Ősagárdi Hit 2010 November

Tisztelt látogatók! Örömmel értesítjük önöket hogy 2007. Decemberétől folyamatosan közöljük az Ősagárdi Hit című folyóiratunk internetes változatát. Íme a 2010. Novemberi szám.

Tartalom: Tisztelt olvasó! A tartalomban szereplő írások aláhúzott címe, egyben hivatkozás is. Rákattinva az oldal a kiválasztott íráshoz ugrik.

Meditáció Ézsaiás 53, 1-re készülve

„Ki hitte volna el, amit hallottunk,

Ki előtt volt nyilvánvaló az Úr hatalma?”

A prédikációmra készülve merengek. Kinézek az ablakon. Gyönyörű reggel! A rádió ködről, borúról ad jelentést, de én derűt, békés, tiszta reggelt élvezek. A szemközti iskola henger alakú, csonka kúpban végződő falán merevségre kárhoztatott szobrocskák sütkéreznek az aranyló fényben. Mindegyik tesz valamit. Végzi feladatát kőkemény akarattal. Az a szélső, a nagy árnyékú vállán súlyos terhet cipel. Bár szomszédja kezet intésre könnyedén emel, hiába az ünnep, a reggel, az új nap. A teher, mialatt éjjel roskadott, maradt, azt fényben sem rakja le.

A középső, mintha hozzám lesne be felügyelő szigorral: írod-e prédikációdat?! -

Mind - mind másra figyel, máshová néz, mintha nem is kötné őket egy falra vasbeton szerkezet! Mintha nem egy művész formálta volna meg.

De ott egy a sorból kilóg!

A második, ki szeme fölé emelt kézzel volt kénytelen örökösülni. Most úgy tűnik, hogy ő az egyedüli, ki észrevette a felkelő napot. Jobb kezében tudományos könyveket szorongat, a ballal napernyőt formál. Ő az, aki most nem könyveit bújja, hanem tudományát a felkelő nap sugaraiban élezi. Ő más. Nem saját terhén búsong. Tagadva szobor önmagát a változás felé tekint. Nézi a napot, a fölkelőt. Vagy talán az elrebbenő varjúraj érdekli, kik útszéli magvakat zsákmányoltak?

Nem tudom, de most nekem ő a mozdulatlan néma szobor többet prédikál lemerevített, homlokára tett kezével, mint megannyi gesztikuláló hangos szónok. Ő néma.

A varjak kárognak, bár önmaguk hasznává teszik az ember kárát, a hanyagul útfélre szórt, meg nem becsült magot.

- Telik az idő! Belül sürget a kötelesség, a sokszor érzett stressz!... Hess ábrándok! Elkalandozó gondolatok, hess! S mielőtt visszatérnék, még egy játékot engedek a kísértésnek: számolni kezdem a madarakat. Vajon eltelik-e egy perc anélkül, hogy kilátásom kulcslyuknyi rését ne szántaná legalább egy csapdosó madárszárny-eke!?

Indul a verseny. Idő szedi másodperc lábait, igyekszik konokul, de vesztes marad.

Szoborral nem versenyezhet, hisz ő mereven őriz a tűnő, törékeny pillanatot, örökre. Madár meg száll szabadon, kit fürge másodperc mutató sem érhet utol.

Az idő vesztes, de nem velem. Hányszor aratott már győzelmet naptáramon, lelkészi naplómon! S ha úgy látszott, már én győzők, mert győzőm szóval, illusztrációval; lebénított maga az Ige, a prófétai szó, „kit” textusomul az óegyházban rendeltek el:

„Ki hitt a mi tanításunknak...az Úrnak karja kinek jelentetett meg?”

Ki vett észre ma reggel madarat, ki látott sokat mondó szobrot, ki érezte meg az aranyló napfényben az ünnepet.

Ki adott hálát az éjszakáért, míg másoknak nem volt nyugovásuk, hisz utóremegett alattuk a föld, hajléktalan álmuk széttöredezett.

Ki adott hálát, békéért? Az, tán, ki üveges tekintettel, kéjelegve kapcsol esténként híradóról könnyű műfajra, szexről horrorra, nosztalgiáról hardrockra!?

Ki hitt a mi tanításunknak, s ma ki vett észre a hálószoba falára ajándékozott feszületen ránéző Krisztus szemet.

Az Úr karja kinek jelentetett meg?

Ki kémcsőbe nézett, ki hegesztett, ki faragott szobrokat, ki villamost vezetett, s ma fáradtságtól nem lát pihentető eget? Ki hitt a mi tanításunknak? Ki, aki zajban zakatolta az elmúlt hetet, s ki meg nem hallott imaszóra hívó harangszót.

Ki hitt a mi tanításunknak? Az, ki imaórára ment s nem hallotta a más imáját, csak önző mód a sajátját!

Ki hitt a mi tanításunknak? Az, ki önigazát veszekedte nap - mint nap a családban, s az ünnepét sem tölti mással, mint önigazság-leltárral?

Ki hitt a mi tanításunknak? Az, ki igehirdetést hallgat, de szelektál, vonatkoztat, leszűr, besorol, osztályoz, fitymál és gratulál, értelemmel fölfog, de szívtől mindent távol tart?

Az Úr karja kinek jelentetett meg? Kinek, ha oly erős kart adott a természet, hogy izmai szüntelen dolgoztak, s fut az ingerület a hetedik napon is, kalapácsot markolni, s ütni vele beharangozást a munka szentélyébe?

Az ÚR karja kinek jelentetett meg? Kinek? Ha karnyújtást, békülő jobbot nem vett észre szeme! Kinek, ha karját nem tárta védelmezőül a gyengébb elé, míg azt az agresszív ütötte!

Az Úr karja kinek jelentetett meg? Kinek? Ha ölelés helyett ökölbe gémberedett a tenyér, ha adakozás helyett markolt erszényeket. Ha építés helyett rombolt, ha féltés helyett lesújtott, ha útmutatás helyett zsebben maradt.

Az Úr karja kinek jelentetett meg? Kinek? Ha még most is ott jár az ész, hogy mit, s hogyan mond majd a jövő héten, mit hogy cselekszik, hogy miként fog szalmaszálba kapaszkodni ezer szakadék felett Isten karja helyett!

Az Úr karja kinek jelentetett meg? Kinek? Ha kezét tenyérjós elé tárja, hallgat mindenféle bűbájos igét, pedig látta már az átszegezett kezet, s a szót hallotta: elvégeztetett!

Ki hitt a mi tanításunknak, s az Úr karja kinek jelentetett meg?

Lelkész kérdése ez önmagához, míg kattog a betűvető masina, s gyűlnek gyatrán a sorok...

Az ablakon kinézve látom tompult az arany fény. Beborult megint... de a madár száll! Bár amaz károg tovább, de ez mintha énekelne most.

A szobor maradt, és borúban is tovább beszél, hisz kőből van, s tudjuk, Urunk mondta: a kövek majd beszélnek!

A lelkész áment ír, s majd szószékre lép, s tanít, mert tudja jól, ha az ember nem is, de a kő, a templomfalban hisz és beszél!

Ámen.

Urunk, ránk bíztad evangéliumodat. Ne engedd, hogy világosságod fényét véka alá rejtsük. Tedd gyertyatartóvá gyülekezetedet. Szentlelked késztessen, hogy örömmel szolgáljunk a Tőled kapott adományokkal. Ne engedd, hogy emberek tetszését keressük. Add inkább, hogy hálatelt szívvel, találékony szeretettel, szent neved dicsőségére készüljünk a Tőled kapott feladatok elvégzésére.

„Ha az ember elkezd gondolkozni a világról, a maga életéről abban rengeteg lehetőség van, hogy megmutassuk, Isten mit mond erről.”

20 éves a keresztény, felekezetközi könyvkiadó a Harmat. Ebből az alkalomból a kiadó történetéről, célkitűzéseiről, missziós elhívásáról beszélgettünk Herjeczki Kornéllal, a Harmat kiadó alapítójával, igazgatójával.

A rendszerváltás után rövid idővel alapították a kiadót. Hogyan jutottak el idáig?

Kezdetben nem is akartunk könyvkiadót alapítani, egyszerűen csak olvastunk. Az akkori rendszer vezetői úgy képzelték el az egyházat, hogy van a gyülekezetnek egy lelkésze, ő csinál mindent, de a tagok közt ne legyen öntevékeny aktivitás. Az ifjúságnak ezt nehéz volt elfogadni. Óriási dolog volt együtt lenni, és közösen gondolkodni, beszélgetni a hit kérdéseiről. A szocializmus idejében kevés lehetőségük volt a fiataloknak angolul, németül tanulniuk, nekünk mégis megadatott a gimnáziumban. Az egyetem alatt kapcsolatba kerültünk külföldi fiatalokkal, akiken keresztül eljutottak hozzánk olyan könyvek, amik a csoportos bibliatanulmányozásról, a hit és a tudomány kérdéseiről úgy beszéltek, ahogy az nekünk nagyon sokat jelentett. Először könyveket csak az alkalmainkra fordítottunk, fejezetről fejezetre, de láttuk, hogy erre van érdeklődés. Ahogy haladt az idő szabadabb lett a légkör, tarthattunk bibliatanulmányozó táborokat, hívhattunk külföldi előadókat, és ebből a diákkörből lett a MEKDSZ, a Magyar Evangéliumi Diákszövetség. Találkoztunk olyan keresztény testvérekkel külföldről, akik olyan indíttatással járták a kommunista országokat, hogy netalántán egyszer, ha lesz egy változás, addigra ezekben, az országokban, legyen hosszútávon, saját lábon megálló, felekezetközi könyvkiadás. Akkor már foglalkoztunk olyan könyvekkel, amikről úgy gondoltuk, jó lenne őket kiadni, Ők segítettek nekünk, és onnantól kezdve apránként épült fel a Harmat.

Arra törekszünk, hogy a Harmat könyvei mind szakmailag, mind lelkileg megbízhatók, igényesek legyenek. Eleinte olyan kiadványokat adtunk ki, amik minket érdekeltek, amik saját tanulmányainkban, csoportunkban is segítettek, majd ebből a célunk az lett, hogy a gondolkodó fiatalokat szólítsuk meg. Ennek megfelelően az első könyveink a bibliatanulmányozásról szóltak és arról, hogy hogyan egyeztethető össze a hit és a tudomány. Ahogyan mi is haladtunk a korral, családot alapítottunk, szinte kísérletképpen adtunk ki egy könyvet a gyereknevelésről, és végülis annak a sikere, fogadtatása gondolkoztatott el minket, hogy valójában már rég nem magunknak adunk ki könyveket, hanem sok más embert is érdekelnek a könyveink, és hogy ez az érdeklődés már túl van a hívő körön is.

Régebben a keresztény kiadó alatt olyan kiadót értettük, akik keresztény könyveket adnak ki a keresztényeknek, azonban ezt újra kellett értelmeznünk. Ha ez így működne, az olyan lenne, mintha Jézus azt mondaná tanítványainak, hogy: menjetek, de csak a hívőkkel álljatok szóba! Az örömhír üzenete mindenkinek szól! Tehát célkitűzéseink közé az is bekerült, hogy megszólítsunk a nem hívőket, vagy azokat, akik formálisan valamely egyházhoz tartoznak, de ez nekik nem jelent semmit. Ezt persze nagyon nehéz tenni, mert akit a téma nem érdekel, az nem fogja kezébe venni keresztény könyvet.

Az a tapasztalatom, hogy azok az emberek, akiket a hit annyira nem érdekel, akkor változhatnak meg, ha az életüknek valamely területén problémába ütköznek. Például, ha egy szülő, elkezdi a gyerekét nevelni, és elgondolkozik, hogy jól csinálja-e, akkor lehet a szülő nyitott arra, hogy olyan véleményt is meghallgasson, amit azelőtt nem.

Könyveink szerzői, mint például Gary Chapman, Ross Cambell, elismert szakemberek, tapasztalatuk, tudásuk szerint bölcs, szakmai tanácsokat adnak, indoklásul mindig ott a bibliai háttér, amit gyakorlati módon magyaráznak. Ha az olvasók a szakmai tanácsot elfogadják, elkezdik a környezetét is vizsgálni.

Ha az ember elkezd gondolkozni a világról, a maga életéről abban rengeteg lehetőség van, hogy megmutassuk, Isten mit mond erről. Fontos lett számunkra az önismereti téma, a pszichológia, a kapcsolatok: házasság, család, párválasztás. Ezeken, a kérdéseken keresztül meg lehet szólítani, azt is, akinek fontos a hit, mert ő is fejlődhet, és azokat is, akiknek eddig nem volt fontos. Ilyen terület még tulajdonképpen a tudomány, amikor az emberek gondolkodnak arról, hogy mi hogy van a világban.

Nagyon meghatározó dolog, hogy a gyerekünknek mit olvasunk. Elkezdtünk keresgélni gyerekkönyveket, ami szemléletünknek is megfelel, és a képi illusztrációja is gazdag, kiadtunk párat, mára pedig egy elég erős gyerekkönyv részlegünk is van. Meghatározó az volt, hogy vállaltuk e témát, hogy rájöttünk, a gyerekkönyv a szülőt is formálja.

A nem keresztény emberek, nem úgy gondolkodnak a kereszténységről, hogy ez katolikus, ez református, evangélikus, baptista. Nagyon fontos, hogy a központi üzenetét mutassuk meg a kereszténységnek. Törekszünk arra, hogy felekezetileg semlegesek maradjunk, elsősorban protestáns szerzőink vannak, de van katolikus szerzőnk is. Kezdettől fogva célunk, hogy megőrizzük függetlenségünket, nincs céljaink között olyan kérdésekkel való foglalkozás, amely egyik vagy felekezet speciális jellemzőihez tartozik, ezeket, a kérdéseket meghagyjuk a felekezeti kiadóknak. Van, ami közös a felekezetekben, a kereszténységben, és ezeket szeretnénk úgy megfogalmazni, hogy az érthető legyen a kor embere számára.

Angol nyelvű könyvek fordításai találhatók meg a polcaikon. Terveznek több magyar szerzős művet megjelentetni?

Fontos volt számunkra mindig is, hogy magyar szerzőktől is jelentessünk meg könyveket. Először az volt a célunk, hogy megmutassuk, kik vagyunk, mit gondolunk mi, ezután pedig ehhez találni hazánkban is partnereket. Mára elég sok magyar könyvünk van. A történelmünk specialitás, azt senki nem fogja megírni csak a magyarok. Például Keken András életrajzi regényét, tavaly adtuk ki, vagy korábban Bauhoffer György életrajzát, aki egy magyar evangélikus lelkész volt. Másrészt interjúkat is jelentetünk meg, ami egyben nagyon jó evangélizációs lehetőség is.

Legnagyobb siker az, hogy építkezni tudtunk. Hogy egy alulról induló kezdeményezés el tudott jutni oda ahol ma tartunk. Tehát a folyamatot tartom sikernek.

Egyszerűen minden nap vannak nehézségeink, amikkel meg kell küzdenünk. Az egyik nagy nehézség, hogy állandóan változunk, 1 munkatárssal indultunk, most 10-en vagyunk, és mihelyt kitalálunk egy koncepciót, hogy hogyan dolgozzunk, már kinőttük annak a keretét.

Nemrég családi és párkapcsolati magazin kiadásába kezdtünk, hiszen a ma embere egyre vizuálisabb, és az élettempója egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy egy-egy témában jobban elmélyüljön, így egy magazin nagy érték lehet. Fontos számunkra a hosszú távú tervezés, az újítás, de a legnagyobb váltásokat soha nem egy asztal körül ülve terveztük meg.

Azt látom, hogy Isten az, aki vezetett, és igénybe vett minket eddig és ez bizalmat ad a jövőre nézve is.

ÁGOSTAI HITVALLÁS – AZ ÚRVACSORÁRÓL

Az úrvacsoráról azt tanítják, hogy Krisztus teste és vére valóságosan jelen van és kiosztásra kerül az úrvacsorával élőknek. Egyúttal elvetik azokat, akik másképpen tanítanak.

Egyházunk második szentségéről (az első a keresztség) az Ágostai Hitvallás igen szűkszavúan ír, ennek ellenére nagy a jelentősége: az ember üdvösségéről tesz bizonyságot. Ezért Isten kegyelmének, szeretetének látható jele a szentség. Alapvető ismertető jegyei: Jézus rendelte el, üdvösség ígérete fűződik hozzá, és látható jele van. Mindegyik kijelentés egy gyönyörű ajándékról tesz bizonyságot.

Jézus rendelte el: „Ez az én testem… Ez az én vérem… Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – olvassuk az utolsó vacsora evangéliumában, örömhírében. Ezek az igék szólnak arról, hogy Megváltónk testét és vérét – önmagát adja nekünk. Igazi (asztal)közösségre hív, ahol nem számít, hogy ki kicsoda, csak az ő vendégszeretete. Ő hív mindenkit, aki megfáradt, gondterhelt, hogy nála megnyugvást találjon (Mt 11,28). Valóságos találkozás történik az úrvacsorában, ahogy történt egykor Bartimeussal, Lázárral, Zákeussal, az emmausi tanítványokkal. Ez a találkozás kelt életre, gyógyít meg, indít más utakra, erősít meg a hitben. Nem véletlen, hogy éppen ezért az „ősegyház” életében mindennapi gyakorlat volt Krisztus testének és vérének vétele, mert minden nap éhezték és szomjazták ezt az ajándékot, találkozást: „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (ApCsel 2,42).

Üdvösség ígérete fűződik hozzá: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,54). Az úrvacsora és az örök élet a golgotai keresztben kapcsolódik össze. Azért van örök életünk, mert Isten Jézus Krisztuson büntette meg a mi bűneinket. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,5). Ebben a helyettes áldozatban történt meg bűneink bocsánata. Már nincs semmi, ami elválaszthatna az örök élettől – Jézusért. Ahol pedig bűnbocsánat van, ott élet és üdvösség is van – írja Luther a Kis Kátéban. Mindez Benne, az ő teste és vére által a miénk, hiszen az „érettetek adatott” kijelentés Isten valóságos, minket megmentő szeretetéről tesz bizonyságot. Ezért ígéri Mesterünk az örök életet mindazoknak, akik bűneik bocsánatára élnek testével és vérével.

Látható jel: a kenyér és a bor. Nem a jegyek számítanak (lehetett volna más is), hanem a láthatóság. Mindannyiunknak szüksége van az életben kapaszkodókra, amelyek meggyőznek a tényekről. Jelen esetben arról, hogy a megváltás valóban megtörtént, valóban van bűneinkre bocsánat, valóban örök életünk van – Jézusért. Az úrvacsora ezt a kapaszkodót adja mindenkinek. Teljes szívvel bízhatok abban, hogy a megváltás megtörtént, értem. Így kapcsolódik össze látványosan a kereszt és az én életem.

Az úrvacsorát más felekezetben eucharisztiának is nevezik, azaz hálaadásnak, örömnek. Valóban így van. Hatalmas titok, misztérium történik ebben a szentségben. Isten cselekszik általa bennünk. Nem tudjuk hogyan. Senki sem tudja az észnek megmagyarázni, hogy a kenyér és a bor hogyan lesz Krisztus teste és vére. Ez az ajándék nem a logikának, az észnek adatott, hanem a szívnek, hogy teljes, megingathatatlan bizalma legyen Isten országa, és az abba való bemenetel felől. Ez ébreszt bennünk örömet, hálaadást, félelmektől szabadulást.

Urunk ma is asztalközösségbe hívja tanítványait, akik éhezzük és szomjazzuk drága jelenlétét, hogy ezzel az örömmel, kegyelemmel adjon új életet.

Eszlényi Ákos

lelkész

Vissza a tartalomhoz

GYEREKOLDAL

Túrmezei Erzsébet:

Sűrű erdő mélyén

Sűrű erdő mélyén kicsi bárány béget.

Te elveszett bárány, Jézus keres téged.

Megkérdi az erdő minden bokrát, fáját,

Ugyan melyik látta szegény báránykáját.

Szúró tövis tépi, hull a vére érted.

Te elveszett bárány, Jézus keres téged.

Mint ő, a jó pásztor, nem szeret úgy senki.

Szegény báránykáját vérén is megmenti

Engem keres Jézus, veszni nem hagy árván.

Ha megtalál Jézus, hazavisz a vállán.

Hív szerető szóval: Hol vagy kicsi bárány?

Megment engem Jézus hulló vére árán.

Vissza a tartalomhoz

Istentisztelet Nőtincsen

Nagy örömmel készültünk a Nőtincsen tartandó istentiszteletre, amire október 16-án került sor. Már korábban kezdtünk érte imádkozni, majd szervezni és hívogatni a testvéreket. Az iskolában kaptunk helyet az alkalom megtartására.

Napsütéses vasárnap délután volt, és valaki meg is jegyezte, hogy a focipálya felé többen mennek, mint az iskolába, de örömünkre szép számmal jöttünk össze.

Eszlényi Ákos lelkésztestvérünk köszöntő szavaival és imádsággal kezdtük az alkalmat. Majd az ősagárdi ifisek zenei szolgálata következett, minek keretében megtanítottak nekünk néhány éneket.

Az első ének a Találkozni jöttem veled Istenem… volt, és valóban azért jöttünk össze, hogy az Úrral találkozzunk. Eszlényi Ákos igei szolgálatában arról hallhattunk, hogy Kicsoda Isten?

Mikor Mózesnek azt mondta az Úr, hogy vezesse ki a népet Egyiptomból, Mózes megkérdezte: de mit mondjak ki küldött engem, mi a neved? Vagyok, aki vagyok: Mond izráel fiainak, a Vagyok küldött hozzátok. Ez a Vagyok, jön közénk is, hogy minél inkább megismerjük és engedjük be az életünkbe, hogy formálhassa a mi szívünket, életünket.

Majd újra a fiatalok szolgálata és közös éneklés következett. Jó volt hallani, hogy az, aki nem ismerte az éneket próbált bekapcsolódni, hogy együtt dicsérjük az Urat.

Végül imaközösséggel zárult az alkalom. Majd a testvéreket teával kínáltuk és kicsit beszélgettünk, ismerkedtünk.

„Találkozni jöttem Veled Istenem. Te jól ismersz engem, s én kitárom a szívem. Itt vagyok Istenem, vizsgálj meg engem! Itt vagyok Istenem, leteszem életem. Itt vagyok Istenem, hogy halljam a hangodat. Itt vagyok Istenem, hogy tegyem akaratodat.”

Nagy Tiborné

Vissza a tartalomhoz

Idézetek Böjte Csaba OFM.

Hiszek a szeretet végső győzelmében

c. könyvéből

Isten azt szeretné, hogy egész világunk szép, gondozott park legyen.

Rajtunk múlik, hogy az lesz-e?

Ez a világ Isten túláradó ajándéka neked, nekünk, nekem. Számomra Isten az, aki túláradó, végtelen szeretettel szeret bennünket. Ajándékozó szeretettel szeret.

Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy Isten csodaszép ajándékait észreveszem. Milyen rosszul eshet a mi Urunk Istenünknek, hogy legtöbbször észre sem vesszük pazar ajándékait. Gondoljunk csak bele, egy átlagos mai ember jobban él, mint egy király a középkorban!

Tudok én örvendeni?

Mindenkinek meg kellene írnia a saját „magnificat”-ját! Ha van rá módod, tedd meg egyszer, vonulj vissza a szobádba vagy a kápolnába egy lappal a kezedben, és írd meg a magad Hálaénekét!

Ha esketek, azt szoktam mondani a vőlegénynek, hogy Isten téged annyira szeretett, hogy megteremtett egy lányt, húsz-harminc évig nevelte, és most ajándékba adja neked A te feleséged, öleld át, szeresd. És fordítva is igaz, hogy Isten annyira szerette a melletted álló lányt, hogy téged megteremtett neki, legyen valaki aki által megsimogathatja őt.

Isten általam akar megsimogatni egy gyermeket, általam akarja szebbé tenni a földet, általam akarja boldogabbá tenni az embereket. Isten selejtet nem teremt. Ő soha nem mondja, hogy „Na csapjuk össze még ezt a gyereket” – és utána „Menjél fiam, ne is lássalak!” Hiszem azt, hogy Isten mindig belead apait-anyait, minden tőle telhetőt, minden teremtményébe. Az Isten által teremtett ember jó. Nagyon el tud mocskolódni, látszólag nagyon gonosszá tud válni, de mélyen bent, a lelke mélyén ott van a tisztaság.

A boldogság nem abból áll, hogy fogyasztunk, hogy sikereink vannak, hogy tapsolnak nekünk, hogy egymás fölé kerekedünk – a boldogság abban áll, hogy jót teszünk. Jót tenni jó. Az Isten teremtette embernek szerintem ez a hivatása.

Az asszonynak úgy kellene a férjére néznie, mint a világ legnagyszerűbb emberére -, mert akkor az az ember, a férj a világ legnagyszerűbb édesapja lesz. És tudjon úgy nézni a férj az ő feleségére, mint a világ legcsodálatosabb asszonyára -, mert akkor az asszony kivirágzik, szárnyai nőnek, és lehozza a csillagokat az égből a családjáért. Nagyon fontos, hogy tudjuk: ha valaki mellettünk elnyomorodik, vagy ha valaki mellettünk elzüllik, akkor én is hibás vagyok, mert a hitemmel nem tudtam szárnyakat adni neki; nem segítettem, hogy nagyra nőjön, sőt talán ítéleteimmel kárhozatba taszítottam. Gyermeked, férjed, feleséged olyannak látja saját magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja! Hitünkkel, bizalmunkkal egymásból elő- és kiszerethetjük a szentet, a boldog embert.

Sajnos mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor az ember elfárad, amikor az élet terhessé válik. Próbálok valami szépet tenni és kudarc lesz belőle. Valakit szeretünk és az illető nem válaszol szeretetünkre, ragaszkodásunkra, sőt az is lehet, hogy bizalmunkkal visszaélve éppenséggel tönkretesz bennünket. Ez is megtörténhet. Miért van ez így? Ez egy nagy-nagy titok, amire se ma, se később nem tudunk válaszolni. Ha Isten valamit elvesz, akkor hiszem, hogy valami szebbet akar adni az embernek. Gyönyörű szép emberi vonások kerülnek a felszínre a bajban. Ha Isten megenged valami rosszat, akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket, vagy valami olyan útra akar vezetni, amelyre magunktól sohasem térnénk rá.

Csak a halálunk után vagy a túlvilágról visszanézve fogjuk megérteni a nagy összefüggéseket az életünkben! Nekünk olyan Istenünk van, aki nem kihúzott derékkal, hollywoodi mosollyal viszi a maga keresztjét, hanem vérzik, szenved,

elesik, összevegyül a sárral, sír és vérrel verejtékezik. Látszólag értelmetlenül szenved, de nem adja fel, nem tér le a szeretet útjáról. Hűséges mindhalálig.

Soha nem az a fontos, ami mögöttem van, hanem ami előttem áll

Beküldte: Kalácska Béla

Vissza a tartalomhoz

Jó az Úrnak szolgálni

Egy évvel ezelőtti meghívásnak eleget téve 2010. október 17-én reggeli öt órakor az énekkari tagok, illetve néhány érdeklődő gyülekezeti tag elindultunk Körmendre.

Előzménye az volt a szolgálatnak, hogy régebben itt szolgált lelkészünk Szolga Tőkés Sándor meghívta szolgálni az énekkart, és a jelenleg szolgáló lelkészt. Cél volt a testvéri kapcsolat erősítése két gyülekezet között, valamint felébreszteni a vágyat a Körmendi Gyülekezetben, saját kórus megalapítására.

A közel négy órás út zökkenőmentesen telt. Megérkezésünkkor nagy szeretettel fogadtak minket az ottani gyülekezet tagjai.

Rövid ismerkedésre volt még időnk, hisz voltak köztünk olyan tagok, akik még nem találkoztak a Szolga Tőkés családdal.

Az istentisztelet rendhagyó volt, hisz keresztelési szolgálatot végzett Sándor, ezután Jutka és a gyerekek csoportja köszöntötte az idősek napja alkalmából a helyi, illetve szórványokból jelenlévő időseket énekkel, verssel.

Kórusunk négy énekből álló szolgálata következett. Hiszem, hogy a karvezetőnk által kiválasztott művek előadása, és mondanivalója megérintette a híveket, nemcsak élményt adva, hanem vágyat ébresztve saját énekkar életre keltésére.

Az igehirdetés szolgálatát Eszlényi Ákos lelkésztestvérünk végezte Lk.14. 25-35. alapján.

Szó esett az önmegtagadásról, kereszthordozásról, a megízetlenült sóról. Lekötötte az emberek figyelmét az elhangzott igék magyarázata, hisz a hosszúra nyúlt istentisztelet alatt még a gyermekek sem mocorogtak.

Látszott az arcokon a figyelem, a más lelkész igehirdetése iránt. A záró rész szolgálatát közösen végezte a két lelkész, majd a templom bejáratánál közösen invitálták a testvéreket szeretetvendégségre a gyülekezeti terembe.

Gulyáslevest főzött két presbiter-testvér, mely nagyon finom volt, ám forrósága miatt szinte mindenkinek megégette a nyelvét.

A finom házi sütemények elfogyasztása után Sándor felkért bennünket bemutatkozásra, illetve bizonyságtételre. Felelevenedtek a régi közös emlékek, melyekhez Sándor is fűzött néhány mondatot, Ő hogyan élte meg ezeket az eseményeket, mint lelkész.

Ott volt Pecznyik Pali bácsi is, aki 92 éves és saját verseivel gazdagított az együttlétünket.

Majd a vendéglátók is sorban bemutatkoztak és bizonyságot tettek.

Az együttlét csúcspontja a közös éneklés és fényképeszkedés volt. Az idő olyan gyorsan előre haladt, hogy rövid búcsúzkodás után elindultunk hazafelé.

Devecsernél láthattuk az útra kihordott vörös iszapot és a gépfegyveres rendőröket. Ez elgondolkodtatott, hogy mennyire törékeny az emberi biztonságunk, létünk.

Megálltunk Fóton, ahol Sohan László és családja rövid kávézás után büszkén mutatta be szolgálati helyét, a Mandák házat.

Bizony sötét este volt, mire Ősagárdon kiszálltunk a buszból, kissé fáradtan, álmosan. Tudom azonban, hogy ez a nap nem múlik el nyomtalanul az életünkben, sem vendégül-látóink életében.

Beküldte: Koczur Tibor

Vissza a tartalomhoz

Balogh Miklós: Isten temploma

Nem attól lesz egy ház az én házammá,

Hogy benne rólam hangzik sok beszéd,

Ének, zene vagy vers dicsérget engem,

Dicsérve vendégem szívét, eszét.

Enyémmé akkor lesz és otthonommá,

Ha benne mindig szívesen lakom,

Szeretteim háláját nem szavakban,

Nekem szolgáló tettekben kapom.

Isten háza is akkor lesz e hajlék,

Ha benne Ő szívesen van jelen!

S hálám gyümölcse sem csupán szavakban,

De Őt szolgáló tettekben terem.

Ám van Urunknak ennél véglegesebb,

Mégis közelben lévő otthona,

Amelyben ettől távol is velem van,

Ha szívem lesz állandó temploma.

Templomszentelési istentisztelet 2010. november 14.-én 10 óra 30 perckor lesz megtartva. Mindenkit szeretettel várunk!

Vissza a tartalomhoz

Életünk megpróbáltatásai értékesek

A nehézségek és próbák hasznosak, mert feltárják előttünk elégedetlen voltunkat és tehetetlenségünket, ezért megmutatják, milyenek is vagyunk valójában. Ezek szükségesek hívő életünk és jellemünk formálásához. Nem ismerjük igazán önmagunkat mindaddig, amíg nem érnek próbatételek. Ezek döbbentenek rá semmiségünkre és gyámoltalanságunkra, így teljesen Krisztusra

vagyunk utalva, hogy mindent csakis Őbenne találjunk meg. Jákób életének próbatételei arra szolgáltak, hogy önmagát maradéktalanul elítélje. Jóbot a megpróbáltatások késztették arra, hogy feladja önbizalmát és önigazságát. Pétert a próbák odáig juttatták, hogy erejét ne önmagában, hanem egyedül Krisztusban találja meg. Ezért próbál minket is az Úr újra meg újra meggyőzni arról, hogy teljesen tévesek a tulajdon erőnkkel kapcsolatos elképzeléseink, és hogy el tudjuk mondani: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20). Ezért, ha Isten nehézségeket ad elénk, ezekkel sokkal többet akar elérni annál, mint amit gondolunk.

A próbákban meglátjuk Isten hatalmát

A próbatételek által tanuljuk meg felismerni az Istentől való erőforrásokat, hinni, imádkozni, szeretni, türelmesnek és bátornak lenni. Képesnek lenni arra, hogy másoknak segítsünk, és a próbatételeket a győzelem lehetőségeiként fogjuk fel. Csakis nehéz körülmények között tanuljuk meg, hogy Isten mindig elegendő segítséget nyújt. Izráelnek a Vörös-tengernél először el kellett csendesednie, utána láthatták meg Isten szabadítását (2Móz 14,10-14). Megtapasztalhatták ugyanezt a pusztai vándorlás idején is, amikor szinte minden természettől való segélyforrás megszűnt, hogy megtanulják: Isten minden bajból megmutatja a kivezető utat. Isten olyan mértékben válik valóságossá számunkra, amilyen mértékben megérezzük, hogy szükségeinkben segítségünkre van. Így minden egyes nehézségünk alkalom arra, hogy Isten kijelentse számunkra végtelen bölcsességét, hatalmát és kegyelmét. Isten engedi, hogy a sorozatosan megtapasztalt szorongatott helyzeteink folytatódjanak mindaddig, amíg Krisztus olyan valósággá nem lesz számunkra, mint kiontott könnyeink, szívet-lelket megremegtető szorongásaink, legyőzhetetlennek látszó, hegyként elénk meredő gondjaink.

A próbatételeink olyan élővé teszik előttünk Krisztust, mint amilyen valóságos maga a nyomorúságunk. Pál írja, hogy ki volt téve mindenféle nehézségnek, hogy megtapasztalja: a Krisztus ereje lakozott benne, és ez elegendő volt minden szükségének az elviseléséhez. Ezért szinte örvendezett a súlyos helyzetnek, mert mindegyikben egy-egy alkalmat látott arra, hogy bebizonyosodjék az Úr hozzá szóló mondása: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által jut céljához” (2Kor 12,9).

Ugyanígy mi is megtapasztalhatjuk, hogy az Úr képes megoldani számunkra minden nehéz helyzetet, hogy mi is tanúságot tehessünk e világnak arról, hogy Isten kegyelme által képesek vagyunk örvendezők lenni, mert Ő minden szükségünket betölti a Jézus Krisztusban kijelentett kegyelmének gazdagsága szerint (Fil 4,19).

A próbák megtanítanak hinni

A nehézségek által Isten szinte ösztönöz minket arra, hogy bízzunk az Ő hűségében és szeretetében, s ez a bizalom egyre növekedjék bennünk. A sas is úgy tanítja repülni fiókáit, hogy kilöki őket a fészkükből a levegőbe, ahol magukra hagyatva – vagy repülnek, vagy lezuhannak. Ezáltal kell megismerniük, hogy kicsiny szárnyaik még erőtlenek. S miközben kétségbeesve kapálóznak a levegőégben, megismerik új életformájuk titkát. Lassanként megtanulják, hogyan kell égi útjukat szelni szárnyaikkal, kihasználva a légáramlatokat. Így tanítja Isten is a gyermekeit, hogy kihasználják a hit lendítő erejét azzal, hogy elveszi támaszukat a mélység fölött. Ekkor vagy alázuhannak, vagy pedig megtanulják, hogy Isten ugyanúgy védelmezi őket, ahogyan a sas kiterjesztett szárnyaival támaszul alárepül gyönge, gyámoltalanul csapkodó fiókáinak. Hajlamosak vagyunk a látható dolgokra támaszkodni, ezért teljesen újszerű élmény számunkra, Ha magunkra vagyunk hagyatva, és egyedül a láthatatlan Istenre

támaszkodhatunk. Pedig ezt a leckét meg kell tanulnunk, ha lelkünk valaha is Isten nyugalmában akar lakozni, ahol egyedüli érzékszervünk a hitünk marad, és egyetlen támaszunk az Isten. Isten gyöngéden alkalmazkodik gyönge erőnkhöz, és Ő maga segít tovább. Bízzunk azért benne életünk eseményei közepette, és erősítsen az a tudat, hogy miközben megpróbáltatunk, Jézus Krisztus jó vitézeinek bizonyulunk.

A próbák megtanítanak imádkozni

A próbatételek alatt keressük az Istennel való négyszemközti együttlétet. Jákóbot a próba térdre kényszerítette a Jabbók révénél (1Móz 32,24- 30). Megtanították a zsoltárost, hogy keresse a „Felséges rejtekében” való lakozást (Zsolt 91,1). Pál apostol életét szüntelenül az Úr jelenlététől függő életté tették a próbatételek. És minket is arra indítanak, hogy szüntelenül keressük Istennek a jelenlétét, hiszen megismertük, hogy Ő életünknek a védelmező Ura, és csak a vele való közösség nyújt biztonságot.

Alázattal kell megállapítanunk: Isten kénytelen szenvedéseket és nyomorúságokat küldeni ránk, hogy minket mint gyermekeit a keblére vonhasson. Mert túlontúl gyakran függetlenítjük tőle magunkat, ha jól megy a sorunk és kényelmesen élünk. Legközelebb akkor vagyunk Istenhez, ha a zsoltárossal együtt elmondhatjuk: „…látod nyomorúságunkat, ismered lelkünk szorongásait” (Zsolt 31,8).

A próbák megtanítanak szeretni

Isten szeretné imádságainkat meghallgatni, ugyanakkor azonban szeretné kemény szívünket meglágyítani, és szeretne megtanítani bennünket – szeretni. Ezért engedi, hogy súlyos igazságtalanságok is történjenek velünk, hogy mindezek Őhozzá vigyenek közelebb. És ekkor megállapítjuk, hogy nincs meg bennünk az a szeretet, amely mindent eltűr (1Kor 13,7). A Szent Szellem megmutatja, hogy kudarcot vallottunk ezen a téren, és elvezet minket a szeretet forrásához. Lehet, hogy még súlyosabb próbatételeknek tesz ki bennünket mindaddig, amíg hálát nem tudunk adni az Ő mindent legyőző szeretetéért.

A próbák türelemre tanítanak

Ha a nehézségek között tökéletesen tudunk cselekedni, akkor lesz az életünk befejezetté és teljessé (Jak 1,4). Szellemi életünket megkoronázó tanítást gyakran a szenvedések iskolájában nyerünk. A próbatételek megszüntetik bennünk a szenvedésektől és fájdalmaktól való félelmet, mert megtapasztalhatjuk, hogy Isten tart bennünket. Képessé tesznek minket arra, hogy az Ő ereje által felülemelkedjünk a félelmen mindaddig, amíg örvendezni nem tudunk a Krisztus jó vitézeként megküzdött harcban való győzelmünknek.

A próbák együttérzésre tanítanak

A próbatételek képessé tesznek minket arra, hogy másokon segítsünk (2Kor 1,3-4). Ha valakinek a szívében nincs együttérzés, akkor aligha képes másokat vigasztalni, tanácsot adni, és nem tud áldás lenni egy szenvedő világban. A súlyos és fájdalmas próbatétel tesz képessé minket arra, hogy embertársainkat megvigasztaljuk, erősítsük, és bátorítsuk mindazokat, akiket az Úr elénk hoz, és akiknek elmondhatjuk: „Isten be fogja tölteni minden szükségedet az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19).

A próbák győzelemre vezetnek

Ha úrrá leszünk a próbatételeken Isten segítségével és az Ő dicsőségére, akkor megmutatjuk a világnak, mire képes az az ember, aki Krisztussal él. Isten azt szeretné, hogy ahol mások csődöt mondanak, ott mi Krisztus levelei legyünk, amelyet minden ember olvashat (2Kor 3,2). Példaadásunkkal megmutathatjuk, hogy Krisztus kegyelmének erejét minden emberi szükség közepette meg lehet tapasztalni. Próbatételeink sugározni fogják Urunk dicsőségét az új égen és az új Földön az eljövendő üdvkorszak dicsőségében is, ahol Isten hervadhatatlan koszorúkkal jutalmaz meg bennünket. Akarunk tanulni próbatételeinkből, és győzedelmesek lenni mindenekben lenni Őáltala, aki minket szeretett? Ha igen, akkor meghalljuk egykor az Ő szájából:

Menj be a te Uradnak ünnepi lakomájára.

Vissza a tartalomhoz

Pecznyík Pál: Kolontár halott!

Vissza a tartalomhoz

Ježiš cesta, pravda a život

Nech sa vám srdce neznepokojuje!

Verte v Boha, verte aj vo mňa!

V dome môjho Otca je mnoho príbytkov,

Keby ich nebolo,

Či by som vám bol povedal:

Idem vám pripraviť miesto?

A keď odídem a pripravím vám

Miesto, zase prídem a vezmem

Vás k sebe, aby ste aj vy

Boli tam, kde som ja.

A cestu kam idem, poznáte.

Tomáš mu povedal:
Pane, nevieme, kam ideš.

Ako môžeme poznať cestu?

Ježiš mu riekol:

Ja som cesta, i pravda

I život. Nik neprichádza k Otcovi

Ak len nie skrze mňa.

Ak ste ma poznali,

Budete poznať aj môjho Otca.

Evanjelium podla Jána

Vissza a tartalomhoz

Felhívás:

Kéziratokat várunk a következő számainkhoz! Minden hónap 3. vasárnapi megjelenésre törekszünk, a kéziratok eljuttatásánál ezt kérjük vegyék figyelembe.

Kiadja: Ősagárdi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala

Cím: 2610 Ősagárd, Rákóczi út 18.

Tel: 06-35-360-225

osagard@lutheran.hu

Szerkesztő: Misjákné Petyánszki Erzsébet

misjakerzsi@citromail.hu

Internetes változat: Zöld Zoltán

zolizold@gmail.com