Ősagárdi Hit 2010 Január

Tisztelt látogatók! Örömmel értesítjük önöket hogy 2007. Decemberétől folyamatosan közöljük az Ősagárdi Hit című folyóiratunk internetes változatát. Íme a 2010. Januári szám.

"Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre."

Tartalom: Tisztelt olvasó! A tartalomban szereplő írások aláhúzott címe, egyben hivatkozás is. Rákattinva az oldal a kiválasztott íráshoz ugrik.

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.”

A nép már egészen közel van a célhoz. Hamarosan megtörténik az, amire annyira vágyakoztak. Negyven évi fárasztó vándorlás, megannyi veszedelem, bizonytalanság és küzdelem után ott állnak Kánaán kapujában. Hamarosan beléphetnek az ígéret földjére, amit az Úr már több száz évvel korábban Ábrahámnak és utódainak ígért. Az új hazában rendkívül fontos lesz az, ami már a vándorlás időszakában is fontos volt: mennyire ragaszkodik a nép Istenéhez? A fordítottja nem is kérdés. Negyven év bizonyította számukra, hogy Isten nagyon szereti őket. Nappal felhőoszlop, éjszaka tűzoszlop, mennyei manna, víz a sziklából, győzelmek a túlerőben lévő ellenségek felett, sőt még a nevelő szándékú büntetés is, nem szólt másról, mint Isten minden értelmet maghaladó szeretetéről. Nem lehet felfogni és megmagyarázni, miért is ez a határtalan szeretet. Ugyanis egészen mást érdemelt volna a nép...

Mózes megismétli a bevonulás előtt álló népnek a törvényt. (Mózes 5. könyvét Deuteronómiumnak, azaz második törvénykönyvnek nevezzük.) Tudja, nagyon is szükséges a törvény megismétlése, ismételgetése. Az ember félelmetesen gyorsan felejt. Az Istent és szavát is nagyon könnyű elfelejteni. A Zsoltárok könyve is beszél „Istent felejtőkről”. Csak az segít, ha az ember állandóan szeme előtt tartja az Isten törvényét, s ha állandóan emlékeztetjük egymást rá. De még így is fennáll a veszély (és ennek bekövetkezése egészen bizonyos), hogy a legjobb szándék és akarat ellenére is beleütközünk a Törvénybe. (Hiszen gondoljunk csak arra, hogy Jézus a Hegyi beszédben mennyire radikálisan értelmezi a parancsolatokat. A rosszul kimondott szó vagy gonosz gondolat egyenértékű a ténylegesen megvalósított bűnnel.) Kell tehát egy alapvető irányultság(iránytű) amely mindig helyes irányba fordítja cselekvésünket. Ez nem lehet más, mint az Isten iránti szeretet. Ha teljes szívvel, lélekkel és erőből szeretjük az Urat, akkor a bukások után is bizonyosan visszatalálunk hozzá. A törvény paragrafusai bizony sokszor szövevényesek, eltévedhet benne az ember. Ezért foglalta Isten össze az egész törvényt a tízparancsolatban. Megjegyezhető és követhető. És még ezt a rövid tízparancsolatot is egy mondatba sűríti, amikor az Isten iránti szeretetet igényli.

Jól tudjuk, csak annak van értelme és eredménye, amit teljes szívvel csinálunk. Csakis a teljesen odaszánt keresztyének hite és élete lehet vonzó és példamutató ma is. Félszívvel, félgőzzel nem jutunk messzire az élet egyetlen területén sem. A hitben pedig sehová sem, legfeljebb az önbecsapásig. Félresikerülnek feles dolgaink. Isten ezért a teljes lényünket kéri. Teljes szívet, teljes lelket és teljes erőt. Teljeset, azaz osztatlant. Nem félig meddig odaszántat, megosztottat és máshová nézelődőt. Maga a hármas formula is a teljességet hangsúlyozza, hiszen a három a teljesség száma. Szív, lélek erő. Az ember hármasságának megfelelően: értelem, érzelem, akarat. A hármas fonal nem hamar szakad! Így kellünk az Istennek. Teljesen. Így van esélyünk neki tetsző életet élni.

Most, a 2010. esztendő elején, a mi Urunk, aki számtalan módon megmutatta felénk szeretetét, saját maga felé akarja vonni figyelmünket, hogy el ne tévedjünk. Figyeljünk rá! A jó kezdet a jó folytatás biztosítéka. Az év eleje igazi lélektani pillanat. Ott állunk a startvonalnál. Sok tervvel, vággyal teli életünk akkor fog célt érni, ha nem feledkezik meg a helyes sorrendről. Az első és legfontosabb, hogy teljesen odaszánjuk magunkat Istennek, ahogyan Ő odaszánta értünk Krisztust. A Hallelujah énekeskönyv 101. énekének óhaja legyen tehát a mi kérésünk is: „Jobban tiéd, Uram, jobban tiéd...” Csodálatos szándék 2010-re is. Úgy legyen!

„Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten…
Új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Isten örökkévalósága

Terjeszd ki és tisztítsd meg lelkünk hajlékait, hogy alkalmas otthona legyen Szellemednek, aki minden templomnál többre értékeled az egyenes és tiszta szívet. Ámen.

Az örökkévalóság gondolata büszke hegygerincként vonul végig az egész Biblián, és hatalmasan emelkedik ki az ősi héber és keresztyén gondolkodásban. Az örökkévaló szót az Írás szerzői úgy is használják, hogy véget nem érő. A vég nélküliség gondolata olyan az Isten országa számára, mint a szén a természet világának. Ahogy a szén lényeges eleme minden élő anyagnak és energiával látja el az összes életet, ugyanígy az örökkévalóság gondolata is szükséges azért, hogy valamennyi keresztyén tanításnak jelentést adjon. „ Öröktől fogva mindörökké vagy Te, ó Isten!” /Zsolt, 90,2./

Mivel Isten az örökkévaló mában él, ezért nincs múltja és nincs jövője. Amikor időre vonatkozó szavak fordulnak elő a Szentírásban, azok a mi korunkra utalnak, nem az Övére. Isten az örökkévalóságban lakozik, de az idő Istenben van. Ő már megélte minden holnapunkat és megélte minden tegnapunkat. Hogy Isten egyidejűleg jelen van a kezdetnél és a végnél, azt nem könnyű elképzelnünk, és mégis úgy van. Az idő számunkra az események egymásutániságában ismeretes. A változás nem egyszerre, hanem egymást követően történik, ennek kapcsolata érzékelteti az idő fogalmát. Várjuk, hogy a nap keletről nyugatra haladjon, de Istennek nem kell várakoznia. Ami majd ezután történik az neki már megtörtént.

Az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta. „ Jézus Krisztus….megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet” /2 Tim, 1,10/

Isten végtelensége

Amit csak gondolunk, vagy mondhatunk Istenről, abból az Ő végtelenségét a legnehezebb felfognunk. Mégis próbálnunk kell, mert a Szentírás azt tanítja, hogy Isten végtelen, és ha elfogadjuk más tulajdonságait, akkor szükségszerűen ezt is el kell fogadnunk. A végtelenség, természetesen, korlátozatlanságot jelent, és a Korlátlant nyilvánvalóan lehetetlen felfognia a korlátozott elmének. „ Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai” /Róma 11,33/. Isten nagyobb, mint maga az értelmünk. Nagyságát nem tudjuk fölfogni, mert ha fel tudnánk fogni nagyságát, akkor kisseb lenne, mint az emberi értelem, mely el tudja őt képzelni. Ő nagyobb, mint hogy kifejezhetnénk, és egyetlen nyilatkozat sem írhatja le Őt. Amikor azt mondjuk, hogy Isten végtelen, ezen azt értjük, hogy nem ismer korlátokat. Ami az Isten lényege: Ő határtalan.

Isten végtelensége a miénk, és azzal saját örökkévaló előnyünkre megismerkedhetünk. Mit jelent az, hogy csodálattal gondolunk rá? Sokat és mind többet, hogy jobban megismerjük magunkat és Istent. Mivel Isten természete végtelen, mindaz, ami belőle árad, szintén végtelen. Megnyugtató, ha korlátozottságainktól Isten felé fordulunk, aki korlátlan. Neki nem múlik az idő, hanem megmarad; és akik Krisztusban vannak, azok osztoznak Vele a korlátlan idő és végtelen évek minden gazdagságában.

Isten változhatatlansága

Isten változhatatlansága azok között a tulajdonságok között van, amiket könnyebben megértünk. Amikor azonban föl akarjuk fogni, külön kell választanunk a teremtményekről alkotott

gondolatokat azoktól, amelyek az Istenből fölfogható dolgok alapján jönnek elénk. Isten változhatatlansága azt jelenti, hogy Ő sohasem tér el önmagától. Isten nem változik, mivel Ő tökéletesen szent. „Isten mindig ugyanaz, aki volt, és Ő mindig az is marad.” Amit Isten valaha önmagáról mondott, abban semmi sem fog módosulni, semmit sem fog visszavonni abból, amit a próféták és az apostolok mondtak róla. Változhatatlansága biztosítja ezt. A szent Iratok írói szintén szembe néznek az emberek változékonyságával, de egészséges emberek, és gyógyító erő árad szavaikból. A változás törvénye a bukott világhoz tartozik, de Isten változhatatlan, és benne a hit emberei örök állandóságra találnak. A változás az Isten országa gyermekeiért működik és nem ellenük. A rajtunk történő váltózásokat a bennünk lakó Szellem viszi végbe. / 2 Kor. 3,18 /

A bukott világban magának a változásnak a képessége ajándék Istentől, amiért állandóan hálásnak kell lennünk. A bűnbánat lényege az ember változása; a gondolatok, a vágyak és a vonzalmak átalakulnak, és az ember többé nem az, aki azelőtt volt. / Kol, 3,10 /

Isten sohasem változtatja meg döntését semmivel kapcsolatban. Ma épp úgy érez teremtményei, az újszülöttek, a betegek, a bűnösök iránt, mint ahogy érzett amikor elküldte egyszülött Fiát a világra, hogy meghaljon az emberiségért. / Máté 11,29 /

Makovei János: Ne vidd tovább!

Lépésről lépésre érzed,
Terhed egyre nő,
Életed nyomja nehezebb
Mint a rideg kő!
Megpróbálsz büszkén lépni,
S nem leled okát.
Miért, ó miért nem viheted
Életed így tovább?

Napról napra több lesz
Szívednek mély sebe,
Reszketőbb erős karod -
Bár szolgálnod kellene!
Odanyújtod még hűsítő
Italod telt poharát,
Egyszer sorsod mégis az:
Nem teheted tovább!

Észre sem veszed, lépésed
Egyre rövidebb,
S ha szívedben - naponként
Nem sarjad új hited,
Egyre fárasztóbbnak érzed
Hosszú utad porát,
Rettegő szívvel várod:
Egyszer nem lesz tovább!

Menekülsz a gondolat elől,
Kegyetlen ez a szó.
Utolér! Légy szegény koldus

Vagy büszke fáraó!
Itt hagyod rongyaid, vagy
Szolgáid nagy hadát,
És megállsz a pillanat előtt,
Amikor nincs tovább!

Minden perced lehet utolsó,
Amikor itt a vég,
Az elmúlás törvénye kemény,
És változatlan rég!
Lehet kezdet, s jelentheti
Életed új korát!
Ó, ember! Csak bűneidet ne,
Ne vidd tovább!

Vesszen büszkeséged, legyen
Ez bármily nehéz,
Ne félj, a porból felemel
Egy áldott, drága kéz.
Öntsd a földre örömeid
Csalfa, édes borát,
És ember, a bűneidet ma
Ne vidd tovább!

Így többé számodra nincs
Elmúló pillanat,
Mert a változásban is
Örök kincsed marad
Az a nap, amikor letetted
Bűneid nagy hadát.
Isten akarja! Bűneid ma
Ne vidd tovább

(mpe)

Vissza a tartalomhoz

Káléb, aki mindenben követte az Urat.

(részlet Vetés és aratás ev. folyóiratból)

Isten Igéje keveset beszél Kálébról, de azt akeveset így foglalhatjuk össze: teljesen Isten követője volt. Mindössze ötször beszél róla a Biblia, és egyszer ő maga is ezt mondja önmagáról(4Móz 14,24; 32, 12; 5Móz 1,36; Józs 14,8; 9,14). Most csak Istennek róla szóló első és utolsó tanúságtételével foglalkozunk. Káléb egyike volt annak a tizenkét kémnek, akik Izráel népének kívánságára és Isten enge délyével Párán pusztájából elmentek Kánaán földjére, hogy kikémleljék azt (4Móz 13-14.). Negyven nap elteltével visszatértek a táborba, és mutatóba magukkal hoztak annak a földnek igen kitűnő terméséből, amelyet Isten nekik ígért. De közülük tízen úgy megrémültek a föld termetes harcosaitól és megerősített városaitól, hogy azokra gondolva nem tudtak bízni Isten áldásának gazdagságában. Hitetlenségből fakadó félelmükkel megfertőzték az egész népet, amely elcsüggedt. Ennek a tíz kémnek a rossz hír terjesztése miatt meg kellett halnia, a hitetlen népnek pedig még negyven éven át kellett a pusztában vándorolnia, míg ki nem halt az a nemzedék, amely már fel nőtt korban jött ki Egyiptomból. Isten csupán Kálébot és Józsuét kímélte meg büntető ítéletétől, mert ők bíztak Isten ígéretében és segítségében. Kálébról, aki elsőnek emelte fel szavát a tíz hitetlen kém ellen így tesz bizonyságot Isten: „De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek (szellem) volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt” (4Móz 14,24). Józsuéval ellentétben Káléb, noha már negyven éves volt, mindeddig még nem jelent meg a színen. Korábbi időkből egyetlen hitből fakadó cselekedetet sem jegyez fel róla a Szentírás. Most azonban hirtelen az előtérbe kerül. Miért? Mert más szellem volt benne, mint a többi kiküldöttben. Nem uralkodott benne a félelemnek szelleme, hanem – hogy Pál apostolnak ifjú tanítványához, Timóteushoz intézett szavaival éljünk: „az erő, a szeretet és a s józanság lelke (szelleme)” (2Tim 1,7). Káléb maradéktalan istenkövetése mindeddig nem mutatkozott meg kimagasló hitből fakadó cselekedetekben, de most, első próbatételekor bizonyságot tett a hitéről. Tulajdon szemével látta Kánaán földjének szépségét, és hitte, hogy Isten beváltja az ígéretét: valóban tejjel-mézzel folyó országot ad nekik. Ez a felismerés elhomályosította a honfoglalás minden nehézségét, kész volt Isten szavának engedelmeskedni. Csak ebben a szilárd hitben nyilatkozhatott meg maradéktalan hűsége, és ez nála nem érzelmi fellángolás volt, hanem szívből fakadó elhatározás. Ezután eltelt negyvenöt év, Izráel pusztai vándorlása véget ért. Átkeltek a Jordánon, és hozzáfogtak az előttük immár teljes szépségében feltárult Kánaán földjének elfoglalásához. Akik az Egyiptomból való kivonuláskor húszévesek voltak, azok közül már csak ketten maradtak életben, erről a Józsué könyvének 14. fejezetében olvasunk. Káléb emlékezteti harcostársát arra a feledhetetlen napra, amelyen szembeszegültek a többi tíz kémmel, és megkísérelték rávenni a népet, hogy induljanak el Kánaán elfoglalására. Káléb most arra kéri Józsuét, hogy adjon neki is örökrészt az Ígéret Földjén. És ez alkalommal Isten újra bizonyságot tesz arról, hogy Káléb maradéktalanul követi Őt, az ő Istenét: „Ezért lett Hebrón a kenizzi Kálébnak Jefunne fiának az öröksége mind a mai napig, mert teljes mértékben követte az Urat, Izráel Istenét” (Józs 14,14). Milyen más, mélyebb értelmük van ezeknek a szavaknak! Ugyanaz a tanúságtétel hangzik el, mint akkor, kezdetben. Közben azonban elteltek a próbatétel évei: tele éhséggel, szomjúsággal és azzal a forró vágyakozással, hogy bárcsak eljönne már az ígéret beteljesedésének pillanata. A vándorlás hosszú ideje alatt Káléb „teljes mértékben követte az Urat, Izráel Istenét”. Most ez a kijelentés egy hosszú, hitben eltöltött életre vonatkozik, amelyben Káléb engedelmeskedett és bízott az Úrban, nemcsak mint személyes Istenében, hanem mint Izráel Istenében is, aki beváltja ígéretét. „Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített” (Zsid 11,16).

(mpe)

Vissza a tartalomhoz

Kedves gyerekek! Elmesélem nektek egy kis szív történetét.

Volt egyszer egy kis piszkos ♥, amely egy piszkos ♥♥ - kel teli városban élt.

Ez egy olyan ember szíve volt, aki bűnt követett el Isten ellen. Bűn minden, ami nem tetszik Istennek, pl. a hazugság, a lopás, az engedetlenség, a harag és a gyűlölet.

Időnként a kis ♥ egy pillanatra őszintén elgondolkodott. Ilyenkor felismerte, hogy gyakran tett rosszat.

De azután nagyon gyorsan eszébe jutottak mentségek, és ezt gondolta magában:

- A többi ♥♥ a városban ugyanazt teszi, mint én, és ugyanolyan piszkos.

A piszkos ♥♥ városa körül volt egy széles, mély árok: A piszkos ♥♥ városából tehát senki sem tudott kijönni. Sokan próbálkoztak teljes erőből.

De bármennyire is igyekeztek, senkinek sem sikerült.

Akkor Isten elküldött egy tiszta ♥ - et a piszkos ♥♥ városába.

Ez a tiszta ♥ Fia, a Jézus Krisztus szíve volt. Ő sohasem hazudott és lopott, és mást sem tett soha, ami Isten szemében bűn volt.

Jézus Krisztus szerette Atyját, és mindig engedelmeskedett neki.

A piszkos ♥♥ természetesen észrevették, hogy a tiszta egészen más , mint ők. Mert a tiszta ♥ mindig arra emlékeztette őket, hogy ők maguk milyen piszkosak.

Ezen annyira feldühödtek, hogy egy napon elhatározták, hogy megölik a tiszta ♥ - et.

Amikor megölték a tiszta ♥ - et, valami különös dolog történt.

A tiszta ♥ -ből vér folyt ki, ami híddá változott. A vérből lett híd a széles, mély árok felett átívelve kivezetett a piszkos ♥♥ -ek városából.

Aki használni akarja ezt a vérhidat, annak kérni kell Jézus Krisztust, hogy bocsássa meg a bűneit. És ezt sok piszkos ♥♥ megtette: Bocsánatot kértek Jézus Krisztustól, ezzel átjutottak a vérhídon, és éppen olyan ragyogó tiszták lettek, mint az Úr Jézus szíve.

(Folytatjuk)

Kicsit összekeveredtek a szótagok. Ha sorba rakjátok, akkor megtudjátok melyik történetből való ez a mondat:

meg - da - ved - és – ket - Tölt - Jé - meg – nig – mon- re - víz - kat - né - sé - zel.- a - kik - zus:- tek- a - ték - szí.- töl - zo

Segítségül elárulom, hogy Jézus egyik csodatettéről van szó. Olvasd el a János evangéliumának 2. fejezetét.

Vissza a tartalomhoz

Isten mindenre ad megoldást

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te útjaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útjaidat.” (Péld 3,5-6)

Kálvin János hangsúlyozta a Szentírás szabályrendszerének életünkben való alkalmazását, „hogy egy olyan szabály legyen elénk írva, amely az igazságosságra való igyekezetünkben megtévedni ne engedjen…üdvös dolog lesz a Szentírás különböző helyeiről összeszedni az élet berendezésére vonatkozó szabályokat”(Institutio)

Úgy gondolom, mondhatjuk: a keresztény élet sikerességének egyik alapja – a Szentlélek személyes vezetése mellett -, hogy elfogadjuk-e a Szentírást egy követendő használati utasításként, amint ez Kálvin alap-gondolkodásmódja is: a szabályok megtartása minden keresztény számára kötelező. „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2.Tim 3,16k) Teremtőnk a Bibliában számos helyen felhívja figyelmünket: „Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”(1 Pt1,15k), „Az én parancsolataimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.”(Péld.7,2)

Manapság azonban sokan nem veszik komolyan az Ige fennhatóságát a hétköznapi életvezetésben. Vajon mennyire kell komolyan alkalmazni életünk minden területén a Biblia vezetését, illetve mi az, amit elhagyhatunk – mint amikor Pál apostolék hajójuk süllyedésekor még a szükséges dolgokat is kidobálták – az elvilágiasodás veszélye nélkül?

Kálvin János olyannyira tartotta magát Isten előírásaihoz, hogy azt mondta: „azok, akiknek nincs r mégis futva rohannak a veszedelembe …hit nélkül a jóknak látszó cselekedetek bűnökké válnak.”

Mint több gyermekes szülő, az jutott eszembe, mikor négy éves kisfiam, hogy megszerezzen egy játékot kishúgától, felajánlott neki egy másikat, cseréljék el. Minden turpisságát bevetette, hogy azt jobb színben tüntesse fel, mint amire ő vágyott, így lányom azt hitte bátyja jót tesz vele. Kisfiam jó cselekedete önös érdekből fakadt. A cselekedeteink milyenségét azok mozgatórugója határozza meg.

Vajon mi az, ami életünk során a cselekedeteinket „beindítja”? Mi alapján döntünk: mit teszünk az aktuális helyzetben? Mindannyian kiegyensúlyozottságra, harmóniára törekszünk, saját testi és lelki biztonságunk megteremtéséért „munkálkodunk” minden szavunkkal, tettünkkel.

Vajon keresztényként mi adja számunkra a biztonságérzetet, a kiszámíthatóság érzését, melyre ezek szerint minden ember törekszik? A látható világ és a neveltetésünk során belénk rögzült reakciók, vagy Isten Igéje? „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidó 11,1)

„Az Ószövetségben a hit az embernek Istennel kapcsolatos magatartása, amelynél a hangsúly az engedelmességen és a bizalmon van. „Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” (1Móz 15,6) Aki szembeszegül Isten akaratával, parancsával az hitetlen… Az ószövetségi hit nem a tapasztalatilag felismerhető valóságok igaznak tartása, hanem az Istenre való teljes bizalommal történő hagyatkozás… Az Újszövetségben a pisztisz az ember és Isten viszonyát meghatározó kifejezés, ami elsősorban Isten kijelentésének elfogadásában valósul meg. Végső soron pedig Krisztus áll a középpontjában… A hit együtt jár a hit megvallásával (Róm 10,9), vagyis mindig konkrét, így a hit egyúttal ismeret is (2Kor 4,7).”(Ungvári Csaba: Hit a Bibliában) Kereszténységünk hitünkön alapszik: hisszük, hogy Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért és megtisztított minket, s immár Isten gyermekei vagyunk, s mint azok, hűek Őhozzá.

észük a Krisztusban, bármilyenek is legyenek, bármit csináljanak és tervezzenek mégis futva rohannak a veszedelembe …hit nélkül a jóknak látszó cselekedetek bűnökké válnak.”

Jézus azt mondja: „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (Jn 14,21) „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,5)

Úgy gondolom, bár a gyermekként átélt dolgok, a neveltetésünk során belénk rögzült vagy tanult reakciók, mind saját lelkünk harmóniájának megtartására vagy elérésére törekszenek, éppen ezért cselekedeteinkre általában magunkat megnyugtató, önigazoló, akár a lelkiismeretünket elaltató magyarázatunk van, ez mind hiábavalóság, hogy a Prédikátor könyvének szavaival éljek. Isten Igéjének használati utasításként való megtartását maga az Úr parancsolja, mégis igen nehéz azt nem törvényként, hanem szeretetben megélni. Mint gyermek, hitem és életem pályájának futása alatt törekszem megtartani az Írást, bízva nem magamban, hanem az én Uramban, mert „a reménység nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” (Rm 5,5)

Beküldte: Draskóczyné Orsi

Vissza a tartalomhoz

Kegyelem

Uram! Kérlek, nézz ma is rám. Nézd gyarló életemet, hozz ki a mélyből! Segíts ezen a napon is, hogy téged kövesselek. Segíts, hogy minden parancsolatodat teljesítsem, a te dicsőségedre. Tudom, hogy kegyelmes Istenem vagy! A mai napon, mint mindig, légy velem, vigyázz rám, adj erőt! Ámen.

Az Úr ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem,

mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)

Kegyelem. Egy szó, ami megváltoztatja az egész életed egy szó, ami életet és új reménységet ad mindennap. Nekem is, neked is, mindenkinek! Élünk a világban. Hibákat követünk el. Sokszor azt mondjuk: "Már megint mekkorát hibáztam, már megint megbántottam valakit, megint nem tettem azt, ami helyes." És hibánkért, vétkeinkért, bűneinkért mi akarjuk magunkat feloldozni. Azonban elfelejtjük, hogy nem nekünk kell megkönyörülnünk magunkon, hiszen a legnagyobb kegyelmet csak Isten tudja adni. Azt a kegyelmet, ami örök életre segít. Kicsinyes emberi próbálkozásaink kevesek ahhoz, hogy teljes, tiszta életet élhessünk. Nem vagyunk képesek rá, hogy megmentsük magunkat, minket csak Krisztus menthet meg, nincs szükségünk saját magunk feloldozására. Bűneinktől csak ő tud megszabadítani! Hiszen ezt mondja nekünk: Elég neked az én kegyelmem. Ezért hát ne félj! Bízz, remélj, higgy, és kegyelmet találsz! Befejezetlen szentély a szíved, szentséges titkok gyönyörű temploma, áldozatból épül benne oltár, s véget nem ér a kegyelem folyama.

Istenem! Add kegyelmedet! Kérlek, bocsásd meg bűneimet, oldozz fel bűneim alól. Adj mindig erőt az újrakezdésre. Ments meg engem, mert tudom, hogy bűnös ember vagyok, és nekem nincs erőm ahhoz, hogy megmentsem magamat. Add, hogy, mindig bízzak benned, és soha ne feledjem, a kegyelmet te adod. Ámen.

Nyitott ajtó 1-2. c. könyvből beküldte: Kindricz Eszter

Vissza a tartalomhoz

A szentség és tisztaság vonzásában

Stormie Omartian: Az imádkozó szülő hatalma

Tisztán sugárzó arca és lenyűgöző vonzereje van azoknak a gyermekeknek, akiket arra tanítottak, hogy szentségben és tisztaságban éljenek. A biblia kijelenti, „már egy gyermek tetteiből is fel lehet ismerni, hogy tiszta és helyes-e, amit tesz” (Példab.20.11) Szeretnénk, ha gyermekeink a jóságukról lennének ismertek. Az a vágyunk, hogy tisztaságuk vonzó legyen mások számára. Ez nem valósul meg csak úgy magától. Tanítanunk kell! Sokat tehetünk azért, hogy gyermekinket megtanítsuk tisztán, az Úr útja szerint élni, és legjobb képességünk szerint bemutathatjuk ezt. De az igazi tanító mégis a Szentszellem. A szentség az Isten iránt való szeretettel kezdődik. „Tisztán őrizd meg önmagadat!” – utasít bennünket a Biblia. Ez mindenkinek nehéz feladat, de különösképpen nehéz egy gyermek számára. Csak Istennek és az Ő törvényének való tökéletes alárendelés és a Szentszellem ereje tehet képessé bárkit ennek teljesítésére.

Imádkozzunk hát gyermekinkért, hogy a szentség és tisztaság vonzza őket, és azonnal ismerjenek fel és érezzenek nyomasztónak mindent, ami nem szent és tiszta! Teljesen utasítsák vissza ezek csábítását! „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.”(1.Thesz.4.7) A teljes személyiségünk épségét találjuk meg , ha Isten törvényének határain belül tisztán élünk. Ezt az épséget és teljességet jelenti a szentség. Azok a gyermekek, akik szentségre vágynak, és sóvárogva keresik Isten felhatalmazó erejét, mindig áldott és beteljesedett életet találnak.

Semmi sincs lenyűgözőbb a szentségben és tisztaságban élő gyermeknél! Imádkozzunk hát, hogy gyermekeink közéjük tartozzanak! Uram, imádkozom, tölts meg gyermekeimet irántad való szeretettel, amely minden mást túlszárnyal! Segíts elfogadniuk és tisztelniük törvényeidet, és megérteniük, hogy azok az ő javukat szolgálják! Lássák világosan, hogy nem működik az élet, ha a Te törvényeid iránt engedetlenek vagyunk. Rejtsd el szívükben a Te beszédedet, hogy ne vonzódjanak a bűnhöz! Könyörgök, meneküljenek a Gonosz elől, a tisztátalanságtól, szentségtelen gondolatoktól, szavaktól, és tettektől és vonzódjanak mindenhez, ami tiszta és szent! Ábrázolódjon ki bennük Krisztus! Add, hogy keressék Szentszellemed erejét, amely által képesek azt tenni, ami helyes!

Te mondtad, „boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent”(Máté 5.8) Mindenen, amit tesznek, a szentség iránti vágy tükröződjön, amely tiszta szívből fakad! Legyen ez nyilvánvaló a megjelenésükben is! Könyörgök, hogy ruháik, hajviseletük és az, ahogy testüket és arcukat díszítik, a Te tiszteletedet és azt a vágyat tükrözze, hogy téged akarnak dicsőíteni, Uram!

Vezesd el megtérésre, és munkálkodjon a Te megtisztító hatalmad a szívükben és az életükben, ha valamely területen letérnek a szentség útjáról! Értsék meg, hogy a tiszta élet áldást és teljességet eredményez, a legnagyobb jutalmuk pedig, hogy láthatnak téged!

„És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el;

Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jő fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta!

Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.”

Ézsaiás 35.8-10

(mpe)

Vissza a tartalomhoz

HITVALLÁS

Talán többször láttuk már ezt a jelképet környezetünkben feltűnni, de nem tudtuk, mit jelent. Általában autók hátulján látható ez az egyszerű figura, amit hitvallásként ragasztottak a tulajdonosok gépjárműveikre. Egyszerű jelkép, amely egyben fantasztikus hitvallás is.

A római birodalomban, a keresztyénüldözés idejében, a hívek előszeretettel használták bizonyságtételként a hal jelét, amely alapvetően Jézusról, a Megváltóról szól. Görög nyelven a halat ugyanis IXTHYS-nek (ejtsd: ichthüsz) nevezik, amire a sokszor hitüket nyilvánosan vállalni nem tudó keresztyének egy szójátékot fabrikáltak: a hal szó minden egyes betűjére egy szót illesztettek. Az ebből kikerekedet mondat (Jézosz Chrisztosz Theou Hüiosz Szótér) így szól magyarul: Jézus Krisztus az Isten Fia a Megváltó. A régészet és irodalomtudomány számtalan helyen találkozott ezzel a jellel, amely papíron, fába, illetve kőbe vésve maradt fenn az utókornak. Hitvallásnak szánták ezt a néhány vonalat. Hitvallás, ami hitéletünknek ma is egyik fontos, nélkülözhetetlen része.

„Ami a szívemen, az a számon” – ismerjük jól a szólásmondást, amely nem csupán a szókimondó ember mondata, hanem mindenkire érvényes igazsága van: nem tudok másról beszélni, csak arról, ami bennem van, amit megélek. Mindez belülről, „automatikusan” történik. Legyen az érzésünk öröm, vagy bánat, úgy formálódik beszédünk szárnyalóvá, vagy lehangolttá. A keresztyén emberrel is így van ez, ami a szívén az a száján: nem tud nem beszélni hitéről, öröméről, Jézusáról. Azt (Őt) ugyanis nem lehet elrejteni: átragyog fénye rajtunk. Péter és János apostolok is így tettek bizonyságot az őket kérdezők előtt: „Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Külső és belső kényszer, erő, hatalom késztet erre a bizonyságtételre minket, akár akarjuk, akár nem. Valamiféleképpen minden beszélgetésünkben előkerül Krisztushoz kötődő kapcsolatunk, még ha nem is szólunk róla.

Ez a Szentlélek láthatatlan munkája „Atyátok Lelke szól általatok” (Mt 10,20).

Így lesz a hitvallás életünk része, így használ fel minket Urunk az evangélium továbbadására, így történik az ő parancsának beteljesítése: „menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20a).

A Szentlélek így, szavakon keresztül teszi élővé sokak szívében a legrövidebb, és mégis hatalmas bizonyságtételét: „Jézus Úr” (1Kor 12,3), illetve „Jézus a Krisztus” (Jn 20,31).

Így születtek az egyház történelme során a hitvallások, a bizonyságtételek ezrei. Számos közülük írásban is fennmaradt. Voltaképpen a Szentírás is ilyen bizonyságtétel, de említhetjük a hal jelképét, vagy a hitvallási iratainkat is.

Ez utóbbiak között vannak ismertek és kevésbé ismertek. Ismert például az Apostoli Hitvallás, amelyet istentiszteleteinken együtt mondunk el. Ősi bizonyságtétel, amely a hitvallás tartalmának vallásában köti össze a jelenben és múltban élt-halt keresztyéneket. Ide tartozik az egyik evangélikus hitvallásunk is, az Ágostai Hitvallás is, amiről azonban keveset tudnak – általában csak teológiával foglalkozók -, pedig az evangélikusságunknak meghatározó írása.

Az 1530-ban keletkezett hitvallás az evangélikusság hitének alapjait írja le, vagyis azt, hogy mit vallanak az evangélikusok. Olyannyira fontos volt eleinknek ez az irat, hogy a II. világháborúig Magyarországi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház volt egyházunk hivatalos neve. Mi mégsem ismerjük kellőképpen. Talán ez az oka, hogy nehezen tudunk arra a kérdésre válaszolni: „mi az, hogy evangélikus?”

Éppen ezért azt tűztem ki célul, ahogy az előttünk álló esztendőben, az újságban az Ágostai Hitvallás egy-egy cikkét mutatom be, illetve azt, hogy mit tanít az evangélikus egyházunk, mitől vagyunk evangélikusok.

Eszlényi Ákos Lelkész

Vissza a tartalomhoz

Túrmezei Erzsébet: Evangélikus vagyok!

Itt állok az oltár előtt, hogy megvalljam szent hitem.

Mert ez a hit a kőszikla, életem ráépítem,

s akkor meg nem ingathatnak zúgó, tépő viharok.