Igazán öröm, hogy az ősagárdi
szolgálatom kezdetét ezek a szavak kísérik. Nem hiszem, hogy lehetne ennél az
áldásnál szebb útravalónk. A dobozok pakolása között, a felújítás hevében, a
találkozások és beszélgetések örömében megannyi terv, vágy, álom, remény
születik a jövőre nézve valamennyiünkben. Mindez érződik az ismerkedésekben,
mosolyokban, köszönésekben. Ez a mindenkori kezdések öröme. Jó így indulni,
lelkesedni, útnak indulni, lendülni. Csak Isten a tudója, hogy mi valósul meg
ezekből a tervekből, akár reménységünkön felül is! Ezért örömhozó most (is) ez
az ige, ahol arról olvasunk, hogy Atyánk áldásáról biztosít minket.
Az áldás nem jókívánság, zárszó,
vallásos köszönés, köszöntés, hanem az Úr valóságos cselekvése. Olyan üdvöt
hozó adomány, amelyben benne van az Istentől minden nekünk adható testi és
lelki ajándékunk. Ebből következik, hogy nem mi lelkészek, gyülekezeti tagok
áldunk, hanem csak hirdetjük az élő Úr „mozdulatait”. Érdemes elgondolkozunk a
jól ismert, istentiszteletek végén rendszeresen elhangzó mondatokon! Mit is
jelentenek?
Ilyen Istenünk van! Erről az
Istenről szól ez az áldás, hogy mindez az ajándéka a Krisztus Jézusban már a
miénk. Isten áldása, őrzése, vezetése, szeretete, mosolya, ragaszkodása hívta
életre és éltette eddig is ősagárdi kis „családját”. Ezért öröm, hogy ez a
gyönyörű ige kíséri a gyülekezet életét, szolgálatát, terveit, álmai
megvalósítását a mostani elindulásban, továbblépésben. Ezért adjunk hálát!
Adjunk hálát azért, hogy az Agár
fesztiválon Krisztus is szót kap. Kérjük a Mindenható Istent, hogy ez a misszió
kiteljesedhessen, és minél többen keressék az Úrral való találkozást.
A 90.zsoltár
Mózesnek, Isten emberének az imádsága. Isten örökkévalóságáról és az ember
mulandóságáról beszél. Az emberi élet korhatárát 70 vagy 80 esztendőben
állapítja meg, mely „..gyorsan eltűnik…”
Isten gondviselése
a természet életében a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél rendjét teremtette. Így
az emberi életben is a gyermekkor és az ifjúság tavasza után a munkásság, a
küzdelem napsugaras nyarát hozza reánk,
hogy utána az ősz gyümölcsöt adó idejét az eljövendő tél, a nyugalom kövesse.
Az öregkor
kezdetét nem lehet pontosan meghatározni, vannak, akiknél korábban, másoknál
később kezdődik el. Mindig halkan és észrevétlenül jön, előfordul, hogy
másoktól tudjuk meg, hogy megöregedtünk…Sok ember ezt a kort az élet csapásának
érzi, pedig ekkor is megtapasztalhatjuk Isten áldásait, amelyek boldoggá teszik
az embert.
Dora
Rappard:Boldog öregkor c. könyve alapján néhány gyakorlati tanácsot szeretnék
megemlíteni.
Egy ismeretlen öregember, aki
ilyen „bölcs szívhez” jutott, a következőképpen imádkozott:
Szól-e
még Isten az emberekhez?
Egyszer egy fiatalember, aki
komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök
este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta:
hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet
nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel? A
bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón
elhangzottakról beszélgettek. Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten
különböző utakon.
22 óra körül volt, amikor a
fiatalember elbúcsúzott a barátaitól.
Beült az autójába, és imádkozni
kezdett: „Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok
a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz”
Ahogy a város főutcáján hajtott,
egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki: „Állj
meg, és vegyél egy liter tejet!”
Megrázta a fejét, és hangosan
megkérdezte: „Isten, Te vagy az?”
De mivel nem kapott választ,
továbbhajtott.
De a hang újra megszólalt:
„Vegyél egy liter tejet!”
A fiatalembernek eszébe jutott a
bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és ő nem ismerte fel a
hangot. „Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet.
Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna. Végülis egy liter tej valamire
mindig jó. Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé.
A következő kereszteződésnél újra
egy különös belső ösztönzést érzett:
„Fordulj be ebbe az utcába!”
Ez valami őrület, gondolta
magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia.
Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt
mondta magában: „Rendben, Istenem, megteszem” Ment tovább az úton, elhagyott
több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és
körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a
legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a
legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik
oldalán. A fiú újra hallotta a hangot: „Menj, és add oda a tejet azoknak az
embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon. A házra nézett.
Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza
akart szállni. „Uram, ez őrültség!”
Hogy csengethetnék be egy idegen
házba éjfélkor? A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta
nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában:
„Rendben van, Uram, ha Te mondod,
megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek”
„Ha az Úr azt kívánja, hogy őrültként
viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan
lehet... Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok”
Átment az úton, megállt az ajtó
előtt, és megnyomta a csengőt. Bentről mintha egy gyerek sírása hallatszott
volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg: „Ki az? Mit akar?”
Az ajtó kinyílt, mielőtt a fiú
elfuthatott volna.
Egy férfi állt előtte farmerben
és ingben.
Elég kellemetlen szag áradt róla,
és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán. „Mi történt?” A
fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta: „Ezt
önöknek vettem” A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy
nő szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínűleg a konyha felé sietve.
Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú
látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt
mondta:
„Imádkoztunk. Nagyon sok
tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk.
Nincs több tejünk a kicsinek. Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet
szerezni a kicsinek”
A felesége is kikiáltott a konyhából:
„Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt. Ön egy Angyal?”
A fiatalember kivette a zsebéből
a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és
szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is
meghallgatja az igazak imáit.
Annyi hangot hallasz napközben. Az
a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja.
Ez az üzenet Isten vágyának egy
szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját.
Szítsa fel benned ez a kis szikra
a vágyat, hogy hallgasd Őt, aki annyi mindent szeretne mondani neked...
Beküldte:Kindricz Eszter
Vissza a tartalomhoz
Szabad akarat
„Rendelkezéseket
adtam nekik, és megismertettem törvényeimet, amelyek által él az ember, HA
megtartja azokat”(Ezékiel 20.11)
A napokban a fent említett ige
olvasása közben az alábbi gondolatok fogantak meg a szívemben. Szeretettel
osztom meg mindenkivel, aki megtisztel azzal, hogy elolvassa írásomat.
Nagyon
sokszor hallani, hogy az emberek így vélekednek: „ … ha Isten létezik, akkor miért engedi meg a kegyetlenséget, halált,
betegséget, háborút, erőszakot…? Ha Ő mindent szépnek, jónak, tökéletesnek
teremtett, akkor most miért történnek ezek a dolgok az életünkben?
A válasz
ebben a két betűs feltételt jelző szóban van „ha”. Ugyanis ez azt jelenti, hogy valami az enyém lehet,
hogyha betartom a feltételét valaminek.
Ami ebben az esetben Isten törvényének betartásáról van szó, ami által él az
ember.
Isten az Édenkertben mindent oda
adott az embernek, egy valamit kivéve. Mégpedig a jó és rossz tudásának a
fájáról nem volt szabad ennie. ”Ezt
parancsolta az Úristen, az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de
a jó és a rossz tudásának a fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” (1.Mózes 2.17)
Mondhatnánk, hogy ha Isten mindent jónak tökéletesnek teremtett, akkor miért
történt meg mégis a bűneset? Kérdezhetnénk, hogy a tökéletesség nem azt
jelenti, hogy nem fér hozzá semmi kivetni való, hogy nincs benne semmi
hiányosság? Igen a tökéletes, az hiányosság nélküli, abban minden benne van,
amit Isten teremtett , éppen ezért benne van a szabad akarat.
Isten szabad
akarattal ajándékozott meg. Mégpedig azért, mert Ő nem bábúnak teremtette az
embert. Isten nem akar bennünket kezünknél, lábunknál fogva mozgatni, rángatni.
Isten szól az Ő igéjén keresztül. Törvényét, rendelkezését adja nekünk. De a
választás lehetősége a mi kezünkben van. Rajtam múlik, és rajtad múlik, hogy
ezt a két betűs szót ( „HA”)
betartjuk-e?
Sajnos a mai embernek a
természete semmit sem változott a bűneset óta. Ugyanolyan önfejű, akadékoskodó,
törtető, engedetlen, mint a kezdetekben. Nem szívesen engedelmeskedik. Csak a
saját maga elképzeléseit hajtja. Ez a szabad akarat. Megtehetek bármit, amit
akarok. Nem állhat az utamba semmi és senki. Ez egyedül az én döntésem, ezért
Istent nem okolhatom. Mégis a hibánkért, mulasztásainkért, botlásainkért milyen
sokszor Istent okoljuk, vádoljuk. Miért engedte meg, hogy ez megtörténjen az
életünkben, miért kellett, árván apa nélkül felnőnöm, miért halt meg a férjem
ilyen fiatalon, miért vesztettem el a gyerekemet, miért nem beszél velem a
társam, gyerekem, miért nincs munkahelyem, miért ilyen az ország vezetése,
miért ilyen a gazdasági helyzet… stb. Csak soroljuk a vádjainkat, mutogatunk a
másikra és elfeledkezünk eközben a legeslegfontosabbról, önmagunkról. Ugyanis
minden bajunk okozói mi magunk vagyunk. Ne botránkozz meg szavaimon, ne lázadj
az igazság ellen. Az igazság nem az én szavaimban van, hanem Isten igéjében. Pontosan
ebben a két betűben „ha”.
Feltételt jelent ez a két betű. Valami beteljesedésének a feltétele ez „Ha” Ezért merem ezt állítani,
hogy mi magunk vagyunk a bajunk okozói, mert nem hallgatunk Isten szavára.
Pontosabban
nem teszünk eleget neki, még meghalljuk a szavát, de, már amikor a cselekvésre
kerül a sor, akkor már elkezdünk latolgatni. Fontolgatjuk, hogy ha engedelmesek
leszünk, akkor nekünk mi lesz a hasznunk ebből. Persze csak kizárólag földi
síkon gondolkodunk. Véletlenül sem merünk szellemi magaslatokra lépkedni. Pedig
a döntésünk előbb mindig szellemi, értelmi döntés, és az hozza meg a fizikai
döntést. Minden előbb a szívben dől el.
Olvassa el
mindenki figyelmesen az 5.Mózes 28. fejezetét, ahol Isten az áldásokról és
átkokról szól. Megfigyelhetjük, hogy mindjárt az első szó a fejezetben a „ha” . Feltételhez kapcsolódik
az áldás, és az átok is. 69 versből áll ez a fejezet és csak 14 vers szól az
áldásról, ígéretről, a többi pedig arról szól, hogyha nem engedelmeskedünk a törvénynek, az igének akkor mi lesz a
jutalmunk, amikor az engedetlenségnek adjuk oda magunkat.
Nem
kevesebbről van szó, mint az életünkről, amikor erről beszél az ige.”…amelyek
által él az ember…” De itt felvetődik a kérdés melyik életről van szó.
Számodra mi
jut eszedbe, ha hallod ezt a szót „ÉLET”? Ha még ott tartasz, hogy számodra ez
a szó csak 70-80 évet jelent, akkor kérlek,
értékeld át az életed, és tűzd ki az örökéletet, mint célt. Ne add lejjebb! Ne
érd be pár évtizeddel, amikor ott a lehetőség arra, hogy elnyerd az örökéletet
már itt a földön. Mert tudod, csak akkor tudsz engedelmeskedni Isten szavának a
betöltésére, ha a „Fiú
megszabadított” „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8.36)
A döntés a
szabad akarat miatt, amit Isten adott neked, a te kezedben van. Örökélet vagy
örökhalál? Ma még dönthetsz, holnap talán késő!
(mpe)
Vissza a tartalomhoz
Tóth Tibor: Öregkori történetek
(Megjelent 2009.
május 20-án a Váci Naplóban)
-Hogy vagy, Rozálka?
A két öregasszony sokáig ült
szótlanul egymás mellett, aztán a vendég megkérdezte.
- Nem zavarlak, hogy eljöttem?
- Nem, nem.
- Hogy vagy, Rozálka?
- Köszönöm.
- S a fiad?
A városban mindenki arról a
tragédiáról beszélt, amely Korsós nénit, Rozálkát érte. A fia negyvenöt évesen
egyik napról a másikra leesett a lábáról, és szinte élő halott volt.
- Nem baj, hogy kérdezlek róla?
Korsós néni intett a fejével,
hogy nem, és beszélni kezdett.
- Két hónapja kezdődött. Vért
hányt. Be kellett vinni a kórházba. Ott fogták. Másnap telefonáltak, hogy
feltétlenül menjek be... búcsúzzak el tőle. Mindenféle csövek voltak
rákapcsolva. Nem
szólt, csak nézett rám két nagy
barna szemével. A tekintetében minden benne volt: a szeretet, amelyet irántam
érzett,
a köszönet azért, amit eddig
tettem érte, és főleg a búcsú, az utolsó istenhozzád. Korsós néni nyelt egyet:
a könnyeit tuszkolta le a torkán.
- Amikor hazajöttem, letérdeltem
az ágya elé, megsimogattam a takaróját, és arra kértem az Istent, hogy legalább
egy napra engedje még haza. Egy hét múlva itthon volt, de a főorvos megmondta, hogy
nincs remény. Vettem egy naptárt, s azóta számozom benne a napokat, amíg él. A
tizenegyediknél tartok. Hallgattak egy sort.
- Mindennap főzök neki. Amiket
régen szeretett. De néha azt sem tudja, mit eszik. S van, hogy úgy kell etetni,
mint egy kisgyereket. De boldogan teszem. Annyi szeretet volt a hangjában, hogy
attól a legbetegebb beteg is meggyógyult volna. Aztán odaülök mellé, és nézem. Végiggondolom az
életét. Főleg a gyerekkorát. Egyszer egy vendéglőben ebédeltünk.
ketten. Õ halászlét kért. De az
erős - mondta a pincér. Annak olyannak kell lenni - mondta. Ötéves volt.
- Nagyon súlyos teher van rajtad,
Rozálka.
- Mindenkinek megvan a maga
keresztje. Visszük, cipeljük fel a Golgotára, csak nem beszélünk róla. De a
keresztet vinni kel Nem tehetünk mást.
- De téged miért bánt az Isten?
Te jó vagy.
- Rosszul látod, kedvesem. Mit
csinálnék én hetven évesen egyedül? Ülnék naphosszat, és várnám az estét. Így
meg az Úr értelmet adott öreg napjaimnak. Hát bántás ez?
Korsós néni elhallgatott, majd
halkan megjegyezte.
- Kérdezted, hogy vagyok. Hát
így. A másik öregasszony nem szólt, és azon kezdett töprengeni, mi teszi
bölccsé az embert: az öregség vagy a szenvedés. Aztán felállt.
- Majd eljövök máskor is. Isten
veled!
- Isten áldjon! - mondta
szeretettel Rozálka, és kikísérte a vendégét.
Beküldte:Kindricz Tünde
Vissza a tartalomhoz
Dr Pálhegyi Ferenc: Keresztyén házasság
4 rész
Mit jelent szülőnek lenni?
Fiatal korunkban a fejünk tele
van tanulmányainkkal, vagy szakmánk rejtelmeivel. A szülői szerepre nem
készülünk tudatosan. Azok a viselkedések, amelyekkel a szüleink neveltek
minket, tudattalanul beépültek a lelkünkbe. Saját gyermekeinknél –ha akarjuk,
ha nem –alkalmazzuk őket.
Ma a gyermekek többsége apa
hiányban szenved. Sok gyermek csak látásból ismeri az apját, kitől tanulhatná
meg, hogy milyen a férfi? De hiányoznak az anyák is. Az emancipált asszonyok
számára sokféle tevékenység fontosabbá vált a csecsemő és a gyermekgondozásnál.
Kinek a feladata a gyermekek
nevelése?
Nem az intézményé / óvoda,
iskola/ , hanem a házaspáré, / Luk, 2, 22-24. Ez azt jelenti, hogy az a
házaspár képes Istennek tetsző módon vállalni a nevelés nehéz feladatát, amely
elfogadja Istentől a bűnbocsánatot, és odaadja az életét Istennek.
Ha a mi feladatunk a gyermekek
nevelése, hogyan szabadulhatunk meg azoktól a szüleinktől örökölt rossz
nevelési mintáktól, amelyek sokszor akaratunk ellenére is előjönnek, amikor
érzelmeink vagy indulataink nyomása alatt nem tudjuk tudatosan szabályozni a
viselkedésünket? Úgy, hogy teljesen megbocsátjuk a szüleinknek mindazt, amit ellenünk
elkövettek.
A nevelés felelőssége elsősorban az apáé, csak másodsorban az anyáé,
a közgondolkodással ellentétben. „Ti
apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása
szerint félelemmel és intéssel.” (Ef,
6,4; Kol, 3,21/
Minden keresztyén szülőnek tudnia
kell azt is, hogy a Biblia nem gyermek-központú. A Biblia Krisztus –
központú. Kapcsolatainkban akkor van béke, ha a személyek fontossági
sorrendje ez:
Jézus – te – házastárs –
gyermekek – mások - én
Az önismeretet így fogalmaznám
meg: magadat csak akkor látod, ha többieket nézed. Másrészt, ha magad körül
forogsz, elszédülsz, és nem tudsz jól tájékozódni.
Apaságra és anyaságra készülve,
tudomásul kell venni, hogy a gyermek Isten tulajdona. A szülő a gyermeket
sáfárságra kapta.
A sáfár jellemzői:
§
a rábízott vagyon nem az övé,
§
ideiglenesen van rábízva,
§
el kell számolni vele
AZ APA
A mai családokba legalább ötféle
apát lehet találni.
- Árnyék-apa: testileg jelen van a családban,
de mint apa nem létezik.
- az infantilis apa: egy a gyerekek közül.
Öregebb a gyerekeknél, de ha irányításra vagy döntésre van szükség nem
létezik.
A, a mama
parancsainak végrehajtója.
B, a gyerekek
cinkosa.
- A tekintély elvű apa felelőséget érez a
családjáért, mindig van véleménye és határozott útmutatást tud adni, de
nem lehet felmelegedni a közelében, mert nem tűr ellent mondást vagy
kritikát.
- A „ humanista apa” nem követel, nem büntet,
annyira tiszteli a gyerek kibontakozó személyiségét, hogy útirányt sem
mutat neki.
- A család pásztora -Isten munkatársa. „ Az Úr
tanítása szerint”: figyelmeztetéssel és biztatással nevel. /Ef, 6,4/ -/1
Pét, 5,2-4/
A pásztor teendői a 23. Zsoltár
alapján figyeljük meg:
- őriz, azaz biztonságot ad a rábízott
bárányoknak.
- legeltet, azaz gondoskodik a rábízottak testi-
lelki jólétéről.
- vezet, azaz élete példájával megmutatja a helyes
úton való járást /1 Kor,
11,1/.
Az apa példát adhat abban, hogyan
kell bízni Istenben. Nehéz helyzetekben is lehet jókedvűen dicsérni az Urat.
AZ ANYA
A női emancipáció meghirdetésével
hallgatólagosan az anyaság értékét devalválta. A nőket karrierrel biztatja, a
lányokat nem készíti fel az anyai szerepre, fejük, szívük, idejük sok más
„fontos” ismerettel telik meg, az anyaságra nem marad hely. Ha aztán „jön” a
gyerek, konfliktusba kerülnek, érzik a pályát
és az anyaságot nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehet egyszerre, megfelelő
színvonalon végig csinálni.
Az anya többsége –természetétől
fogva- én- központú. „Semmit ne tegyetek
önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást
magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”
(Fil, 2,3)
Az anyaság története a következő
menetrend szerint zajlik:
- Megfogant-öröm és büszkeség tölt el.
- Megszültem -ÉN szültem ez a gyerek az ENYÉM.
- Érte élek – ezért még hálás lesz nekem.
- Az én gyerekem különb más gyerekénél.
- Jelentkeznek az első csalódások- konfliktusok az
óvodával, iskolával, házasságban.
- a nagy csalódás is megjelenik –van aki fontosabb
neki mint én,
- Itthagyott- van értelme még az életemnek.
A Krisztus központú anyák ezt
vallják: „ A gyerek nem az enyém, de boldog vagyok, hogy Isten rám bízta egy
időre.”
Az én központú anya hozzáállása:
- a gyermek az enyém
- terveim vannak vele
- a problémákkal nekem kell megküzdenem
- ha élete nem az én elképzelésem szerint alakul,
csalódást és keserűséget érzek.
A Krisztus –központú anya
hozzáállása:
- a gyermek Istené, engem bízott meg, hogy neveljem
- kutatom, hogy mi a terve vele Istennek /figyelem az
adottságát/
- minden problémát Isten elé tárunk, rendszeresen
imádkozunk érte a férjemmel
- elfogadom Isten akaratát, ha az én hibámból
csúszott el, bűnt vallok és tovább imádkozom érte.
Aki így fogadja gyermekét, nem
lesz büszke, ha felfedezi annak kiemelkedő képességeit, legfeljebb fokozott
felelőséget érez. De nem esik kétségbe akkor sem, ha az derül ki, hogy a
gyermek fogyatékos. Ebben az esetben nehezebb feladatot kapott az Úrtól.
Beküldte: Racskóné Lackovszki Zsuzsanna
Vissza a tartalomhoz
A Boldogmondások
margójára
Gyökössy Endre lelkigondozó gondolatai a
boldogságról
Máté evangéliuma 5.rész 1-12 verseihez
Boldogok,
akik tudják, miért élnek,
mert
akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok,
akik összhangban vannak önmagukkal,
mert
nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások
közömbösek,
mert
öröm lesz az életük.
Boldogok,
akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert
békesség lesz körülöttük.
Boldogok,
akik nevetni tudnak önmagukon,
mert
nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok,
akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert
sok zavartól kímélik meg magukat. Boldogok, akik észreveszik egy diófában a
bölcsőt, az asztalt és a
koporsót, és mindháromban a diófát,
mert
nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok,
akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert
megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók
többé.
Boldogok,
akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok,
akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert
sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok,
akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert
környezetük megbecsüli őket.
Boldogok,
akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék
magukat,
mert
ők az öröm magvetői.
Boldogok,
akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert
messzire jutnak az életben.
Boldogok,
akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert
útjuk napfényes lesz.
Boldogok,
akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert
ez a szeretet ára.
Boldogok,
akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert
kevesebb csalódás éri őket.
Boldogok,
akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden
szólnak,
mert
Jézus nyomában járnak.
Boldogok,
akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.
Beküldte: Kalácska Béla
Ny.esp.-lelkész
Vissza a tartalomhoz
A saját kereszted
Egyszer egy férfinél betelt a
pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:
„Nem bírom tovább! A keresztem
túl nehéz, Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.”
„Rendben van gyermekem!” –
válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.
Ezután, Jézus elvitte egy nagy
helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet.
Hatalmas terem volt telis-tele
különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem
is lehetett látni.
A férfi bóklászott a sok
kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis
keresztet.
„Azt kérem, ott, ami a
sarokban van!”
„Drága gyermekem, ez az a
kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.
Legyen tanulság számunkra,
hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a
fájdalom. Nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg,
hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk
elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz.
Beküldte: Kalácska Béla
ny.esp.-lelkész
Vissza a tartalomhoz
Hálaadás
Két évesek lettünk. Istennek
legyen hála, azért, hogy már 2 éve van újságja a gyülekezetünknek. Szívem
egészéből köszönöm a Mindenható Istennek, hogy gondoskodott mindig megfelelő és
elegendő írásról, cikkről, versről, anyagi fedezetről, szolgálni vágyó
testvérről, akik segítették munkámat.
Ha már a vetésnél tartok, akkor
szeretettel ajánlanék egy nagyon biztos vetőmagot, amit ha elvetünk az Úr
szántóföldjébe Ő biztosítani fog a növekedésről és a bő termésről. Hiszen
tudjuk, hogy más a vető, más az öntöző, más a gyomláló és más az arató, de a
növekedést az Úr adja. Ezt a gyülekezetet is már sok lelkész plántálta,
öntözte, gyomlálta és mindegyiknek volt belőle gyümölcse is, de a növekedést
mindenütt az Úr adta. Ahhoz, hogy növekedni tudjon a Krisztus népe, ahhoz
bizonyos anyagi áldozatokat is kell hoznunk. Hiszen az épület a miénk,
magunknak újítjuk és utódainknak, de elsősorban Krisztusnak. Ahogy gondoskodunk
az otthonainkban a gyermekeink és magunk kényelméről, úgy feladatunk, hogy a
gyülekezetünkben is ezt megtegyük. Amit adunk azt nem a miénkből adjuk, hanem
az Úréból. Hiszen semmink sem lenne, ha Ő nem ajándékozott volna meg erővel,
egészséggel, munkával. Mindenünk az Úré, ajánljuk fel hát neki, és adakozzunk a
parókiánk felújítására, hogy mi magunk megújulhassunk az Úr Jézus kegyelme
által. A Biblia azt mondja:
„Aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogy előre
eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű
adakozót szereti az Isten. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden
kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükséggel
rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre… Így mindenben
meggazdagodtok, hogy minden helyzetben nagylelkűek lehessetek.” (2.Kor.9.6-11)
(mpe)
Vissza a tartalomhoz
Bibliai ki mit tud
1. Mi volt Ábel
foglalkozása?
A: Földműves
B: Paraszt
C: Kézműves
D: Pásztor
2. Mi az Isten Országa?
A: a Vatikán
B:
amikor az egyház irányítja a politikát
C: Izrael
D:
igazság, békesség és öröm a Szentlélekben
3. Mit jelent naponként
felvenni a keresztet?
A:
reggeli áhitat minden nap
B:
a kereszt, mint ékszer viselését
C: tűrni a
terheket
D:
meghalni önmagamnak, élni Krisztusnak
4. Hol született Jézus?
A: Jeruzsálemben
B: Názáretben
C: A
júdeai Betlehemben
D: Kapernaumban
5. Ki volt Barjézus?
A: egy
pogány mágus
B: Jézus
testvére
C: az Antikrisztus
D: egy zsidó
mágus
6. Ki adott tejet inni
annak,aki vizet kért kért tőle.
A: Jábéc
B: Jáir
C: Jáél
D: Debóra
7. A nap milyen
időszakában ment a vízen Jézus a tanítványokhoz?
A: Éjjel 2
órakor
B: Éjfél tájban
C:
A negyedik éjszakai őrváltáskor
D:
Nincs róla tudósítás
8. Kiknek mondta
Jézus?: "Legyen a ti hitetek szerint!"
A: tanítványoknak
B: 2 vaknak
C: 10 leprásnak
D: 2 megszállottnak
9. Mi az a
"Eurakviló"?
A: tűzvihar
B: egy
eufráteszi halfaj
C: szerzemény
D: szélvihar
10.Kik a buta szüzek,
akik azt mondják, "Uram, Uram?"
A:
akik megbocsátanak és kölcsön adnak
B:
akik nem mutogatnak ujjal a másikra
C:
akik szeretik ellenségeiket
D:
Akik nem teszik meg azt, amit Jézus
11. Hol olvasható
Dorkász története?
A: II. Mózes
B: Ruth könyve
C: Lukács
Evangéliuma
D: Apostolok
cselekedetei
A júliusi
megfejtések:
1-a; 2-d; 3-a; 4-c; 5-d; 6-a; 7-d; 8-d; 9-d; 10-c; 11-c
Vissza a tartalomhoz
Minden
a javunkat szolgálja….
Egy
hajótörés egyetlen túlélője egy kicsi és lakatlan szigetre vetődött. Buzgón imádkozott
Istenhez, hogy megmentse, és minden nap a horizontot fürkészte, hogy vajon
jön-e valami segítség, de semmit sem észlelt. Kimerülve, de végül is sikerült
egy kis kunyhót építenie a vízből kimentett farönkökből, hogy megóvja magát, a
különböző természeti veszélyektől, és ahol kevés javait tárolja.
De
egy nap, miután ennivaló után nézet, hazaérve, a kunyhóját lángokban találta és
a füst az egekig gomolygott.
A legrosszabb történt – minden elveszett.
Megtelt fájdalommal és méreggel.
Isten
hogy tehetted ezt velem?- kiáltotta.
Azonban
másnap kora reggel, egy hajó hangjára ébredt, amely a sziget felé közelgett. Őt
jött megmenteni.
Honnan
tudtátok, hogy itt vagyok? - kérdezte az elcsigázott ember a megmentőitől.
Láttuk
a füstjelzésedet-, válaszolták.
Könnyű
elcsüggedni, amikor a dolgok rosszul mennek, de nem szabad elvesztenünk a
reménységet, mert Isten dolgozik az életünkben, még akkor is, ha szenvedünk.
Emlékezz
arra, ha legközelebb a „kis kunyhód” porrá ég, hogy ez talán egy füstjelzés is
lehet, amely Isten kegyelme után kiáltozik.
Beküldte: Kindricz Eszter
Vissza a tartalomhoz
Viera a skutky
List
Jakuba 2. 14-22
Čo je platné, bratia moji, keď niekto povie,
®e má vieru, ale nemá skutkov?
Či ho viera môľe spasi»?
Ak brat alebo sestra nemá odevu a
Nedostáva sa im denného pokrmu,
A niekto z vás im povie:
Choďte v pokoji, zohrejte a najedzte sa!
- ale nedáte im, čo potrebujú pre telo,
čo je to platné? Tak aj viera, ak nemá
skutkov , je sama osebe mŕtva.
Ale povie niekto: Ty máą vieru a ja mám skutky!
Ukáľ mi svoju vieru bez skutkov!
Ja ti zo svojich skutkov
ukáľem vieru.
Ty veríą, ľe Boh je jeden.
Dobre robíą. Aj démoni veria, ale sa desia.
Či chceą pochopi», prázdny človeče
®e viera bez skutkov je neuľitočná?
Či náą otec Abrahám nebol
Ospravedlnený zo skutkov,
Keď svojho syna Izáka poloľil na obetný oltár?
Vidíą - viera
spolupracovala s jeho skutkami
A skutkami stala sa viera dokonalou
Vissza a tartalomhoz
Felhívás:
Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.
Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala
Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.
Tel: 06-35-360-225
osagard@lutheran.hu
Szerkesztő: Misjákné Petyánszki Erzsébet
misjakerzsi@citromail.hu
Internetes változat: Zöld Zoltán
zoldzoli@freemail.hu