, mint ellenséggel, aki távol van tőled. De ha azonnal megbocsátasz neki, és meg nem történtté teszed az egész ügyet, ez sem jó. Ilyen esetben úgy kezeled őt, mint idegent és alsóbbrendűt, és ezután, ha meglát téged, mindjárt arra gondol, hogy megbántott, te pedig, amint meglátod őt, arra gondolsz, milyen nagylelkű voltál, hogy megbocsátottál neki.

De hát testvéred ő, és úgy kell viselkedned iránta, ahogy testvér bánik a testvérrel. Pontosan úgy kell kezelned az ügyet, mintha más valakit sértett volna meg az illető és nem téged. Úgy intézd a dolgot, mintha harmadik személy volnál (mint az a testvér, akit később esetleg segítségül hívsz, ha szükségesnek látszik). És az Úr nagyon világosan megkívánja, hogy mi legyen a cél, amikor így teszel. Nem az, hogy saját ügyedet megnyerjed, hanem hogy el lehessen mondani: "megnyerted a te testvéredet".

Ha így történt, akkor el van intézve az egész eset. Illetve ha a testvér nem felel, és kénytelen vagy két vagy, három tanút magaddal vinni és az illetőt még egyszer felkeresni, akkor

legyen más a magatartásod. Még ilyenkor sem az a cél, hogy vádolj, hanem, hogy megnyerjed a te testvéredet. És a végső esetben, amikor az egész gyülekezetet el kell hívni, akkor sem változik meg az eredeti szándék. A fegyelmezés célja a testvér meggyógyítása. Még ha valaki szellemileg előnyben is van a másik felett, akkor sem szabad olyan helyet elfoglalni, vagy olyan felfogást képviselni: "jobb vagyok, mint te", mintha én magasabb szinten állnék és így akarnék rendre utasítani egy alacsonyabb szinten állót. "Testvérek, még ha valakit valami bűn megejt is – mondja Pál -, ti szellemiek igazítsátok útba az olyat szelídségnek szellemével és ügyelj magadra, hogy te magad is meg ne kísértessél" (Gal.6,I).

Ez egy lépéssel előbbre visz bennünket, mert a Máté 18-ban ezeket a jelentős szavakat olvassuk a tagok együttesének tekintélyéről: "Amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyekben és amit feloldoztok a földön, oldozva lesz a mennyekben" (I5-I8). Mi ez? Ez nem a gyülekezeti elöljárók zsarnoksága, sem pedig a többség döntő ítélete a kisebbség fölött. Ez maga a Gyülekezet, amelyik elindul, hogy megtisztítsa a gyülekezetet. Ez a fegyelmezés nem lehet egyszerű hivatalos ügy, hanem inkább az egész gyülekezet szívügye. Visszataszító dolog az ilyen fegyelmi ügyet Isten egyik gyermekével szemben lekicsinylőleg és komolytalanul intézni, mintha csak olyan könnyű dolog volna, de nem kevésbé visszataszító, ha komolyan csinálják. A fegyelmezés ne történjék bánat és könnyek nélkül azokban, akik gyakorolják, és nem is lehet, ha az illetők felismerték már a gyülekezet lényegét. Pál ezt írja: "Paráznaság van köztetek." Nem úgy határozta meg, hogy egyénileg valamelyik hivőben; hanem a gyülekezetben. És ezt írta: "Felfuvalkodtatok, nemhogy inkább megkeseredtetek volna. . ." (I.Kor.5,1-2). A bűn az egész Test bűne volt, és a szégyen és a szomorúság nem csak egy tagban kell, hogy meglegyen, hanem az egész közösségben. A gyülekezeti fegyelemben meg kell látnunk Krisztus Testének egységét, de meg kell látnunk, ha nem is a bűn tényét, de a bűn lehetőségét. Először meg kell állapítanom, megvan-e bennem is annak a bűnnek helye, amely a testvéremben megnyilvánult és addig nem ítélhetem azt meg őbenne, amíg meg nem ítéltem magamban. Lehet, hogy Isten kegyelme folytán nem követtem el ugyanazt a cselekedetet, de bennem is megvan az a bűn, amelyből az ilyen cselekedet fakad. A fegyelemnek mindig gyógyító eszköznek kell lennie, mert az a célja, hogy a vétkező testvér meggyógyuljon. Még a legvégső esetben is arra kell irányulnia tekintetünknek, hogy az illető testvér "szelleme az Úr Jézus ama napjára megtartassék"(I.Kor.5,3-5). Ahol Isten gyermekeiről van szó, mivel Isten minden ítéletében irgalom van, ezért, ha mi ítélkezünk Isten valamelyik gyermeke felett Isten megbízásából - akár az egész gyülekezet nevében, akár egyénileg, mint tagok telve kell lennünk irgalommal. Még akkor is, ha külsőleg a fegyelmezés aktusát kell végrehajtanunk, belső magatartásunk legyen telve szeretettel.

Feltámadása után Urunk így szólt a tanítványokhoz: "Vegyetek Szentlelket" - és közvetlenül utána hozzátette: "Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak, akikéit megtartjátok, azoknak megtartatnak" (Ján.20,22-23). Egy felekezet kisajátította ezt s ezért mi elvetjük. De ekkor bizony sokat veszítünk! És milyen sokat veszít Isten! Mert ami Isten Gyülekezetének alkotó része, azt nem lehet egykönnyen félretolni. Ha a "gyülekezet" csupán maroknyi falusi hivőből áll is, akik házaknál jönnek össze - de ha úgy látják magukat Krisztusban, mint az Ő Testének egy részét, és ha megvallván gyarlóságukat, Tőle kérnek bölcsességet és erőt, akkor az Úr mellettük áll.

"Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."

Vissza a tartalomhoz

Isten bátor harcosai

„És maga mellé vette a tizenkettőt…”

Luk. 18,31

icsoda merészség ez Istentől, hogy bízik bennünk! Azt mondod: „De azt nem tette bölcsen, hogy engem választott, hiszen nincs bennem semmi, nem érek semmit.” Éppen ezért választott. Amíg azt gondolod, hogy van valami benned, nem választhat ki téged, mert saját céljaid vannak, és azoknak szolgálsz. Csak ha már elvezethet odáig, hogy önelégültséged végére érsz, akkor választhat ki, hogy vele felmenj Jeruzsálembe, ahol olyan cél betöltéséről van szó, amit nem beszél meg veled. Hajlandók vagyunk kijelenteni, hogyha egy embernek vannak természet adta képességei, akkor az különösen jó keresztyén lesz. Ez nem a felkészültség kérdése hanem szegénységünktől függ, nem attól, amit magunkkal hozunk, hanem attól, amit Isten ad nekünk. Nem a természetes erények, ismeret és jellem, vagy megtapasztalások kérdése, mindez nem használ semmit. Az egyetlen, ami fontos, hogy Isten nagy kényszerítő hatalma megragadjon, és az Ő munkatársává tegyen. ( 1.Kor. 1, 26-30) Isten gyülekezete olyan emberekből áll, akik felismerték szegénységüket. Isten mit sem kezdhet azzal az emberrel, aki azt hiszi, hogy hasznos lehet neki. Mint keresztyének nem a magunk ügyéért vagyunk itt, hanem Isten ügyéért, ami soha nem a mienk. Nem tudjuk, Isten mit akar kikutatni, de meg kell őriznünk vele való kapcsolatunkat, bármi történjék is. Ne engedd, hogy valami megzavarja ezt, de ha mégis, akkor hozd rendbe a dolgot, szánj rá időt. A keresztyénségben nem az a legfontosabb, amit cselekszünk, hanem a kapcsolat Istennel és a légkör, amit az teremt. Pedig ez minden, amire törekednünk kell Isten kívánsága szerint, és éppen ez az, amit állandóan támadások érnek.

Oswald Chambers könyvéből beküldte:Racskóné L. Zsuzsanna

Vissza a tartalomhoz

Örökkévaló jövő megalapozása

indennél fontosabb számunkra, hogy gyermekeink Isten megismerésére eljussanak, és Jézus Krisztust elfogadják, mint személyes Megváltójukat. Örökkévaló jövőjük függ ettől a döntéstől. Gyermekeink örökkévaló jövője felőli bizonyosságunk csodálatos reménységet jelent! Hiszen biztosak lehetünk abban, hogy halálunk után újra találkozunk velük a mennyben. Soha nem túl korai, soha nem túl késő elkezdeni a könyörgést gyermekeink üdvösségéért. Jézus világosan kijelenti, „ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (János 3,3) Azt is mondja,” íme az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel.3,20) Hívő szülőkként életünk egyik legnagyobb vágya, hogy gyermekeink megnyissák a szívüket az Úr Jézus előtt, és átéljék milyen Krisztus uralma alatt élni a hétköznapokban, és az örökkévalóságban. Ha ezt az imakérést elhanyagolod, számíthatsz rá, hogy gyermekeid jövője nem úgy alakul, ahogyan szeretnéd. Gyermekeink Krisztussal való kapcsolatáért döntésük után is folyamatosan imádkoznunk kell! Sokan, akik gyermekkorukban Istennel jártak, tizenévesen, vagy felnőtt korukban azonban elfordulnak Istentől. Vágyjunk arra, hogy gyermekeink „tökéletesen ismerjék meg az Ő akaratát, a Szellemtől kapott teljes bölcsesség és megértés által” és „éljenek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, teremjenek gyümölcsöt mindenfajta jócselekedettel”(Kolossé 1.9-10)

Imádság: Uram, eléd hozom gyermekeimet. Kérlek, segítsd őket a növekedésben, ismertesd meg Magadat velük egyre mélyebben! Nyisd meg a szívüket, és vezesd el őket valóságod teljes megismerésére! Uram, Te azt ígérted igédben, „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz”. ( Rm. 10,9)

Ilyen hitért imádkozom gyermekeim számára. Bárcsak Megváltójuknak vallanának Téged, és betelnének a Te Szellemeddel! Győzd meg őket, hogy úrrá tegyenek Téged életük minden területe felett, és a Te útaidat kövessék hűségesen! Segítsd őket tökéletes hitre Benned! Add, hogy megérthessék, hogy Jézus értük áldozta fel életét, hogy örökkévaló és gazdag életük lehessen már itt e földön! Hadd fogják fel áldozatod és megbocsátásod tökéletes voltát ó, Uram, hogy ne kelljen bűntudat terhével ítélet alatt élniük!

Imádkozom számukra gyümölcsöző életért, mely folyamatosan növekszik Te megismerésedben. Bárcsak kedvessé lehetnének orcád előtt! Igédben megígérted, hogy Szellemedet árasztod utódaimra. (Ézs.44.3) Könyörgök Atyám az Úr Jézus nevében, hogy áraszd Szellemedet gyermekeimre a mai napon! Köszönöm Uram, hogy Te nálam is jobban törődsz gyermekeim örökkévaló jövőjével. Köszönöm, hogy el vannak rejtve benned! Az Úr Jézus nevében kérlek, szabadítsd meg őket minden kételkedéstől! Óvd meg őket attól, hogy letérjenek az általad kijelölt ösvényről! Életüknek minden napján Téged kövessenek!

Az imádkozó szülő hatalma c. könyvből beküldte: mpe

„Mert vizet árasztok a szomjas földre,

Patakokat a szárazra.

Lelkemet árasztom utódaidra,

Áldásomat sarjadékaidra.

Növekednek, mint fű a víz mellett,

Mint csatornák mentén a fűzfák

Egyik azt mondja majd:

Én az Úré vagyok!

A másik Jákób nevére hivatkozik,

A harmadik a kezébe írja:

Az Úré vagyok,

És dicsekedve említi Izráel nevét.”

Ézsaiás 44.3-5

Vissza a tartalomhoz

Lelkészszentelés

ugusztus 23-án, szombaton nagy öröme volt kis gyülekezetünknek, dr. Fabiny Tamás az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke lelkésszé avatta Tóth Katalint, falunk szülöttét. Nagy öröm volt, hogy 16 év után, ismét ilyen ünnepe lehetett gyülekezetünknek, hiszen akkor Szabó Andrást, mostani esperesünket szentelték lelkésszé. Előtte egy évvel Babka Lászlót szentelték. Esperes úr említette még Keczkó Pált, aki Budapesten szolgál. Büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen kis gyülekezet már ennyi lelkészt adott egyházunknak. Istennek legyen érte a dicsőség és a hála, hogy Szent Lelke így munkálkodik. A szentelés alap igéje: „Életem a porhoz tapad, eleveníts meg igéddel!” Zsoltárok 119,25. Hiszen porból vétettünk. Isten lehelete, igéje elevenít meg. Tudta ezt jól Dávid is a zsoltár írója. A 119-ik zsoltár a törvényt magasztalja, Istent dicsőíti. Jó ha tudjuk mi is, hogy így viszonyuljunk Istenünkhöz, hiszen Jézus Krisztusban lejött hozzánk a „porhoz” hogy Istenhez emeljen bennünket. Jó lenne, ha mi is Dávidhoz hasonlóan ennyit elmélkednénk éjjel-nappal, hajnalban, egyszóval szüntelenül, a mi Istenünkről, és kérjük, tegyen értelmessé, hogy teljes szívből ragaszkodjunk hozzá. Példa értékű, ahogy összefogott a gyülekezet, hogy a környezetünk is méltó legyen az alkalomhoz. Nem is beszélve arról, hogy a szeretetvendégség is ehhez méltó legyen. Elgondolkoztam azon, hogy milyen szép lenne, ha ez az egység teljes lenne. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem csak ilyenkor, hanem mindig ez az egység munkálkodna. Mennyivel könnyebb örömmel, hálával a szívünkben munkálkodni az Úr dicsőségéért. Így az áldás útját jobban engednénk az engedelmességünk által áramoltatni a saját és gyülekezetünk életében. Eszembe jutottak azok az idők, amikor ilyen munkára szinte a falu apraja-nagyja eljött. Mindenki sajátjának érezte a gyülekezetet, az egyházat. Jó volt most is látni azokat, akik ritkán járnak az alkalmakra. Talán jobban kellene Jézus Krisztusra figyelnünk. Együtt munkálkodni az evangéliumért, imádkozni azokért, akik a gyülekezetünkből indultak útnak, hogy az irgalmas Istent közvetítsék a rájuk bízottaknak. És így cselekedjünk mi is, Istenre figyelve, ahogy a zsoltáríró is mondja „Csodálatosak intelmeid, azért megfogadja azokat lelkem” /Zsoltár 119,129/ Azt kérem ebből az alkalomból gyülekezetünk minden tagjától, hogy figyeljünk Jézus Krisztusra, hitünk szerzőjére és beteljesítőjére.

Laczkovszki Zoltán

felügyelő

Vissza a tartalomhoz

Az igazság fontosabb az egységnél

Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért 2.Kor.13.8

A mi kincsünk akkora, hogy ésszel fel sem érhetjük. Hiszen ezért kell kemény harcban állnunk. Nem mondhatjuk tehát lekicsinylő hangon, mint ahogy a világ s némely balga lélek teszi, hogy nem kell tantételeket olyan szigorúan venni s miattuk a keresztyén szeretetet veszélyeztetni. Ha kisebb dolgokban -mondják- tévelyeg is valaki, de egyébként nagyjából egyetért velünk, hát engedjük s hunyjunk szemet a keresztyén testvéri egység kedvéért. Nekünk nem kell az olyan béke és egység, amelyért Isten igéjét kellene elvesztenünk. Hiszen ezzel az örök életet is és mindent elveszítenénk. Ebben nem lehet engedni, hanem engedjen mindenki az igének, akár barát, akár ellenség. Mert nem külső, világi egységre kaptuk az igét, hanem örök életre. Majd teremt az ige egységet. Ige nélkül pedig úgysincs egység. Ne ajánlgasson hát nekünk senki olyan szeretetet, amelynek az ige, vagy a hit volna az ára. Mert nem a szeretet, hanem az ige hoz örök életet, kegyelmet s minden mennyei kincset.

Luther Márton írásából beküldte:mpe

Vissza a tartalomhoz

Vers

Szabó József: Az öregek

Fáradtabb az alkonyatod

Álmatlanabb éji álmod

Keservesebb a hajnalod

Ez az öregség.

Jobban érzed árvaságod

Többet gyötör a magányod,

Idegenebb a világod:

Ez az öregség.

Közelebb van, ami rég volt,

Távolabb van, mi tegnap volt.

Minden rég volt… tán nem is volt?

Ez az öregség.

Ritkább mosoly, sűrűbb könnyek,

Ködbe süllyedt hegyek, völgyek,

Őszt zizegő öreg tölgyek:

Ez az öregség.

Messze maradt kicsi bölcső

Szomszédba jött bús temető,

Megszüretelt üres vessző:

Ez az öregség.

Sok hívságok elmaradnak,

Igaz, kincsek megmaradnak,

Napról napra sokasodnak

Ez az öregség.

Több csendesség, több békesség,

Több imádság, több bölcsesség,

Megbocsátó, szíves kézség:

Ez az öregség.

Külső ember vénülése,

Belső ember épülése,

Isten elé készülése,

Boldog hazaérkezése:

Ez az öregség.

Beküldte: Kalácska Béla

40. Zsoltár

Várva, vártam az Urat

És Ő lehajolt hozzám,

Kiemelt a pusztulás verméből,

Meghallotta kiáltásomat.

a sárból és iszapból,

Sziklára állította lábamat,

Biztossá tette lépteimet.

Új éneket adott a számba,

Istenünknek dicséretét..

Sokan látják ezt, félik az Urat,

És bíznak benne.

Boldog ember az,

Aki az Úrban veti bizodalmát,

Nem igazodik a kevélyekhez

És az elvetemült hazugokhoz.

Vissza a tartalomhoz

Jutalmatok nagy lesz a mennybe

Az emberek sokszor türelmetlenül várják a fizetés napját. A legnagyobb és leggazdagabb fizetési napnak azonban a hívők néznek elébe. Pál már előre örült ennek a napnak „végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését” (2.Tim 4,8), de az ércműves Sándor kevésbé örül majd annak (2.Tim 4,14). Kérdezzük meg önmagunkat, milyen lesz a mi jutalmunk. Éppen most láttuk a hívők nagy felelősségét abban a vonatkozásban, hogy mint az Úr munkatársai, elhívatottak „Isten házának” építésére, amely az Ő Gyülekezete. Meg kellett tanulnunk, hogy Isten gondolatai, nem pedig saját jótetszésünk szerint kell dolgoznunk. Ha mint Isten munkatársai nem az Ő előírásai, hanem atyáink elgondolása szerint építettünk, álljunk meg azonnal, valljuk be tévedésünket, nehogy emiatt kár érjen egykor minket. A mi hívő életünk folyása tehát elsősorban nem a mi személyes módszerünkön és véleményünkön fordul meg, hanem azon, hogy Isten elgondolásai szerint munkálkodunk, és tervei szerint építjük az Ő házát.

„Mindenki a maga jutalmát veszi” (1.Kor.3,8) A Zsid.6, 10-ben azt olvassuk, hogy Isten nem feledkezik meg gyermekei szeretetmunkájáról. Mindenki elveszi a maga megérdemelt jutalmát. A legkisebb dolgot is, amit az Úr iránti szeretetből tettünk, ha mi már el is felejtettük azt, az Úr megjutalmazza (Mt. 25,40). A Szentírás sokszor említi a hívők jutalmát. Egyesek „teljes jutalmat” kapnak (2 Jn 8 ),mások meg elveszítik azt is, amit már megszereztek. Pál apostol itt lenn biztos volt abban, hogy ő koszorút nyer. A „koszorú” (korona) szót sokszor használja az Újszövetség, mint jutalmat és kitüntetést.

G.R.Brinke könyvéből beküldte: mpe

Vissza a tartalomhoz

Felhívás:

Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.

Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala

Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.

Tel: 06-35-360-225

osagard@lutheran.hu

Szerkesztő: Misjákné Petyánszki Erzsébet

misjakerzsi@citromail.hu

Internetes változat: Zöld Zoltán

zoldzoli@freemail.hu