ISTEN NEVEI – ahogyan Ő bemutatkozott a Bibliában

 

Sorozatunkban Isten önmagáról kijelentett neveiről írunk. A Bibliában sokféle néven mutatkozik be az Úr, és ezek a nevek mind egy-egy jellemvonását, tulajdonságát mutatják, ami által még jobban megismerhetjük Őt. De az is jellemez valakit, ahogyan érez, viselkedik, beszél másokról, másokkal. A Római levél elején Pál Isten szerelmeseiként, hivatalos szentekként köszönti a hívőket – minket is: „Mindeneknek, akik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.”  Az új fordításban: „mindazoknak, akik Isten szerettei…akiket Ő elhívott és megszentelt.”, az egyszerű fordításban pedig: „akiket Isten szeret és elhívott, hogy saját népévé legyenek”

 

Isten szeret minket. Téged és engem. „Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” 1 János 4,9-10. 

A gyerekeim tudják és érzik, hogy szeretem őket, ezért biztonságban érzik magukat. Gondoskodom róluk, óvom őket, fontos nekem, hogy megtanítsak nekik mindent, ami a helyes életvitelhez szükséges. Isten szeretetében ez a fajta mindennapos, hétköznapi szeretet is benne van, sőt az Ő szeretete AGAPÉ, azaz feltétel nélküli, örök szeretet. Sokszor emlékeztetem magam a különböző élethelyzetekben erre. Valahol azt olvastam, hogy ami megtörténik velem, az először mindig Isten elé kerül. Tehát Ő mindenről tud, ami velünk megesik, és mindenben velünk van! Az sem véletlen, hogy most erről írok. Éppen egy érzelmi nehézséget élek meg: gyerekeim mellől vissza kell mennem dolgozni, otthon hagyva nyolc hónapos kisfiamat is… Nap mint nap ezzel nyugtat meg az Úr: semmi nem történik velem, amiről Ő nem tudna. Nekem erőt ad ez a tudat. Nem kell aggódnom. Mikor előtör a szívemből, elmémből a szomorúság, félelem: mi lesz a gyerekekkel nélkülem? milyen lesz ismét világi munkahelyen dolgozni? – elzavarom, megtagadom ezeket. Bevallom őszintén, sokat harcolok, DE van fegyverem, van vezetőm a harcban – és az Ige azt ígéri, győzni fogok! Isten, aki szeret engem, bízik bennem, mint ahogy én a gyerekeimben.

Atyánk elhívott, megszentelt, saját népévé tett minket. Szentek vagyunk, azaz elválasztottak az Ő számára. Kizárólag hozzá tartozunk, csakis hozzá kell szabnunk magunkat. Nem szeretném ezt elfelejteni, mikor bemegyek majd nap mint nap a világi munkahelyemre. Bárhol vagyok, az Övé vagyok. Hálás vagyok, hogy évek óta keresztények körében lehetek, sőt, misszióban dolgozhattam. Ez keresztényként nagy ajándék. Imádkozom, és hiszem, megadja az én Uram újra ennek a lehetőségét. Addig is oda megyek, ahol Ő szeretne látni, azt teszem, amit tőle veszek. Engedelmeskedem, mint egy gyermek, aki tudja, apukája a legjobbat tervezte felőle.

 

Beküldte: Draskóczyné Orsi

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Empátia

„Egymás terhét hordozzátok.

 Pál levele Galatákhoz 6,2

 

Indulok az iskolába. Már késésben vagyok, sietnem kell. Türelmetlenül kerülöm ki a kényelmesen sétálgató párokat. Gondolataim magam körül forognak: mennyi tennivaló! Nem is tudom, hogyan fogok végezni feladataimmal. A nyaram vajon hogy fog alakulni? És a jövőm? Mi lesz, ha nem fog minden úgy sikerülni, ahogyan tervezem? Még magamba révedve folytatnám gondolatmenetemet, mikor a metró felé menet egy idősebb férfi nekem jön. Majdnem fellök, de ő tudomást sem vesz rólam. Leérek az aluljáróba, még 4 perc és érkezik a szerelvény. Egyre többen várakozunk. Figyelem az embereket. Türelmetlenek, fáradtak. Fejük felett hol kisebb, hol óriási kérdőjelek lebegnek. Senki sem néz a másik szemébe, bezárkóznak egymás előtt. Van elég gondjuk, ők is aggódnak, félnek, terveznek. Nincs idejük és erejük még a másik emberre is. A hajléktalanok mellett is megtanultak már úgy elsétálni, hogy észre se vegyék őket. Nincs szükségük még más fájdalmára is.

Megérkezik a metró, beszállok, egy pillanatra behunyom a szemem, és egy férfialakot látok megjelenni magam előtt. Egészen más, mint a többi ember. Neki is vannak fájdalmai és fáradt is már, üldözik őt, és tudja, hogy hamarosan itt kell hagynia mindent, de tekintetében a szeretet lángja izzik. Ahelyett, hogy önmagára tekintene, minket szolgál. Tanítja a követőit, odafordul az egyszerű emberhez, megáldja a kisgyermekeket, nem veti meg a paráznát, sem a vámszedőt. Észreveszi a segítségért kiáltó betegeket. Meggyógyítja a leprásokat, a vakot, a bénát. Az éhezőnek enni ad, a sírókat megvigasztalja. Mindent másokért tesz, semmit sem magáért, mégsem csömörlik meg. Valódi példakép, aki együtt szenved a szenvedővel, és együtt örül az örvendőkkel. Benne van a legnagyobb empátia az emberek iránt. Egyetlen célja: adni. Odaadni önmagát értünk. 33 évet élt csupán, mégis az övé volt a legteljesebb élet.

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

 Pál levele Filippiekhez 2, 5-7

Hajduk Zsófia

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Túrmezei Erzsébet

 

Első aranymondásom

 

 

Az eget rőtszínűre festve,

Tűz volt falunkban akkor este.

S amikor másnap reggel jártam ott,

Láthattam az üszkös romot,

S azt olvashattam a kormos falon:

Látod, a tűz micsoda hatalom!

 

Öt éves koromban történhetett…

Este édesanyám lefektetett.

Az imádságot elmondtam hibátlan,

Szemem álomra zártam,

Se szívem elfogta a félelem:

Ha újból tűz támadna hirtelen!

Rekedten kongna a harang megint,

És ami szép, kedves, elégne mind!

 

Édesanyám odajött: Miért nem alszol?

Aggódva simogatta meg az arcom.

Elpanaszoltam, miért remegek:

A sötétben talán rossz emberek

Lopódzkodnak és meggyullad a ház,

Amikor senki sem vigyáz!

 

S édesanyám – most is emlékezem –

Akkor összekulcsolta a kezem,

És az első aranymondásra engem

Akkor tanított életemben.

„Hogyha Isten velünk, ki ellenünk?”

Mi az Ő oltalmában pihenünk,

Ő vigyáz reánk minden pillanatban!

„Ha Isten velünk…” Mondtam, mondogattam…

S nem ijesztett a romok képe sem…

Nemsokára aludtam édesen.

 

Azóta már a fél világ is égett,

S édesanyám, most is áldalak téged,

Hogy kezem akkor este összetetted,

Hogy ezt a hitet szívembe vetetted.

Azóta annyi minden porba hullt.

Sok emléket eltemetett a múlt…

                        De elkísér ezernyi változáson

Ez az én legelső aranymondásom.

Kinyílnak, elhervadnak a virágok,

De ez a virág nem hervad el, látod?

Édes vigaszával járunk-kelünk:

„Ki ellenünk, ha az Isten velünk?”

 

S mit akkor meg sem köszöntem talán,

Most köszönöm neked, Édesanyám!

 

Beküldte Petyánszki Pálné

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

A tanulás örömének megízleltetése

Stormie Omartian : Az imádkozó szülő hatalma

 

Számomra társadalmi szempontból félelmetes élményt jelentett az iskola, de nehézségek nélkül lettem kiváló tanuló. Ezért aztán eszembe sem jutott, hogy imádkozni kellene gyermekeim tanulási képességéért, vagy tanulási kedvéért. Addig volt ez így, míg ki nem derült, hogy egyik gyermekem diszlexiás. Ez a gyermekem gyors felfogású, intelligens és rendkívül tehetséges volt, így a tanulás nehézsége meg sem fordult a fejemben. Bár az iskola kezdettől küzdelmet jelentett számára, harmadik osztályos koráig nem értettük ennek okát. Akkor állapították meg hivatalosan és szakszerűen a diszlexia diagnózisát gyermekünknél. Sok szívfájdító élményünk volt e probléma miatt, de az imádság, reménységben tartott bennünket az út során. Férjemmel és imatársainkkal folyamatosan imádkoztunk teljes gyógyulásért, vagy tökéletes békességért. Kértük, hogy fogadjuk ezt úgy, mint ami gyermekünk csodálatosan egyedülálló lényéhez tartozó fogyatékosság.

Természetesen valamilyen formában mindannyiunknak vannak fogyatékosságai. Isten kipótolja a hiányosságainkat saját erejéből, ezért hálásak lehetünk. Az Ő szava szól, „nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármilyen ítéletet mondjunk, ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az istentől van.” (2.Korinthus 3.5) Ennek igazságát annyira megtapasztaltuk. Isten minden egyes iskolai éven sikeresen átvitte diszlexiás gyermekünket, és közben mindannyian tanuljuk, hogy az igazi ismeret és megértés az Úrnál kezdődik, és Tőle jön.

A Biblia arra tanít bennünket, hogy Isten és az ő útjainak tiszteletével kezdődik a bölcsesség. Ha elfogadjuk Isten szavát, és gondosan megőrizzük a szívünkben az ő parancsolatait, ha azon dolgozunk, hogyan érthetnénk meg Őt jobban és kérjük, hogy ebben segítsen; ha olyan buzgón keressük Isten megértését, ahogyan elrejtett kincs után kutatunk, akkor meg fogjuk találni az Isten ismeretét (Példab. 2.1-12) És micsoda végtelentudás ez! Annyira nagyszerű, valójában védőpajzs, amely megszabadít és megoltalmaz bennünket a Gonosztól.

A gyermekek tanulási képessége és vágya nem magától értetődő dolog. Már az anyaméhben elkezdhetünk imádkozni, „Uram, tökéletesen egyesüljön ebben a gyermekben a jóság, az erő, az egészséges értelem és a test! Te tanítsd őt mindvégig!” Természetesen annál jobb, minél korábban kezdjük el az imádkozást. Gyermeked életkorától függetlenül azonban, imádságaid minden esetben tartós és pozitív változást eredményeznek.

 

Uram, imádkozom, hogy gyermekeim mélységesen tiszteljenek téged, és a Te útaidat! Rejtsék el beszédedet a szívükben, mint kincset, és úgy kutassanak bölcsesség után, mintha arany vagy ezüst lenne az! Adj nekik egészséges értelmet, tanítható lelkületet és képességet a tanulásra! Csepegtess vágyat a szívükbe, hogy  tudást és szakértelmet szerezzenek! Add, hogy legyen a tanulás számukra örömteli. Könyörgök, elsősorban Te tanítsd őket, mert Igéd szerint, az biztosítja a békességüket! Te azt mondtad: ”az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg” (Példab. 1.7) Ne legyenek soha olyan bolondok, hogy a tanulást elutasítsák, inkább forduljanak Hozzád olyan ismeretért, amelyre szükségük van.

Könyörgök, fogadják el szüleik bölcsességét, és legyenek hajlandók tőlük tanulni! Akarjanak tanulni tanáraiktól, akikkel vezetésed során kapcsolatba kerülnek! Te válaszd ki, Uram, a tanáraikat, legyenek istenfélő emberek, akiktől könnyen tanulhatnak! Távolítsd el az életükből azokat a tanárokat, akik káros hatással lehetnek gyermekeimre, vagy negatív tapasztalatot jelentenének számukra a tanulással kapcsolatban! Élvezzék tanáraik jóindulatát, és legyenek jó kapcsolatban velük! Legyenek kiemelkedők az iskolában, és jól haladjanak előre minden területen! Te egyengesd tanulásuknak útját, hogy az ne állandó megerőltetés és küszködés legyen számukra! Irányítsd az értelmüket, hogy világos, rendszerezett gondolkozásuk legyen! Áldd meg őket jó emlékezőtehetséggel és gyors tanulási képességgel!

A Te szavad szerint oktatom őket, „szívleld meg az intést és hallgass az okos beszédre” (Példab. 23.12) „Az Úr megadja majd neked , hogy mindent megérts” (2.Tim.2.7) Uram,hadd tapasztalják meg annak az örömét, hogy egyre többet ismernek meg Belőled lés Igédből!

(mpe)

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

„Utolsó” igehirdetés

 

            Többen kérték a gyülekezetben júl.  26-i /Szth ü. utáni 7. vas./ istentisztelet igehirdetését. Az alábbiakban közlöm az igehirdetés szerkesztett rövidített változatát.

 

            Textus: 1 Ján 5,10b-13.

 

            Az antik görög-római világban, különösen is az Égei tenger partvidékének napsütötte nyugodt világában a görög filozófusok próbálták megérteni az emberi élet nagy kérdését: mi végből vagyunk a világban és mi az élet értelme, célja? Arra a végkövetkeztetésre jutottak, az embernek jó a dolga ebben a világban, mindent elérhet, mindent uralhat, csak a halhatatlanságot kellene még birtokolnia. Ezért népesítették be az általuk ismert világot félistenekkel, istenekkel, akiknek kegyeit elnyerve beléphet az ember a halhatatlanságba. Ennek a kornak embere a földi életet akarta tovább élni, vég nélkülivé tenni. Az örök élet számára a véget nem érő élettel volt azonos.

            Meg lehet érteni az ember halhatatlanság utáni vágyát, hiszen kevés az a vigasz az embernek, hogy tovább él alkotásaiban, utódaiban. Tudatunk kötődik testünkhöz és ez utóbbi állapota meghatározza, befolyásolja a tudat működését. A fizikai halállal az ember úgy érzi, hogy életének végső princípiumát, létének alapvető eredőjét, összetevőjét is elveszíti. Számára a halál egyenlő a végső megsemmisüléssel. Különben is pár generáció után „mindenkit elfelednek”, keveseknek adatik meg, hogy évszázadok múlva is emlegetik „nagyságos” dolgai miatt. Ezért a halál az életet végleg elpusztító ellenség.

            A Szentírás viszont az élettel kapcsolatban két kifejezést használ. Az egyik a bios, amely a földi életet, annak létét, tartalmát, funkcióit jelenti. Ezt az életet is Isten adta, de az ember a bűn által ezt az életet tönkre tette. Ezt az életet zárja le a halál. Ettől a földi élettől szeretné ősidők óta távol tartani az ember a halált, a bibliai tanatos-t, hogy így a biost, a földi létet öröklétté tegye. Erre viszont semmi szükség, ugyanis az ember léte örökké tart. Aki egyszer megszületett az már elpusztíthatatlan. Hemingway Az öreg halász és a tenger c. regényéért kapott Nobel-díjat, és benne is azért a fejtegetésért, hogy az embert meg lehet ölni, de nem lehet elpusztítani. Ez biblikus gondolat. Tehát Isten úgy teremtette meg az embert, hogy elpusztíthatatlan. A léte végső lényegét a halál sem teheti tönkre. Így a tudatunk, énünk más dimenzióban funkcionál tovább. De a kérdés az, hogy a halál után Isten szeretetközösségében kerülünk, ott élünk tovább az örök életben, vagy Istentől távol, az örök kárhozatban, örök halálban.

 

Az Ő parancsolata az örök élet  /Jn 12,50/

A Szentírásnak a bios mellett van egy másik szava is az élettel kapcsolatosan és ez a dzóé. Ez a transzcendes /érzékfeletti, természet feletti/ életet, elsősorban a Szentháromsággal való életet jelenti. Isten azt akarja, hogy az örökléttel rendelkező ember a halál után életét az örök életben folytassa és ne az örök kárhozatban.

 

            Kié az örök élet?

   a./ Sokan úgy gondolják, hogy Isten létének elfogadása, az általa motivált teremtettség elfogadása, már elég az örök élet elnyeréséhez. A Nobel-díjas Selye János azt mondja az Életünk és a stressz című művében, hogy „Isten létének ösztönös sejtését az teszi érthetővé, hogy magunk környezetünkkel együtt az összetettség formavilágához tartozunk,  s az ember rövid élete folyamán nem találkozik véletlenül kialakult, céltudatos alkotómunka nélkül létrejött, bonyolult struktúrákkal… A tudomány meg se kísérelje magáévá tenni a Teremtő céljait; elégedjen meg a teremtett dolgok célirányos indító okainak megfigyelésével.” Nos, ha a fentieket  magamévá teszem, ez elég  az örök élet elnyeréséhez. Ez nagy tévedés! Az ige válasza egyértelmű. ”Bolond mondja szívében, hogy nincs Isten.” Az ördög is tudja; mi merre hány méter, mégse üdvözül.

   b./ Egyesek úgy vélekednek, hogy az örök életet el lehet nyerni egy spirituális svédasztalról történő vallási válogatással, csemegézéssel. A különböző vallások, vallásfilozófiai rendszerek tanaiból innen-onnan „csipegetnek” valamit és ezzel úgy jól laknak, hogy már az örök életben érzik magukat.

   c./ Vannak, akik elégségesnek tartják az örök élet elnyerésére a keresztyén vallás alapjait képező Szentháromság-tan elfogadását. Vagyis, aki már az Egyházak Világtanácsa tagegyházainak egyikébe tartozik, az már üdvözül.

   d./ Tovább szűkítve a kört, egyesek az üdvösség elérése céljából elégségesnek tartják népszámláláskor bediktálni, hogy ők evangélikusok. Azután magukat próbálják megerősíteni azzal, hogy Ágostai Hitvallású evangélikusok voltak már a felmenőik is, akik hitvalló evangélikusok voltak, de az utódok bizony csak akkor ismerik fel az evangélikus templomot, ha látják a homlokzatán az „Erős vár a mi Istenünk” feliratot. A templombelső ismeretlen számukra.

   e./ Végül ismertem olyan magát protestánsnak valló embert, akinek volt Szentírása, s ezen kívül egy tiszteletre méltó gyűjtemény sorakozott belőle a könyvespolcán. Sőt teológust megszégyenítő módon szakavatottan mondta, hogy a Biblia az egyetemes kinyilatkoztatás után az Isten külön kinyilatkoztatása, az igei kinyilatkoztatás. Ha a polcon levő Biblia csak dísz és nem a napi lelki táplálékot adja, akkor az kevés az üdvösséghez.

Valaki viccesen megjegyezte, hogy az örök élet határállomásán útlevélként csak fel kell mutatni a Bibliámat és Szent Péter belenézve megállapítja, hogy mennyit forgattam, s ez eldönti, hogy bebocsátanak, vagy nem.

 

            Isten igéjét be kell fogadni,

be kell venni /Károli ford./, ahogy Jézus fogalmaz János ev. 12. fejezetében. Ha a gyógyszer ott van az éjjeliszekrényen, mint a Biblia a polcon, de nem veszem be, nem engedem, hogy átjárja sejtjeimet és kifejtse hatását, akkor nincs gyógyulás. Azért adunk a konfirmandusoknak ajándék Szentírást – noha abból tanulnak már korábban is -, mert azt szeretnénk, hogy „rongyosra” olvassák. Magam tán az ötödik Bibliánál tartok.

            Az ige gyermekkortól életünk végéig megvilágítja utunkat, hogy ne sötétben botorkáljunk. De többet is tesz; irányít, jó útjelző az örök élet felé vezető úton. A Biblia holt betűi megelevenednek, benne Isten szól hozzánk attól kezdve, hogy Jézust életünk megváltójának elfogadtuk. Amikor Jézus megkérdezte tanítványait Cézárea Filippinél, hogy kinek tartják Őt, akkor Péter a mennyei Atya által, és nem önmagától tesz bizonyságot: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Amikor már az igét, amely korhoz, személyhez stb. kötött, saját magunkra nézve élő valóságként tudjuk megélni, tudunk róla hitvallást tenni, akkor már Péter az örök élet kapujában nem nézegeti a Bibliánkat, mert állampolgárságunk már nem kétséges. Amikor már saját életünk megélt bizonyságával tudjuk a „hitetlen” Tamás mondatát elmondani – „Én Uram, én Istenem” -, akkor már hat a „gyógyszer”, Isten igéje, amelyet „bevettünk”.

 

            Szenzációra éhes világ

Manapság az információ áradatának világában rendkívüli esetekben kapjuk csak fel a fejünket. Olykor csak a New York-i szeptember 11-i terrortámadás, Délkelet-ázsia-i cunami állít meg bennünket rohanó világunkban. A reklámszakma behálózza az írott és elektronikus sajtót. Betolakodnak még a hálószobánkba is. Egy jobb műsort sem lehet folyamatosan megnézni a TV-ben, mert a reklám megszakítja. A cél: a fogyasztói társadalom kiszolgálása, fenntartása extraprofit elérése céljából. A multik, a bankok, az energia ágazat urai minden trükköt bevetnek, hogy a lakosságot megsarcolják, s így százmilliárdos éves nyereségre tegyenek szert. De az állam is fokozatos pénzbehajtást végez, miközben egyes ágazatokban a közép- és felsőszintű vezetők szintén trükkös módon „csapolják” a költségvetést, az adófizetők pénzét tíz- és százmilliós prémiumokkal, végkielégítésekkel. A válság sem személytelen. Egyesek lopnak, csalnak, hazudnak és mások hátrányára akarnak meggazdagodni.

            Luther „erős várja” jut eszembe: „Kincset, életet, hitvest, gyermeket: Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik! Mienk a menny örökre!”

 

            Mienk a menny örökre!

Ez a mi szenzációs hírünk a világban. Ez nem balzsam, vagy „vallásos ópium”, mert nem aranyon, ezüstön, hanem Krisztus drága vérén váltattunk meg. A hír igaz: örök élettel ajándékozott meg minket az Isten, mert csak rövid időre tett kisebbé minket az angyaloknál /Zsid 2,7/, hiszen eredendően kevéssel tett minket kisebbé Önmagánál /Zsolt 8,6/.

            A szenzációs hír arról szól, hogy az öröklétnek a halál a kettőspontja, innen ágazik el öröklétünk az örök életre vagy az örök kárhozatra.

            Mi lenne, ha a TV csatornákon időnként ilyen reklám is feltűnne:

Ne a pénzről  s öröklétről szóljanak napjaid!

Figyelj jobban: örök életet hirdetnek papjaid!

 

Kalácska Béla

nyug.esp.lelk.

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Jabéc imádsága

 

„Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja

nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta: »Bizony

fájdalommal szültem őt!«

Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt

mondta:»Bárcsak nagyon megáldanál engem,

és kiszélesítenéd határomat, velem lennél,

és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen

fájdalom!« És megadta neki Isten, amit kért.”

(1Krón 4,9-10)

 

Jó oka lehetett annak, hogy egy júdai anya a fiának olyan komor nevet adjon, mint Jabéc, amelynek jelentése bánatos, fájdalmat okozó, vagy magaslat. (Hasonló nevű város is volt abban az időben Júdában, amelyről az 1Krón 2,55-ben olvashatunk.) Világos, hogy az ok nem személyes, hanem szellemi jellegű volt, és lehetőséget adott az anyának, hogy fiának szívébe szellemi igazságokat plántáljon. Az igazság, amit még gyermekkorában megtanult, a későbbi években olyan tettekre ösztönözte, amely megkülönböztette őt a testvéreitől. Ezek miatt került bele a neve a Krónikák Könyvébe. Júda törzse gazdag örökséggel rendelkezett; ez az első törzs, amely birtokba vette a rá eső részt (Józs 15). Övék volt az elsőszülöttség hatalmi joga a vezetésre (1Krón 5,2), és mivel Júda igazi neve azt jelenti, hogy magasztalás, nekik boldog törzsnek kellett lenniük. A bírák idejében azonban gyengeség jellemezte őket: „Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak” (Bír 1,19). Júda, miután elvesztette a buja, zöld völgyeket, a hegyekbe kényszerült. A hatalom megszűnt, az élelem szűkös volt, és a magasztalás hiányzott – és ekkor született egy kisfiú! Az anya olyan nevet adott neki, amely a szomorú állapotokat tükrözte. Jabéc is panaszkodhatott volna a vasszekerek miatt, amikor felnőtt, vagy elmagyarázhatta volna, hogy nem ő az oka a nyomorúságnak. De inkább tett valami pozitív dolgot, ami megkülönböztette a testvéreitől. A krónikaíró elmondja, hogy segítségül hívta Izráel Istenét. Az igeidő azt mutatja, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, hanem szokásos tevékenység. Megtanulta, kétségtelenül abból a feljegyzésből, amikor Jákób Istennel tusakodott (1Móz 32,26-30), hogy az áldáshoz az Úrba kell kapaszkodnia. Három kéréssel fordul Istenéhez, amellyel összefoglalja kívánságait.

1. „Bárcsak kiszélesítenéd határomat!” Ezzel azt szerette volna elérni, hogy a határok kitolásával a nagyobb termőterületen több élelmet biztosíthasson népe számára.

2. „Bárcsak velem lennél!” Ha visszaállítja a régi védőfalakat (határokat), az ellenség fel fog vonulni ellene, tehát Isten hatalmára és segítségére lesz szüksége az ellenálláshoz.

3. „Bárcsak megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!”Abban az időben a nemzet nagy veszedelme és baja a bálványimádás volt. Jabéc szomorkodott a nép hűtlensége miatt, de azt is meglátta, hogy ettől csak Isten védelme mentheti meg őket. Jabéc imádsága nemcsak puszta felsorolása a   kívánságoknak, hanem a népért közbenjáró szolgálatnak és az Istenre hagyatkozó feltétlen hitnek is szép példája. Láthatjuk tehát azokból, amiket Istentől kért, hogy Jabéc bölcs ember is volt. Isten Igéje erről a bölcsességről a következőket mondja:

„A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17).

Az imádkozás nemcsak a dolgokat változtatja meg, hanem az embereket is, hogy Isten akaratával megegyező kéréseket tudjanak elmondani. Jabécnak Isten megadta a kérését. Isten azonban nem minden szentre bízhat meghallgatott imádságokat!

Napról napra együtt bibliai személyekkel c.könyvből (Evangéliumi Kiadó)

 

(mpe)

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Máriássyné Szemere Katinka: A fületlen bögre

 

Ma elmosogattam éppen este nyolcra,
Rakosgatom fel a bögréket a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni!
Mert hiszen töretlen használhatóságuk,
És csak szépséghiba ez a kis hibájuk.

Most az jut eszembe: sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületleneknek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássak mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert csak ha így térek egykor nyugovóra,
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten,
Ahogy a bögréket rakosgattam itten:
A mennyei polcra nagyirgalmú szemmel,
Hátrafelé az én letörött fülemmel.

 

Beküldte: Kindricz Tünde

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

A házasság

 

„Tisztességes minden tekintetben a házasság, . . . a

házasságrontókat pedig megitéli az Isten.”

Zsidókhoz írt levél l3, 4.

 

Az első, mit a házasságban, mint minden Isten rendelt Hívatásban, meg kell tanulni az, hogy ki-ki tudja és állja: a házaséletet Isten teremtette és rendelte. A házasélet legfőbb dicsősége az, hogy hitvestársadon rajta van az Isten igéjének pecsétje. Mikor úgy nézel feleségedre és férjedre, mintha egyetlen volna a kerek világon, hogy szemedben a király vagy királyné se különb és a nap se ragyog szebben, mint éppen a te feleséged és férjed, - akkor Isten igéjét tartod, amely hitvestársadat neked ajándékozta mondván: ez az asszony, ez a férfi a tied. Nincs nagyobb ékesség Isten igéjénél, mellyel hitvestársadat Isten ajándékának tekinted. Adná Isten, hogy mindenki így gondolkodnék! Hogy ki-ki szívből elmondhatná: én pedig az én hites feleségemmel élek és maradok s tudom biztosan, hogy Istennek is ez tetszik, hiszen igéjével ő rendelte így. A házasembernek ez ad újra meg újra vigasztalást és jó lelkiismeretet.

 

Oh Jézusom, mily boldogok

Kiknek szívük együtt dobog

S egymás javán örvendnek.

Szent frigyükben bőven veszik

Áldásodnak gyümölcseit

S hálát mondnak nevednek.

Mi szép a kép

Hol a két fél szívet cserél

S egyetértve

Eggyé lesz e szövetségbe.

 

Lelki útravalónk Luther: Jer, örvendjünk keresztények c. könyvéből beküldte: Kindricz Eszter

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

EPOT

(Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója)

 

2009. szeptember 12-én lelkészünk, Eszlényi Ákos vezetésével - imában kérve Isten áldását az alkalomra és utunkra,  indultunk az első alkalommal megrendezésre kerülő Evangélikus Presbiterek Országos Találkozójára. Misják Mihályné, Nagy Tiborné, Pijár Mária, Racskóné Lackovszki Zsuzsanna, Tóth András presbiterek, illetve gyülekezetünk tagja Misják Mihály vettek részt ezen az alkalmon.

 

A pestszentimrei Sportkastélyban az alkalom helyszínén a megjelent lelkészek és presbiterek száma mintegy 1400 fő volt. Alkalmunk, egyházunk himnuszával, az Erős vár a mi Istenünk  c. énekkel vette kezdetét. Tíz órakor Mester László polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.

A polgármester köszöntő szavai után, a déli egyházkerület püspöke, Gáncs Péter szolgálata következett. „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3,9) alapján, mely a találkozó mottója is volt. A püspök az igemagyarázatot a presbiteri eskü felidézésével kezdte, utalva arra, hogy a jelenlévők közül hány presbiter emlékszik arra, hogy mit fogadott az esküben. Igehirdetésében szólt arról is, hogy mi is Isten munkatársai lehetünk. „Isten, a mi munkáltatónk, a gazdánk, és az ő erejével, ha kérjük az ő segítségét, minket is munkatársakká tud tenni.” – hangzottak a püspök úr szavai.

 

A püspök úr igehirdetését Prőhle Gergely országos felügyelő helyzetértékelése követte. Előadásának címe: Honnan hová, evangélikus egyház?

A felügyelő úr utalt arra, hogy napjaink számszerűsített világában bizony mi is rákényszerülünk arra, hogy egyházunk állapotáról statisztikák, grafikonok formájában adjunk számot. Az adatok bizony megrázóak. Amennyire örömteli tény, hogy a rendszerváltás óta örvendetes módon bővült

intézményrendszerünk (1990-ben 3 oktatási intézmény, 2007-ben 32), olyannyira elkeserítő, hogy az egyháztagok egyre fogynak.

Felügyelő úr beszámolójában arra is utalt, hogy tudatos és összehangolt cselekvés szükséges a változáshoz:

 

- Lelki spirituális megújulás

- A képzés és önképzés szükségessége

- A gyülekezetépítés módszertana,

- A lelkészi munka támogatása és kritikája:

 

Felelősséggel tartozunk a teremtett világért és az egyházért. Jó hír ebben a romló helyzetben, hogy van igazodási pontunk: a Szentírás.

A felügyelő úr helyzetleírásából kiderül, hogy valóban nagy baj van. Ebben a helyzetben azonban nem csüggedni, hanem imádkozni és cselekedni kell! Az evangélikus ember hagyományosan aktív része környezete közéletének. Emberközelben kell lennünk, láthatóvá kell válnunk! Olyan a helyzet ma Magyarországon, hogy égető szükség van ránk, szükség van imádságunkra és testvéreinkre, egymáshoz való odafordulásunkra, lélekkel telt intézményeinkre. Tennünk kell azért, hogy ne nyíljon tovább az olló a növekvő számú intézményeink és csökkenő számú híveink között. Legyünk valóban az élő kövek egyháza, amely a gyülekezetek szolidáris közössége!

 

A program részeként egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő vezetésével. Beszélgetőpatrnerei: dr. Győrfi Károly, dr. Fábri György, dr. Varga Gyöngyi. A beszélgetés érdekessége volt, hogy a jelenlévők SMS-ben kérdéseket tehettek fel a korábban elhangzottakkal, illetve az egyházat és a gyülekezetüket érintő kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban. A kerekasztal résztvevői ezen kérdések megválaszolására törekedtek.

 

Az alkalom további részeként Győri Gábor esperes ismertette Fabinyi Tibor: A presbiterképzés tervezete a Magyarországi Evangélikus Egyházban című írását.

 

Vajon miért fontos mindez és miért is vetődött fel a presbiterképzés igénye?

1. Biblikus és teológiai szempontok

a)      Missziói parancs

b)      Az egyház megújulásának egyik feltétele a katekézis (Luther: Kis káté, Nagy káté)

c)      A teológia mindenkié

2. A felnőttképzés tapasztalatai az Egyesült Államokban

3. A Magyar Református Presbiteri Szövetség presbiterképzése

(A mintegy 15 ezer református presbiter 10 százaléka tagja a szövetségnek)

Győri Gábor esperes ismertetője után Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő vezetésével pódiumi beszélgetés következett. A beszélgetés résztvevői között volt: D. dr. Szebik Imre nyugalmazott püspök, dr. Varga Gyöngyi teológus, docens, és Böjtös Attila. A beszélgetés ideje alatt szintén SMS-ben tehettük fel kérdéseinket.

A pódiumbeszélgetést T. Pintér Károly az Evangélikus Élet főszerkesztőjének bemutatója követte. Ebben az előadásban egy Győri János Sámuel által készített rövidfilmet vetítettek le, amely azt szeretné bemutatni a hívek számára, hogy az Evangélikus Élet című hetilapunk a cikkek megírásától kezdve milyen folyamatokon keresztül halad át, amíg eljut az olvasókhoz. Mindannyiunkat meglepett, amikor a kisfilmben gyülekezetünk tagját, Bánszki Mihálynét ismertük fel, amint postaládájából kiemeli az Evangélikus Élet aktuális számát.

A film egyben mindenkit buzdít a hetilap olvasására, mert ez a hitben való megerősödésünket is segítheti.

Az alkalom zárásaként Ittzés János elnök-püspök köszönetet mondott a szervezőknek és a pestszenlőrinci, pestszentimrei segítőknek áldozatos munkájukért, hogy a presbiteri találkozó megvalósulhatott. „Testvérek a ti munkátok nem volt hiábavaló!” – hangzottak a püspök úr szavai. Végül az úti áldással ért véget az első Országos Evangélikus Presbiteri Találkozó.

„A közöttetek lévő presbitereket kérem én a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és megjelenő dicsőségének részese: Legeltessétek az Istennek közöttetek levő nyáját, nem kényszerűségből, hanem örömest, Isten jótetszése szerint és nem rút nyerészkedésből, hanem buzgóságból, sem nem úgy, hogy a rátok bízottakon uralkodjatok, hanem mint a nyáj példaképei. (1Pt 5,1-3). A presbiterek legyenek példaképek a gyülekezetben, tudjanak keresztet hordozó tanítványok lenni, mert Krisztus keresztje nélkül nincs egyház. Záró imádságában kérte Istent, hogy a résztvevőket tartsa meg, és őrizze meg a hazafelé vezető úton.

Az alkalom idején minden előadást az adott témához kapcsolódóan Bencze Gábor vezetésével énektanulás követett, amely szintén Isten dicsőségét szolgálta. Az éneklés amellett, hogy, kellemes hangulatot teremtett, színesebbé tette az együttlétet.

 

Reményeim szerint mindannyiunkat gondolkodásra és cselekvésre késztetnek az elhangzottak, hogy presbiterként hűen szolgáljuk Istent és gyülekezetünket.

Az egyik elhangzott énekvers is erre buzdít minket:

„Jöjj, add tovább a jó hírt! Mozgass meg minden megmozgathatót!

Jöjj, add tovább a jó hírt, hogy Urunk küld meghívót!

Ő tárt karokkal várja a hozzá érkezőt,

Mindenkit hív magához: hívőt és kétkedőt.”

 

Beküldte: Pijár Mária

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Családi hittan tanévnyitó

istentisztelet

   

      2009. szeptember 13.-n hivatalosan is megnyitottuk a hittani tanévet a családi hittan tanévnyitó istentiszteletet, minden hittanosunk örömére vagy kevésbé örömére. Ismét elkezdődnek a hittanórák és a Biblia Klub is megnyitotta kapuit minden régi és új tagjának.

Ezen a megnyitói istentiszteleten – több társammal együtt – én is részt vettem a liturgia levezetésében Tisztelendő úrral egyetemben. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy teljesen más innen nézni a gyülekezetre. Ott állni az oltár előtt és igét felolvasni vagy imádkozni közvetlen Isten színe előtt.

Az istentisztelet keretében megtanítottunk az ifisekkel együtt egy éneket a gyülekezetnek, melynek címe Őrizz meg minket. Miután elénekeltük, következtek a testvérek. Könnyű és fülbemászódallamának köszönhetően, gyorsan meg tudta tanulni mindenki. A kivetítő segítségével a legtávolabb ülök is láthatták az egyes versszakokat. Csodálatos volt, ahogy hallani lehetett a gyülekezetet, amint velünk énekel.

Igehirdetés után az énekkarral is dicsőítettük Istent. Szinte hallani lehetett, ahogy dalunk bezengi, megtölti a templomot.

A záró imánál, nem csak a Lelkész úr imádkozott, hanem Zsófi is, mint tanuló; Marcsi is, mint szülő; Tündi, mint tanár. Négy különböző nézőpontból hangzó imádság, mégis egyért. Értünk. Fiatalokért… gyerekekért.

Végezetül a tanult ének egy kis darabjával szeretnék búcsúzni, ezt kívánom minden egyes testvéremnek és csak bíztatnám őket, hogy merjünk az Úrhoz hozzáfordulni.

 

„Légy velünk, a gonosszal harcban,

Akarat s erő -…”

Beküldte: Misják Johanna

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Pred kázňou

 

Ježiši, Pane, skloň sa k nám, Svätého Ducha zošli nám, nech nás milosťou sprevádza, na cestu pravdy uvádza.

 

Nech Ti na chválu spievame, vrúcim srdcom Ťa vzývame: do duše viery ráč nám vliať, pomáhaj Tvoje slovo znať.

 

Až kým nepríde vzácny čas, keď „Svätý, , Svätý Pán Boh náš” v nebesiach spievať budeme, tvár Tvoju svätú uzrieme.

 

Trojici blahoslavnej chválospev našej vďaky znej. Boh Otec, Syn i Duch Svätý, na veky vekov sláva Ti!

Vissza a tartalomhoz

---

 

 

 

 

---

Felhívás:

 

Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.

 

 

Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala

Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.

Tel: 06-35-360-225

osagard@lutheran.hu

 

Szerkesztő: Misjákné Petyánszki Erzsébet

misjakerzsi@citromail.hu

 

Internetes változat: Zöld Zoltán

zoldzoli@freemail.hu